Oldal kiválasztása

Ha már korábban szó esett az Ayakashi: Samurai Horror Talesről, így ismét rám hárul a feladat, hogy klaviatúrát ragadva meséljek erről is, ha már a Mononokében nem tértem ki rá annyira. Hölgyek és hímek, itt az idő, hogy bemutassam a jót, a rosszat és a démonűzőt, avagy miért imádjuk a japánok fantáziáját.

 Ayakashi Samurai Horror Tales2

Maga ez a kis 2006-os spin-off, mely a Fuji Tv jóvoltából került a nagyérdemű elé három elég érdekes történetet mutat be. Az első rész, mely a Yotsuya Kaidan névre hallgat egy régi, és a mai napig töretlen népszerűséggel operáló rémlegendát tár elénk egy hűtlen szamurájról és az őt kísértő, általa közvetetten megölt felesége szelleméről (meg egy halott szolgáról, de ez most mellékes). Oiwa és Iemon története csupa érzelem a dühtől kezdve, a szerelmen át a kapzsisággal és a félelemmel bezárólag.

 Ayakashi Samurai Horror Tales1

Második történetünket a Tenshu Monogatari –t, már kevésbé éreztem fajsúlyosnak: itt egy szerencsétlen szolgáló fiú és egy istennő tiltott szerelme van a középpontban, amit mind az emberi mind az isteni oldalról próbálnak megakadályozni. Mint azt lehet sejteni lesz vér és hullák persze túlcsorduló érzelmekkel, de  az első résszel ellentétben a szerelem valódi Zushonosuke és Tomihime között – mély, őszinte és szomorúsággal teli.

 Ayakashi Samurai Horror Tales3

A harmadik már ismertebb lehet, ugyanis a Bake Neko-ról már esett szó korábban is. Itt egy szamuráj család áll a középpontban, akik hogy megmentsék magukat az anyagi csődtől, feleségül adják a család egyetlen lányát Mao-samát, ám a hölgy váratlanul meghal. Megjelenik egy titokzatos ember (a Medicine Seller), aki elég hamar be is bizonyítja mindenkinek, hogy itt démoni erők munkálkodnak. Évtizedek óta eltemetett titkok, gyilkosság, kínzás és minden, ami eddig rejtve volt, felszínre hozott a Macskadémon, és egy titokzatos Tamaki nevű nő.

 Ayakashi Samurai Horror Tales4

Hogy miért is jó ez a kis mini antológia? Egyrészt, aki kicsit is ismeri, vagy legalábbis érdeklődik a Japán kultúra iránt, az tuti hogy egyszer már találkozott Oiwa legendájával – neki az első rész lehet érdekes. A második epizód meg éppen ellenkezőleg, az annyira nem ismert, így tarol az újdonság varázsa. Viszont a harmadik a ki nem mondott érzelmi csúcspont – mert ott már úgy el van a néző telítve érzelmekkel, hogy a Bake Neko garantáltan kiveri a biztosítékot.

 Ayakashi Samurai Horror Tales5

Az Ayakashi: Samurai Horror Talest nem tudom mindenkinek nyugodt szívvel ajánlani – aki félős, vagy nem igazán rajong az ilyen témakörű művekért, annak nem fog tetszeni, és mivel fanservice sincs benne (nem, a Med Seller nem az), így a fiatalabb korosztály is elég érdektelen lesz vele szemben, de aki érzi rá a késztetést, hogy megnézze, az nem döntött rosszul.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.