A Titkos ablak főszereplője megint egy becsavarodott író, Stephen King egyértelműen odavan ezért a típusért, talán azért, mert túl jól ismeri. Azt hihetnénk, hogy egy idő után unalmassá válik a sablon, de mindig van valami, amiért érdemes megnézni a következőt. Az ismerősnek tűnő felállás ellenére a Titkos ablak sem lesz kidobott idő.
Mort Rainey (Johnny Depp) valaha sikeres író nehéz élethelyzetben találja magát. Hogy fájdalmas válását és írói blokkját feledni tudja, visszavonul tóparti faházába, és nekiáll a következő nagy mű megírásának. A dolog nem akar összejönni, de az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor megjelenik a küszöbén John Shooter (John Turturro), aki azt állítja, Mort tőle lopta egyik bestsellerét. Shooter zaklatni kezdi Mortot, aki így veszélyes lejtőn indul meg lefelé.
A tapasztalt King-nézőknek nem szolgál sok meglepetéssel a film. A végkifejletre utaló jelek elég hamar megjelennek és elég egyértelműek is, ráadásul a történetvezetés tempója igen kényelmes, néha már-már fájdalmasan lassan bontakozik ki egy-egy esemény, így könnyű előre látni, mi következik. Ám a Titkos ablak célja nem is az, hogy csavaros, vagy különösebben izgalmas legyen. Több helyen horror drámaként emlegetik ezt a filmet és a megnevezés nagyon találó – a drámai nézőpont teszi a történetet horrorisztikussá. A hosszan kitartott jelenetek azt szolgálják, hogy egy ember elméjének szétesését a lehető legnagyobb aprólékossággal mutassák be.
A fent említett aprólékosság miatt a film sikere egyetlen karakter, tehát egyetlen színész vállán nyugszik, hiszen szinte végig zavarba ejtő közelségből figyeljük őt. Johnny Depp tökéletesen megfelel erre a kockázatos posztra. Ijesztően jól hozza Mort Raineyt, minden mozdulatának jelentősége van – ahogy tikkel, ahogy beszél, ahogy grimaszol. Mindezt ráadásul az idő nagy részében teljesen egyedül teszi, így olyan, mintha nagyító alatt néznénk a játékát.
Mivel egyetlen szereplőn keresztül történik az események bemutatása, a film látványvilága erős képi elemek ismétlésével próbálja segíteni a megértést, néha fölöslegesen. Ilyen például a tükör, ami az első perctől kezdve keretbe foglalja a történetet és nem túl nehéz kitalálni, hogy mire akar rávezetni. Mivel az alapfelállás maga elég tipikus és valószínűleg csak egy abszolút tapasztalatlan nézőt ér váratlanul a csavar, ezek a képi segítségek többször didaktikussá válnak, bár valahol pont azt az érzetet keltik, helyesen, hogy a film nem a meglepetés erejével akar hatni ránk.
Mint horror dráma, a Titkos ablak kiválóan teljesít. Szó szerint az arcunkba nyomja az őrületet és ez a közelség az, ami hátborzongatóvá teszi. Meglepődni talán nem fogunk, de a King-élmény garantált, és ha másért nem, Johnny Depp kiváló játékáért mindenképp érdemes megnézni ezt a filmet.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.