Oldal kiválasztása

Ahogy közeledünk az évad végéhez, sorra derülnek ki a freakek mocskos kis titkai. Ez azonban nem akadályozza meg az alkotókat abban, hogy itt legyen Neil Patrick Harris. Jól olvastátok, tényleg megjelent a színen, és amit leművelt, az nem volt semmi. Persze ezt az igazi fanok már tudhatták, hiszen már korábban is tele volt vele a net.

ahsiv40

Amennyiben a bejgli nem ülte meg túlságosan a gyomrotokat, emlékezhettek arra, hogy Jimmy bizony megrövidült, nem is kicsit. Spencer ugyanis nem habozik, kapóra jött neki, hogy lecsukták szegény srácot. De tekintve, hogy Maggie-nek már kezd elege lenni belőle, erre a freakeknek is megvan a maga válasza – még Dellnek is, aki csak mostanában kezd felnőni az apasághoz. Szerintem egyébként irtó megható volt, hogy bár megkésve, de elkezdett törődni Jimmyvel. Ez azonban sajnos nem teszi semmissé a bűneit. És mint tudjuk, a titkok mindig kiderülnek, és most az övéi vannak terítéken.

ahsiv43

Na, tudom, hogy már megettétek a kezeteket is, hogy mit keres itt Neil Patrick Harris. Elárulom: bűvész. Nem is akármilyen, hanem normálisnak tűnő bűvész. Ennél fogva sem Elsa, sem a többiek nem értik, hogy tulajdonképpen mi a fenét akar ő pont ennél a társulatnál. A csávóban viszont sokkal több van, mint amennyit megmutat, mind emberként, mind üzletemberként. Ennek tetejébe mindenhová magával hurcol egy furcsa babát is, Marjorie-t – de szó szerint mindenhová. A rész végére lassan rájöhetünk, hogy összeségében nagyobb freak, mint az egész Freak Show együttvéve. És mindezt kedvenc Barney Stinsonunk úgy odarakta, hogy nekem még az állam is leesett. Minden elismerésem a színész úrnak, de komolyan!

ahsiv41

És nem maradhatott ki az én szívem csücske, Dandy sem. Szegény nem viseli túl jól, hogy az ikrek vonzónak találják az újonnan érkezett bűvész urat, s habár a lányok már rég elhagyták őt, ő még nem mondott le róluk. Méghogy érzéketlen! No, és persze nem maradhat a dolog megtorlatlanul és az ördög most nem Pradát visel, hanem valami rémes bundát, amit jó lenne sürgősen levennie! Az egy női bundakabát! Ez két undorító dolog egyszerre egy pasin.

Hát, azt megígérhetem, hogy a „what the fuck”-momentumokból nem lesz hiány annak, aki még nem nézte meg – de mindezt természetesen bóknak szánom. Most nem valószínű, hogy bárki sírva fog fakadni, de hogy az állatokat fel kell söpörni majd, az tuti. Viszont kezdek egy kissé türelmetlenné válni, hiszen a készítők ígértek még nekünk Twistyből és Edward Mordrake-ből, viszont lassan vége az évadnak. Hol vannak?

ahsiv42

Persze, azért kezd meglátszani rajtam az évad vége, mert már elkezdtem hisztizni, hogy mit fogok nézni, ha véget ér. Nem is tudom igazából elképzelni már a péntek estéimet American Horror Story nélkül. De addig is legalább már biztosra vehetjük, hogy nem fogunk unatkozni, mert még most is képesek voltak felkavarni az állóvizet. Le a kalappal!

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.