Kicsit fura ugyan egy magyar fiúkról szóló, Magyarországon játszódó, tipikus, magyar fekete humorral megírt regényt eredeti angol nyelven olvasni, de azért nem tagadom, dagadt kicsit a mellem.
Fischer Gyurit egyetlen cél hajtja: elhúzni Magyarországról a francba, bárhová, bárhogyan, akár utcaseprőnek is. Persze ez nem is olyan meglepő, ha vetünk egy pillantást arra, milyen korban is él: kiskamaszként átvészeli a második világháborút, és azt, ahogy az oroszok „felszabadítják” Budapestet, gimnazistaként már meggyűlik a baja az ÁVO-val, egyetemi évei alatt csak röhög a kommunizmus tehetetlenségén, huszonhat évesen pedig, félprofi kosarasként, részt vesz az ötvenhatos forradalomban. Közben persze számos, szinte már-már anekdotikus kalandban vesz részt barátaival és csapattársaival, akikkel kedvenc közös időtöltése az, hogy meztelenül vonatoznak vidéki meccseikre.
Jól olvastátok a bevezetőben: ez a könyv bizony eredetileg angolul íródott, méghozzá 1992-ben adták ki Angliában Under the Frog (az arse szót a kiadót valószínűleg nem merte bevállalni) címen. A cselekmény valós eseményekből táplálkozik (bár hogy mennyire, arról fogalmam sincs), ugyanis az író apja, akit tényleg Fischer Györgynek hívnak, valóban kosárlabdázó volt az ötvenes években, és valóban a forradalmat követően disszidált Angliába. És bár a könyv kiadása nem ment éppen zökkenőmentesen – ötvenhatszor utasították vissza a kéziratot –, miután végre a polcokra került, bezsebelt egy Betty Trask-díjat, és majdnem egy Man Booker-díjat is.
Maga a regény novellaszerű, lazán kapcsolódó, epizodikus fejezetek sorozata. A cselekmény 1955 szeptemberében indul, mikor a Lokomotív félprofi kosárlabda-csapata, aminek Gyuri is a tagja, Makóra utazik, hogy ott istentelenül elverje a húsüzem frissen felállított csapatát – persze, mint ahogy már említettem, a csapat az utat meztelenül teszi meg, mert az úgy poén. Kérem szépen, itt huszonéves srácokról van szó, a kommunista elnyomás korában, mikor is mi sem volt menőbb, mint a rendszer ellen való, mindennemű apró, még nem büntetendő lázadás (meg persze a munka kerülése).
Ezt követően a regény visszaugrik 1944-be, a második világháború vég-, és az orosz megszállás kezdőnapjaiba, mikor Gyuri még csak mindössze tizennégy éves. A következő fejezetekben kronologikusan haladunk előre az időben, mindig egy-két évet ugorva, mígnem az utolsó előtti-előtti fejezettel elérkezünk a nyitójelenet utáni hetekbe, mikor is Gyuri leginkább azzal van elfoglalva, hogy meghódítsa az első fejezetben megismert lengyel vendégdiákot, Jadwigát (aki az egyetlen prominensebb női karakter a könyvben), amit a forradalom előszele – 1956 szeptembere –, majd pedig az utolsó fejezetben maga a forradalom követ.
A regény nagy erőssége az az élces fekete humor, amit a magyaroknak, főleg talán az idősebb korosztálynak, akik éltek az átkos korszakban, nem kell bemutatni. Nem kertelek, azért álltam neki a könyvnek, mert kötelező olvasmány az egyik órámra, és ennek megfelelően némi fenntartásokkal is álltam hozzá, aztán pár oldal után eldöntöttem, hogy ez azért mégsem olyan rossz. Aztán úgy a harmadik fejezet magasságában, mikor Gyuri egy jezsuita pappal és egy vízilabdással leutazik egy isten háta mögötti faluba, hogy ott a pap evőversenyt vívjon a helyi pártitkárral – akit mindenki utál, és minden második falubeli már legalább egyszer megpróbált megölni –, hogy így döntsenek némi egyházi föld sorsáról, rádöbbentem, hogy basszus, ez úgy istenigazából jó.
Az egész könyvből csöpög az irónia, a „mindenki menjen a francba”-életérzés, ami olyan pontokon csúcsosodik ki, mint például mikor Gyuri úgy bizonyítja be telefonon keresztül a párt egyik fejesének, akitől az ötéves terv javított változatát akarja kikérni (mivel éppen könyvelőként dolgozik egy gyárban), hogy nem amerikai kém, hogy elküldi a pasit az anyjába. Aminek hatására ugyan nem kapja meg a kért dokumentumot, ám a végén azért mégis ráakad – a gyár bejáratában, a biztonsági őr bodájában, ugyanis a tag éppen abból csavart magának cigarettát.
Furcsa könyv azért A béka segge alatt – magyar sztori, magyar szereplőkkel a magyar történelemből, magyar származású, de nem magyar-nevelte írótól, tipikus magyar hangnemben, ami mégsem magyar irodalom, mert hiányzik belőle a „szenvedjünk a szenvedés kedvéért”-feeling. És mindemellett ez egy jó könyv – éppen annyira jó, hogy sajnáljam, hogy angolszakra kellett mennem ahhoz, hogy találkozzak vele, miközben a gimiben olyan magyar könyvekkel kínoztak, amiket soha többé nem akarok a kezembe venni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
