Én tényleg úgy ültem be a moziba harmadmagammal, hogy a Vadregény remek szórakozás lesz, remek színészekkel, akik megnevettetnek és talán még meg is melengetik a szívemet. Erre kaptam egy koherensnek kicsit sem nevezhető történetet pár kellemes jelenettel és néhány jó színésszel.
A péknek (James Corden) és feleségének (Emily Blunt) legnagyobb szívfájdalma, hogy nem lehet gyermekük, ám ekkor hirtelen betoppan pékségükbe a szomszédban lakó gonosz boszorka (Meryl Streep), aki röviden felvázolja nekik, hogy tulajdonképpen erről ő tehet, mert megátkozta a családot korábban, mivel a pék apja zöldséget lopott a kertjéből a kívánós feleségének, aki, miután rajtakapták, belement abba az egyességbe, hogy miután megszületik a gyermek, a boszorkánynak adja. Miután a boszorka megkapta a kicsit, az anya meghalt, a férfi pedig elhagyta családját, így, arra gondolván, hogy az akkor még ifjú pék sem lehet a jövőben jó apa, a boszorkány megfosztotta őt ennek a lehetőségtől is. Ám most, hogy közel a kék hold, lehetőség van az átok megtörésére, ám ehhez kell néhány segédeszköz, de a trükk az, hogy a boszorka nem érhet hozzájuk. A pék és a pékné elindulnak a varázslatos erdőbe, hogy megszerezzék a nem hétköznapi holmikat, és mialatt ezen munkálkodnak, megtudjuk, azok eredeti tulajai milyen életet élnek.
Hamupipőke (Anna Kendrick) nyög mostohaanyja és mostohatestvérei elnyomása alatt, takarít rájuk, miközben énekével madarakat irányít, és mindenben segítségére van egy varázslatos fűzfa, ami édesanyja sírjából nőtt ki, és legnagyobb vágya, hogy eljuthasson a herceg (Chris Pine) báljába. Piroska (Lilla Crawford) egyedül indul neki a veszélyes útnak az erdőn át nagymamájához – ám előtte még fizetés nélkül távozik a pékségből –, ahol is belebotlik a Farkasba (Johnny Depp), aki nemcsak eltéríti őt útjáról, hanem fondorlatos eszközökkel megpróbálja elcsábítani a kislányt. Babszem Jankó (Daniel Huttlestone), aki páratlan hülyeségével kivívta anyja szánalmát (és majd’ minden alkalommal egy fülest is) minden egyes hülye tettét képes megfejelni egy még nagyobbal: például elcseréli tejfehér tehénét öt babszemre. Aranyhaj (Mackenzie Mauzy) pedig egy toronyba bezárva tengeti napjait, ám mikor egy hős herceg (Billy Magnussen) végre megtalálja, az anyja száműzi őt, a férfit pedig megcsonkítja.
Talán a film egyik kisebb hibája, hogy a túl sok szereplőre túl sok kibontási időt hagy, ám gyakorlatilag ezekből nem tudunk meg semmi fontosat. Ott van példának Piroska, aki szinte semmivel nem járul hozzá a történethez, ám visszatérő szereplő, aki még el is meséli azt a jelenetet, amit két perccel korábban láthatott a néző. Ugyanakkor semmi sincsen kellően megmagyarázva, hiszen nem derül ki a boszorkány motivációja, és az sem, hogy miért ragaszkodik ennyire a varázsbabhoz. Indokolatlanul sok időt töltünk el felesleges jelenetekkel, amik bár valóban szépek és művészien vannak elkészítve, nem tesznek hozzá sem a történethez, sem a karakterekhez.
De a fő probléma az, hogy a film felvonultatja a gyerekeket érhető atrocitásokat: megalázás, zaklatás, testi fenyítés, elzárás, pedofília – és bár ezek nem mindegyike kerül ki a maga nyersességében a vászonra, azért megbocsáthatatlan, hogy ezeket a negatív mintákat jó példának tekinti a film. Babszem Jankó anyja minden alkalommal fejbe vágja fiát, ha az valami ostobaságot csinál, de egy pillanatra sem jut eszébe, hogy elmagyarázza, miért is volt ez rossz dolog, sőt, konkrétan megalázza a fiút, mikor az közli vele, hogy a tehén, Riska az ő legjobb barátja, és pontosan látszik, hogy mivel a ház közelében senki és semmi sincsen, így érthető, hogy a fiú miért fordult az egyetlen élőlény felé, aki nem az anyja.
A szereplők szinte semmit sem tesznek boldogulásuk tekintetében, csak várják a sült galambot – röhejes módon, erre maga a boszorkány is utal. Ott van Hamupipőke esete, akit a gonosz mostoha kínoz, és a lánynak nemcsak ereje, hanem lehetősége is lenne, hogy változtasson sorsán, de nem, ő inkább szenved. És most komolyan, ki az, aki azon tépelődne, hogy visszamenjen-e abba a házba, ahol megvetik, vagy inkább éljen egy fényűző palotában, ami ugyan ismeretlen, de talán szerethetik?
A Vadregénynek vannak remek jelenetei: a vízeséses, ahol a két herceg ömleng szívük választottjai után egyszerre szarkasztikus, röhejes és bájos – konkrétan sírtam a nevetéstől –, és a Farkas dala után biztosan képtelen leszek ugyanolyan szemmel nézni Johnny Deppre, aki itt egyszerre volt csábító, undorító, vicces, szarkasztikus és ijesztő. De sajnos ezek a jelenetek csak úgy random szerepelnek a filmben, és semmilyen kohéziós erőt nem képviselnek. Szó szerint nincs semmi, ami összetartaná a történetet, így az darabokra, vagyis jelenetekre esik, amiknek a nagy részét simán ki lehetne vágni.
Meryl Streep természetesen minden szerepben tökéletes, és az általa megformált boszorkány egyszerre képes kiforgatni az ismert sztereotípiát, hogy azt mégis megtartja – aztán a film negyedénél, mikor jobban megismerjük karakterét, rá kell jönnünk, hogy ez a szereplő is pont annyi sebből vérzik, mint a többi.
A Vadregény tipikusan az a mozi, amit ha jobban átgondolnak, és több időt szánnak az elkészítésére (értsd, tisztességesen megírják), akkor egy remek történet kerekedhetett volna belőle, ami emlékezetes marad, és később is újranézhetővé válik, de ehelyett csak a nagy csalódás van!
Csányi Judit és Orlissa véleménye.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback