Nemrégiben bedaráltam a Sleepy Hollow-t (az első évadról már értekeztem, a másodikról majd a szezon végén fogok), és a frissebb részek nézése közben azon kaptam magam, talán nem is olyan meglepő módon, hogy ki nem állhatom Ichabod és Katrina a sötét oldalra állt fiát, Jeremyt (aki amúgy Henry Parrish néven is fut), és azt kívánom, bárcsak égne el a pokol kénköves tüzén. És ezen a ponton egy pillanatra megálltam, ugyanis van egy olyan jó/rossz szokásom, hogy szételemezgetem azokat a karaktereket, akiket érdekesnek találok – és így döbbentem rá arra, hogy Jeremy története számos ponton egyezik az Agents of S.H.I.E.L.D. Grant Wardjának sztorijával, ám ez utóbbival mégis erősen szimpatizálok. Ezen gondolkodtam még egy kicsit, hogy mégis hogy lehet, hogy fér meg ez a két nézőpont egymás mellett, aminek nyomán rájöttem, hogy igenis elfér – ami felismerést követően megszületett ez a cikk.
Talán kezdjük azzal, hogy vetünk egy pillantást a már emlegetett háttértörténetekre. Nagyon leegyszerűsítve, a hasonlóságok valahogy így néznek ki: mindkettejüknek durva gyerekkora volt – Jeremyt szülei, a saját érdekében elhagyták, nevelőszülei az általa véletlenül okozott tűzben meghaltak, az árvaházban bántalmazták, tinédzserként üldözték; Ward szintén problémás családból származik, az anyja, úgy tűnik, előszeretettel kínozta gyerekeit, aminek nyomán a gyerekek meg egymást kínozták, ennek pedig az lett a vége, hogy Ward, kicsit skizofrén módon megragadt az elkövető, az áldozat és a hős szerepkörök közt. Ezt követte egy „elzárt” periódus – Jeremy számára több, mint száz év a föld alatt, Ward számára egy nem specifikált hosszúságú időszak a kiskorúak börtönében. Ebből a szituációból az a hatalommal bíró, alapvetően rosszindulatú alak mentette ki őket, aki később átvette náluk az apa szerepét, és úgy formálta őket, ahogy neki tetszett – ez Jeremynél Moloch, Wardnál John Garrett. Ehhez a pszeudo-apafigurához mindketten hosszútávon hűségesek maradtak, számukra (elvileg) fontos embereket árultak el a kedvéért, mígnem meginogott a hűségük – Jeremy elárulta a szüleit, majd mikor Moloch hajlandó lett volna feláldozni őt a célért, Jeremy a démon ellen fordult; Ward azokat árulta el, akikkel nem is lett volna szabad érzelmi kapcsot kialakítania, és akkor rendült meg, mikor Garrett kezdett megőrülni.
Igen, idáig nagyon sok a hasonlóság – sőt, lényegében ugyanaz történt a két karakterrel, ám mégis fenntartom, hogyha megfelelő távolságból nézzük a dolgokat, akkor Jeremy alapvetően rossz, míg Ward alapvetően jó (bár egyikőjük sem fekete vagy fehér). Ez viszont felvet egy nagyon is fontos kérdést: mi is valójában a rossz, a gonosz?
Erre röviden csak azt tudom felelni, hogy a történelmet a győztesek írják, és hogy egy narrációban alapvetően minden attól függ, hogyan mutatjuk be a szereplőinket (igen, itt megyek át írástechnikába). Nagyon szélsőséges hasonlattal élve, ha nem lennének ennyire belénk vésve a prekoncepciók, lenne olyan szemszög, amiből nézve akár még Hitlert is hősként tudnánk beállítani (tudom, ez tényleg nagyon extrém, de ez tényleg így van – az olyan filmek, mint a Démona is például ez alapján működik).
De mondok egy másik példát: adott egy kisregény, Melville Benito Cerenója, és egy film, az Amistad. Csak úgy, mint a két górcső alá állított karakter esetében, a történet váza ennek a két sztorinak az esetében is megegyezik: egy hajónyi Amerika felé tartó afrikai rabszolga fellázad fogva tartói ellen és egy véres lázadás folyamán, amiben a legtöbb kéznél lévő fehér embert megölik, átveszi a hatalmat a hajó felett. A különbség: a Benito Cerenóban a rabszolgák az ördögi rosszak, míg az Amistadban a négerek a szabadságukért küzdő hősök. És történik mindez úgy, hogy a narratíva nézőpontján kívül semmi sem különbözteti meg a két történetet.
Ám én mégis azt mondom, hogy van egy dolog, ami alapján objektívan elkülöníthetjük a „pozitív” és a „negatív” karaktereket (legalábbis ezzel a módszerrel elemezve a kérdéses karakter, narratívától függetlenül kap színezetet): ez pedig az önzőség és az önzetlenség kérdése, vagyis az, hogy a tettei mögött megbúvó cél az, hogy magának vagy másoknak kedvezzen. Jeremy és Ward esetében pont itt jön be az a különbség, ami miatt megvetem az előbbit és szimpatizálok az utóbbival.
