Úgy tűnik, az első évad felére – rémisztő, hogy gyakorlatilag máris a felénél tartunk – a Galavant színvonala beállt, és bár kicsit többet vártam a sorozattól (bár ebben én vagyok a hibás, hiszen őrülten magas elvárásokkal estem neki), azért még így is remekül szórakozom rajta.
Az eheti első részben hőseink megpihennek Sid szülővárosában, ahol is érdekes meglepetésben van részük: a helyet Sidneylandnek hívják (itt kicsit meghaltam), a főtéren pedig Sid egy sárkány fejen álló, életnagyságú szobra fogadja őket. Kiderül ugyanis, hogy miután Sidet annyira kedvelték a városban, mielőtt Galavant szolgálatába állt volna, ezért, hogy büszkék legyenek rá az otthoniak, „kicsit” nagyzolt a leveleiben – például azt írta, hogy Galavant az ő fegyverhordozója –, és most arra kéri barátait, hogy ne buktassák le a szülei előtt. Isabella rögtön belemegy a játékba, sőt, még rá is tesz egy lapáttal, és azt hazudja, Sid és ő jegyesek, miközben Galavant ízelítőt kap abból, mit is gondolnak a fegyverhordozók valójában a lovagokról. Eközben a valenciai királyi palotában Richard király úgy dönt, kicsit feldobja az udvar éppen fogságban lévő népét, és bált rendez nekik.
Ezután a Comedy Goldban Galavant és társai néhány kissé inkompetens, szárazföldön ragadt kalóz fogságába esnek, akikkel sorsuk némi párhuzamot is mutat: ugyanis mind a kalózok, mind Galavanték azért nem jutnak egyről a kettőre, mivel képtelenek együtt, csapatként dolgozni. Eközben Richard király, akit végre rádöbbentettek arra, hogy Madalena megcsalja őt az udvari bolonddal, új oldalról közelíti meg problémáját: ahelyett, hogy kiiktatná a bolondot, megkéri őt, mutassa meg neki, hogyan legyen vicces, mivel úgy tűnik, a humor az, amivel meg lehet fogni Madalenát.
Amit továbbra is kicsit problematikusnak érzek, az az epizódok hossza – nem tehetek róla, úgy érzem, jobban működnének a történetek, ha negyven perc lenne kifejteni őket, főleg ennek a kettőnek az esetében, mikor a színtiszta komédián túl azért igencsak fontos dolgokat is érintettünk (rádöbbenés önmagunk hibáira, az önmagunkba vetett hit felismerése, együttműködés, egymás hibáinak elfogadása). Ehhez szeretném hozzáfűzni azt a kis tanácsot, hogyha esetleg lenne itt valaki, aki csak a cikket olvassa, de a sorozatnak még nem állt neki, az inkább várjon még két hetet, és pörgesse le majd egybe az egészet, mert, higgyétek el nekem, úgy nagyobb élményt fog nyújtani. Ugyanakkor viszont visszatérve a részek hosszára egy picit, a húsz perces játékidővel dolgozva pont megvan az a próza-zene arány, ami működik. Ezen felül, ami viszont javulás a múlt héthez képest, egy jelenetecske erejéig sikerült viccet csinálni a cenzúrázásból, aminek nagyon örülök.
Ami továbbra is nagyon erős, azok a szellemes szövegek, a kis fricskák, a szereplők dinamikája, és, ami még most jön ezekhez, a már említett, mélyebb témák érintése, és a meta. A dinamikát nézve, én is meg vagyok lepődve kicsit magamon, de általános reakciómtól eltérően, mikor is a jókat részesítem előnyben, most inkább Richardékhoz húzok. Persze a Galavant olyan sorozat, ahol nem igazán lehet így szimplán kimondani, hogy ki a rossz és ki a jó, mert mindenkiben vannak erősen pozitív és negatív tulajdonságok is, és attól eltekintve, hogy Richard előszeretettel kínozgat másokat, és a morális iránytűje is kicsit félreáll, kifejezetten szerethető szereplő – és egyszerűen briliáns, amit levág Gareth-szel és a séffel.
És a meta – irodalmas kicsi szívem picit repdesett, mikor a felszólalt a Comedy Gold címadó dala, egy dal egy vígjátékban arról, hogyan kell viccesnek lenni. Imádtam. Alapból imádom az ilyen szemtelen kiszólásokat, az olyan eszközöket, amivel lebontjuk a hátvonalat a fikció és a valóság közt (nem hiába az egyik kedvenc színdarabom a Játék a kastélyban), itt meg még, hála Richardnak, pláne remekül működött az egész (amikor meg még a Two Ballsban a negyedik falat is lebontották, akkor már tényleg kész voltam).
Szóval lehet, hogy a Galavantnak nem sikerül teljesen felérni azokhoz az elvárásokhoz, amikkel nekiugrottam a sorozatnak, de még így is éppen eléggé le vagyok nyűgözve. És, ha lehet hinni az Isabellát alakító Karen Davidnek, ha jók a számok, Galavant visszatérhet majd egy második szezonra is.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
