Oldal kiválasztása

intheloop_pic1

A politika piszkos meló, ezt mindenki tudja – ha saját tapasztalatból nem is, sorozatok vagy éppen filmek biztosan sokakat ráébresztettek erre a tényre. Ami a tévés, illetve mozis reprezentációt illeti, leginkább olyan művek léteznek, amik egy az egyben megutáltatják velünk ezt a témát, viszont számtalan olyan is, amik úgy nyújtanak betekintést a szakma világába, hogy szimpatizálni tudunk a politikusokkal és azok segítőivel egy-egy nehéz döntés esetén, mint például Az Elnök Embereiben. Az In The Loop ami egyébként a The Thick Of It című sorozat spin-offja szatíra lévén az előbbi tábort erősíti, de mindezt rendkívül ügyesen kivitelezi.

intheloop_pic2

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között komoly feszültség alakul ki, miután kiderül, hogy a két ország feje háborút akar indítani a Közel-Keleten, ám legközelebbi tanácsosaik, név szerint Miller generális (James Gandolfini), az USA Védelmi Államtitkárságának oszlopos tagja, és Simon Foster (Tom Hollander) a britek jelenlegi külügyminisztere ellenzi ezt a lépést. Egy tévében leadott interjújában azonban Foster véletlenül azt nyilatkozta, hogy a háború elkerülhetetlen, ezzel tovább szítva a már amúgy is parázsló tüzet. A brit miniszterelnök jobb keze, a kommunikációért felelős Malcolm Tucker (Peter Capaldi) a hírek hallatán elhatározza, hogy rendet tesz a két állam között, és mindenképp megakadályozza a háború kirobbanását. Ehhez azonban az Államokba kell utaznia Fosterrel és annak tanácsadójával, Toby Wrighttal (Chris Addison), akik finoman szólva nem a legkompetensebbek, miközben otthoni problémákra is gyógyírt kéne találniuk, mint például egy összedőlt kerítésre, ami súlyos károkat okozott egy northamptoni idős bácsi kertjében.

intheloop_pic3

Az In The Loopnak (és a The Thick Of Itnek szintén) az a legnagyobb erőssége, hogy tökéletesen keveri a poént a rideg valósággal: egyik pillanatban még nevetünk egy-egy beszóláson, vagy éppenséggel valamelyik miniszter vagy tanácsos ügyetlenkedésén, a másikban viszont elgondolkodunk, hogy vajon tényleg képes ilyen mélyre süllyedni a politika? Mivel a film és a sorozat is valós történeteken alapul amit nyílván valamilyen szinten elferdített, de , erre a kérdésre nagy valószínűséggel igen a válasz. Ezzel a stílussal együtt jár a karakterizáció milyensége, ugyanis hiába látunk eltúlzott karikatúrákat a vásznon, rá kell jönnünk, hogy bizony nem kevés ilyen ember létezik a való életben is, és éppenséggel lehet, hogy sokuk pont a politika világából ismerősek.

intheloop_pic4

Egy másik piros pont, és egyben nagyon érdekes lépés a felvétel módjában rejlik. A rendező olyan kameraállásokból forgatta a filmet, hogy általában nagyon közelről látjuk a karaktereket teljes alakos képeket nagyon ritkán látni valamint a kamera sokszor bújik elő dossziék, asztalok, ajtók mögül. Ezzel olyan hatást értek el, mintha a nézők titokban lesnék meg a kormány intézkedéseit, ugyanakkor közelebb is hozták hozzánk a cselekményeket, hiszen mindig tisztán látjuk, hogy ki mit csinál, és ez még a háttérben suttogókra is vonatkozik.

intheloop_pic5

Az In The Loop tehát egy remekül sikerült szatíra, ami ugyan témájából kifolyólag nem mindig könnyen emészthető, ám a nehézséget feloldják a zseniálisan ütemezett poénok. A végkifejlet se nem szomorú, se nem túl boldog, inkább egyszerre megnyugtató és kiábrándító hogy ez reális vagy pesszimista végnek számít, azt a nézőre bízzák.

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.