Jeremynél az „én” kerül középpontba, célja a bosszú, és valami ellen harcol. Moloch ajánlatát alapvetően azért fogadja el, mert így bosszút állhat a szülein, akiket minden szenvedéséért okol. Sőt, mindent megtesz, hogy ártson azoknak az embereknek, akik alapvetően szeretik őt: egyáltalán nem zavarja, hogy az anyját használja fel gazdatestként Moloch számára, vagy hogy élve eltemeti az apját (itt jön be még egy komponens: a lelkiismeret megléte vagy hiánya). Moloch-ot vakon követi egészen addig, amíg az szerepet kínál neki a terveiben, amikor pedig a démon ellen fordul, azt csakis azért teszi, mert Moloch személyesen megsértette őt azzal, hogy fel kívánta őt áldozni a cél érdekében (nem Katrinát akarta védeni, mint ahogy annak a boszorkány hangot adott a legfrissebb részben, ezt szeretném jelezni).
Vele ellentétben Ward esetében valaki más (előbb Garrett, később Skye) kerül a középpontba, bár nála is megjelenik a bosszú motívuma (a családja ellen), ez margóra szorul, és Ward alapvetően valamiért harcol. Garrett ajánlatát azért fogadja el, mert az felajánlja neki, hogy „férfivé” teszi, olyanná, akit többé nem fognak ide-oda taszigálni – és ebben benne van az is, hogy olyanná, aki tehet másokért. Ezt követően Ward alapvetően azért dolgozik, hogy Garrettnek segítsen, és bár az idősebb férfi alapvetően romlott, Ward őszintén aggódik érte, ami elég egyértelmű a Ragtagben (bár ez már szerény véleményem szerint a Stockholm-szindróma határát súrolja, de ez már más kérdés). Emellett Ward érez lelkiismeret-furdalást – ez egyértelmű abból, ahogy FitzSimmonsszal bánik az évad végén, valamint abból, amit Fitznek mond a Making Friends and Influencing People-ben. És azt se felejtsük el, hogy Ward nem követi végig vakon Garrettet – amint az a szérum hatására kezd bekattanni, Ward meginog. (És még azt is szeretném itt tisztázni, mivel a neten látom, hogy nem mindenkinek esett le a sorozat alapján, hogy Ward tulajdonképpen sosem volt HYDRA-tag – nem osztozott az ideológiában –, náci meg aztán végképp nem, hanem egyszerűen, Garrett-tel egyetemben, felhasználta a szervezet erőforrásait.)
Még egy fontos dolog van, ami megkülönbözteti kettejük, ez pedig az áldozataik kiléte. Mert ne szépítsük a dolgokat, mindketten öltek már eleget, de, most jön a nagybetűs de, Jeremy ártatlanokat, míg Ward olyanokat, akik nyakig benne voltak a dolgokban. Jeremy sokszor random választott áldozatokat, olyanokat, akik éppen rossz helyen voltak rossz időben – például az a bankban dolgozó nő vagy a virágboltos. Vele ellentétben Ward csakis olyanokkal végzett, akiknek tagjai voltak vagy kapcsolatban álltak vagy a S.H.I.E.L.D.-del vagy a HYDRA-val. Azt azért tisztázzuk, hogy e között a két szervezet között éppen háború dúl, és akik a tagjai, azok tisztában vannak vele, hogy ez az életükbe is kerülhet. De ezt, nem győzöm hangsúlyozni, ők választották, mikor beléptek. Tudom, hogy fájó pont, amit Ward Fitzcel és Simmonsszal tett, de, ismételten, csakis a narratíva miatt, arról nem is beszélve, hogy Ward részéről ez pont egy olyan tett volt, ahol a két rossz közül a kisebbiket választotta. Személy szerint én jobban haragszom rá azért, amit Handdel tett.
Tisztában vagyok vele, hogy most jön az ellenérv: na de Ward megölte a szüleit és a bátyját! Amire azt válaszolom, hogy erre nincs semmi bizonyíték. Ezen a ponton a sorozat direkt nagyon homályos, nem ad nekünk, nézőknek biztos alapot ahhoz, hogy kimondhassuk, Ward tényleg végzett velük. Ehhez pedig még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy egy, ha Ward tényleg azt akarta volna, hogy az egész gyilkossággal egybekötött öngyilkosságnak tűnjön, akkor a rendőrség nem talált volna jeleket idegenkezűségre, valamint kettő, ez egy képregényeken alapuló sorozat, ergo én egészen addig nem hiszem el, hogy valaki meghalt, amíg nem látom apró darabokra hullani a testét (ennek folyamán szinte biztos vagyok benne, hogy még mind Whitehallt, mind Donnie-t látni fogjuk még). Ezen felül még egy dolog hagy bennem kétségeket azt illetően, hogy Ward lenne az elkövető: Christian Ward karakterében még túl sok potenciál van ahhoz, hogy két epizód után kiírják (mellesleg az őt alakító Tim DeKay pont most végez a Nagy svindlivel, szóval…).
Nem azt mondom, hogy Grant Ward egy alapvetően pozitív karakter – mert van rendesen bűne és pszichológiai problémája –, hanem azt, hogy egy lényegében pozitív beállítottságú, manipulálható figura, aki leginkább rosszat cselekszik a szubjektív jó nevében, alapvetően önzetlenül. Vele ellentétben Jeremy Crane az a karakter, aki rosszat, rosszindulatból cselekszik mind objektív, mind szubjektív szempontból a rossz nevében, első sorban önzőn.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
