Ez a két imádnivaló idióta annyira aaawww, hogy egy nap a halálomat fogják okozni, avagy gyakorlatilag semmi sem volt ebben az epizódban, amit ne imádtam volna.
Az eheti áldozat Shana Baker (Gia Mora), egy elit New York-i óvoda felvételi biztosa, akit a saját lakásán lőnek agyon. Érdekes alapfelállás, csak egyetlen baj van az üggyel: Beckettnek ezt most egyedül (na, jó, Ryannel és Espóval) kell megoldania, ugyanis miután legutoljára belekeveredett a maffia ügyleteibe, Castle-t kitiltották az őrsről. Mondjuk nem mintha távol tudná tartani az írót a nyomozástól – az új helyzetre reagálva Rick megszerzi a magánnyomozói engedélyt, és teljesen váratlanul és hívatlanul megjelenik a tetthelyen, arra hivatkozva, hogy ő nem Kate-éknek segít, hanem a saját nyomozását végzi kliense nevében. Ami a legdühítőbb az egészben, az nem az, hogy még Kate sem tudott új „hivatásáról”, sem az, hogy jogilag nem igazán tud belekötni abba, hogy férje is nyomozzon az ügyben, hanem az, hogy Castle, gyakorlatilag nulla erőforrással, szinte mindig egy lépéssel előttük jár. Innentől kezdve becsületbeli kérdéssé válik a nyomozótrió számára, hogy hamarabb oldják meg az ügyet, mint Castle. Az egész felállással csak az a baj, hogy alapból sem az egójuk, sem a szabályok nem engedik, hogy a két nyomozó fél besegítsen egymásnak, csak hát a teóriázgatás mindig is amolyan előjáték volt Castle-nek és Beckettnek, és, mint tudjuk, a tiltott gyümölcs mindig édesebb.
Először hadd ömlengjek kicsit a második jelenetről – arról, ami rögtön a gyilkosság bemutatása után jött, arról, ami megalapozza Castle-ék helyzetét az epizódban –, mert jaj, ezek tényleg olyan cukik, hogy beléjük fogok halni. Kate méretes, kissé ijesztő festménye a szélben hídon átkelő nőről felkerült a lépcső fölé Castle lakásában, és ettől bizsereg a pici lelkem. És aztán az a családi dinamika ebben a jelenetben, ahogy megy a kis csipkelődés, a csajok Rick ellen, meg aztán ahogy Kate lepuszilta Marthát… Kész. Engem már ennél a jelenetnél kilóra megvettek, pedig még csak most jön a lényeg.
Bevallom, az ügyre nem nagyon figyeltem, egyszerűen azért, mert a nyomozás folyamata annyira lekötött, hogy az egyre-másra előkerülő nyomok nem igazán tudtak izgatni, csak az, hogy ez az imádnivaló banda mit csinál. A huza-vona, hogy most mit szabad és mit nem mert csapat szinten is zseniális, Gates reakcióitól – ahogy egyre jobban kiborul – Kevin „minicastle” Ryanen át egészen Perlmutterig (Arye Gross), akit végre visszahoztak közel egy évad távollét után, és akit imádok, és aki nem egyszer megnevetetett ebben az epizódban, mindent imádtam.
És akkor ott van a lényeg, Rick és Kate – náluk meg aztán végképp sikerült bebizonyítani ebben az epizódban, hogy attól, hogy egy páros már együtt van két és fél évad óta, sőt, már házasok is, még maradhatnak izgalmasak és érdekesek és szexik a néző számára. Tudom, hogy ebben a cikkben sokat használom ezt a szót, de egyszerűen imádtam, amit műveltek. Kate mindjárt elpattanó idegei és Castle lelkesedése már külön-külön is remekül működött, de aztán mikor tényleg összeeresztették őket az alkotók, és jöhetett a „szabad-nem szabad” tánc, na, akkor lendültek bele csak igazán. Amikor próbáltak túljárni a másik eszén és felhasználni azt, amit a másik kiderített, az remekül be volt mutatva, amikor pedig szinte már forrt köztük a levegő, akkor meg már majdnem elaléltam. És hatalmas-hatalmas dicséret az íróknak a szégyentelen szexviccekért – ennyire egyenes és pimasz humorra talán a második évad óta nem volt példa (amikor Castle-t még leginkább az foglalta le, hogy kihozza Beckettet a sodrából), és mostanáig észre sem vettem, mennyire hiányzott ez nekem.
Valamint még azt szeretném velük kapcsolatban megjegyezni, hogy egy futó mondat erejéig ismét felmerült a gyerekvállalás-téma. Ez a kérdés újra és újra felmerül mióta csak Castle és Beckett összejött, először az ötödik évad Final Frontier című részében, amikor tényleg csak egy futó megjegyzés volt, majd pedig az előző évad midseason fináléjában, a The Good, the Bad & the Babyben teljesedett ki, mikor Kate-ék pár napig gondját kellett viselnie egy, a nyomozásban kulcsszerepet játszó kisbabának. Mind a karakterek, mind az írók álláspontja már akkor is az volt, hogy a kérdés nem az, hogy lesz-e Castle-éknak közös gyereke, hanem az, hogy mikor, és ezt most ebben a részben meg is erősítették. Most tehát már csak arra várunk választ, hogy mikor kívánják ezt beleszőni a történetbe – esetleg még ebben a szezonban?
Az egyetlen dolog, amit kicsit nehezményeztem ebben a részben, az Espo részvétele és Jon Huertas játéka volt. Az előbbinél úgy éreztem, hogy, Castle hiányában, az írók nagyon arra mentek rá, hogy Espo szolgáltassa azokat a kis taszításokat, amik előre vitték a nyomozást, viszont ennek az lett az eredménye, hogy többször eléggé szájbarágósnak éreztem Esposito sorait. Ezt pedig csak erősítette Jon Huertas játéka, ugyanis végig azt éreztem, hogy túlságosan próbálkozik, és ettől erőltetett lett a játéka.
És akkor pár szó az ügyről: mondom, a remek körítés miatt egyszerűen képtelen voltam figyelni a nyomozás részleteire, bár így visszatekintve azok egész logikusnak tűnnek, szóval a gyilkosság alapból hozza a sorozattól elvárt színvonalat. De nem is maga a nyomozás itt a lényeg, hanem a vége – ugyanis nem zárult le. A gyilkos megvan, de aki felbérelte, az nincs. És mivel már tudjuk, hogy a következő epizódokban mind 3XK, mind Dr. Nieman vissza fog térni, valamint Castle eltűnéséhez is vissza fogunk kanyarodni, most elmélkedhetünk, hogy a rejtélyes megbízónak vajon melyikhez van köze – persze az is lehet, hogy egyikhez sem, és ezzel egy teljesen új szálat hoztak be az írók.
Egészen mostanáig a Once Upon a Time in the Westet tartottam a szezon legjobbjának, ám a Castle, P. I. most letaszította Kate-ék nászútját a dobogó legfelső fokáról – sőt, rögtön helyet is bérelt magának a top tíz epizódomban.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
