A remek bemutatkozó évad után jön a még jobb második – nálam legalábbis ez a szezon, illetve a harmadik viszi a pálmát. Ugyan még mindig három rövid epizóddal operál a sorozat, továbbra is rendkívül vicces és megfelelően kritizáló a hangneme, sőt, az előzőekhez képest a mostani három részben még extra izgalmakat is vittek a cselekménybe az alkotók.
Korábbi kudarcainak gyümölcseként a szociális ügyek miniszterének, Hugh Abbotnek (Chris Langham) apait-anyait be kell vetnie ahhoz, hogy megtartsa pozícióját. Céljának eléréséhez kimozdul az irodájából, és meglátogat egy vidéki gyárat, ez a vizit azonban kudarcba fullad, amikor egy idős hölgy szembesíti a minisztert azzal, hogy a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat mennyire figyelmen kívül hagyja beteg édesanyja érdekeit. Ha ez még nem lenne elég, a kormány az egyes minisztériumok és miniszterek feladatainak újrafelosztását tervezi, ami nagy valószínűséggel negatív hatással lenne kis csapatunk munkájára. Nem is lenne tökéletesebb alkalom arra, hogy Hugh lelépjen pár napra nyaralni, miközben beosztottjai egy leginkább mosolygó hóhérhoz hasonlítható külső tanácsossal, Julius Nicholsonnal (Alex MacQueen) küzdenek. Az újrafelosztás és Abbot visszatérése után a minisztériumot másik épületbe helyezik, átkeresztelik „Szociális és Állampolgári Ügyek” minisztériumává, és feladatuk immáron annyira redukálódik, hogy azokat az ügyeket kell felgöngyölíteniük, amiket más minisztériumok nem vállalnának el.
Hogy miért ez az évad az egyik kedvencem? Leginkább azért, mert itt kezdődik el az a bénázás sorozat, ami majd igazából a harmadik szezonban teljesedik ki, ám már itt sem elhanyagolható. Hugh Abbot karaktere direkt azért létezik, hogy ne szeressük, de én a végére már kezdtem sajnálni amiatt, hogy soha semmi nem jön össze neki. Viszont az is egy tény, hogy ő aztán abszolút nem ért feladatához, és ez remek helyzetkomikum forrás, úgyhogy ha már sajnálni nem tudjuk, akkor legalább betegre röhögjük magunkat rajta. Nem ő azonban az egyetlen, akitől elfárad a rekeszizmunk, hiszen a két kommunikációs tanácsadó, Ollie (Chris Addison), és a vén róka Glenn (James Smith) is alkot: Glenn egészen pontosan óvodás szintig megy le a csínytevésével, de kizárólag pozitív értelemben.
Aztán kapunk egy egyértelműen utálnivaló szereplőt is, Julius Nicholson személyében. Ez az ember ugyanis szépen megfogalmazva egy minden lében kanál, folyamatosan mások nyakában lihegő pióca. Benne az a legidegesítőbb, hogy külsős, tehát még joga sincs ahhoz, hogy mások dolgába beleszóljon, de mégis megteszi. A minisztériumnál mindenki rövid időn belül gyűlölni kezdi, és szerencsére a zseniális Malcolm (Peter Capaldi) helyre teszi.
A második évad a bemutatkozáshoz képest már picit gyorsít a tempón, bedob egy-két csavart is, de ezek a lépések csak előnyére válnak. A jellemek továbbra is viccesek és szerethetőek (Nicholsont kivéve), és az első szezonhoz képest már a szaknyelv sem okoz akkora problémát.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback