Gyönyörű animáció, a jó és a rossz elementáris harca, könnyed humor, egy cseppnyi romantika, fülbemászó dallamok – akár egy Disney-filmről is beszélhetnék. Pedig a szóban forgó alkotás valójában egy Fox produkcióról van szó, ami mondjuk minőségében és mentalitásában erősen megközelíti az egeres stúdió műveit.
Mikor Oroszországban 1916-ban kitör a forradalom, a lázadók megtámadják a cári palotát és végeznek az uralkodócsaláddal. Mindössze két embernek sikerül megmenekülnie: az anyacárnénak, és a legkisebb hercegnőnek, Anasztáziának, nekik is csak úgy, hogy egy, a palotában dolgozó fiú kiszökteti őket egy titkos járaton keresztül. Ahogy azonban próbálják elhagyni az országot, Anasztázia elszakad nagyanyjától és beveri a fejét, aminek következtében elveszti emlékeit.
Tíz évvel később Anasztáziát – vagyis Ányát –, nagykorú lévén, kidobják az árvaházból, ahol eddig élt. A lánynak szent célja, hogy megtalálja családját, ám mindössze egyetlen nyoma van, amin elindulhat: a nyakában lévő medál, rajta a „Találkozunk Párizsban” felirattal. Ánya hát elindul Franciaország felé – vagyis csak indulna, ám iratok nélkül nem tud vonatjegyet venni. Ekkor botlik bele a két csalóba, Vladba és Dimitribe, akik éppen egy olyan lányt keresnek, akit prezentálhatnak a Párizsban élő anyacárnénak rég elveszett kisunokája, Anasztáziaként – természetesen azért, hogy utána felvehessék a lány megtalálásáért járó jutalmat. Ánya összefog a két férfival – úgy, hogy egyikőjük sem tudja, hogy a valódi hercegnővel van dolguk –, ám ekkor még nem is sejtik, hogy útjuk során a természetfelettivel is meg kell majd küzdeniük. Ugyanis Raszputyin, aki a gonosz erőivel az egész lázadást kirobbantotta, esküt tett, hogy addig nem nyugszik, amíg a Romanov-ház összes tagjával nem végez – vagyis célja az, hogy megölje Anasztáziát.
Egyetlen egy dolog van, amiért nem szabad nézni ezt a filmet, az pedig a történelemi hűség. Tényleg volt lázadás a Romanovok ellen, Raszputyin tényleg kapcsolatban állt a cári családdal (amúgy azt is tényleg rebesgetik, hogy spanolt a másvilággal, az pedig tény, hogy nem kis meló volt megölni), Anasztázia tényleg élt, és egy újkori legenda szerint túl is élte a családja ellen elkövetett merényletet (bár a történelemtudomány mai álláspontja szerint ez tényleg csak egy legenda). És nagyjából itt véget is érnek a hasonlóságok a film és a valóság közt. A lázadás nem akkor, és nem úgy történt, ahogy azt a mese mutatja, Anasztázia is inkább volt tizennyolc, mintsem nyolcéves, és az egész kivégzésre sem úgy került sor, mint ahogy azt a film sejteti.
És miért érdemes megnézni az Anasztáziát? Minden egyébért.
Mondom: ez az a film, amiről a legtöbbször hiszik azt, hogy a Disney csinálta, és Anasztáziát is már nem egyszer láttam a Disney-hercegnők közé sorolva, és azt hiszem, ez sok minden elárul. A történet – ha elvonatkoztatunk a történelemtől – kifejezetten ötletes és tetszetős: a középpontban két aranyszívű csaló áll, akik a háború miatt kerültek abba a helyzetbe, hogy így kelljen megkeresniük a vodkára, akarom mondani, a kenyérre valót, akik, a sors furcsa fintoraként, pont megtalálják azt a lányt, akinek a szerepére kerestek valakit. Persze Anasztázia sem éppen egy nebántsvirág: bár alapvetően kedves, gyengéd, és néha még kicsit meg is van szeppenve, ha a helyzet úgy kívánja, képes foggal-körömmel harcolni az életéért, és azokért, akiket szeret, és nem mellesleg a nyelve is eléggé fel lett vágva.
Az animáció is eléggé megközelíti a Disney színvonalát, bár a karakterek nagyon jellemzően Don Bluth-osak (ha az ember kicsit átszínezi Dimitrit, szinte meg is kapja az író-rendező egy másik filmjének, a Titan A.E.-nek főszereplőjét), és néha egy-egy nem kívánt mimikát jelző vonal miatt a szereplők kicsit öregebbnek is tűnnek a koruknál. A párizsi, éneklős jelenet azonban, aminek képi világában megjelennek a húszas évek (és az azt megelőző évtizedek) festészeti stílusai, egyszerűen zseniális.
És hát persze ott vannak a dalok, amik ismételten felejthetetlenné teszik a filmet. Pontosabban talán pont, hogy a zenék miatt emelkedik ki ez a mese, azon belül is a Once Upon a December/Volt egy régi december című szám miatt, ami manapság szalagavatókon talán az egyik legnépszerűbb keringő-dal. Ám ez nem azt jelenti, hogy a többi dalról akár meg is feledkezhetünk, hiszen azok fülbemászók és bájosak.
Az Anasztázia mindent tud, amit egy mesének ebben a kaliberben kell: van rémisztő gonosz (akinek egyszer szó szerint leesik az álla, ami amúgy szerint a legnagyobb poén ebben a filmben), szerethető hősök, egy nagy küldetés, némi romantika, egész csavaros befejezés, és, természetesen, gyönyörű dalok. Hát kívánhatnánk ennél többet?
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback