Ugye, párszor már említettem, hogy kezdem hitemet veszíteni a mostanában készülő romantikus vígjátékokat illetően? Nos, éppen ezért örülök annyira, ha mégis belebotlok egy-egy épkézlábabb darabba – és ilyen mű például a Kémes hármas.
Frank (Chris Pine) és Tuck (Tom Hardy) legjobb barátok, és nem mellesleg a CIA top ügynökei. Azonban mikor egy küldetés balul sül el – a titkos bevetés bekerül a hírekbe, és a két célpontból, akiket el kellett volna fogniuk, egy meghal, a másik pedig elmenekül –, az ügynökség büntibe helyezi őket. Tehát egy ideig nincs több küldetés, az unalom márpedig, mint tudjuk, veszélyes. Először az elvált, és kisfiát (John Paul Ruttan) csak ritkán látó Tuck döbben rá, hogy magányos, ezért regisztrál egy internetes társkereső oldalra, ahol találkozik is egy lánnyal, akivel gyorsan kialakul a közös szimpátia. Eközben Frank is összeszed egy csajt egy DVD-kölcsönzőben, aki először ellenáll a férfi kissé nagyképű sármjának, ám Frank emiatt csak még jobban meg akarja hódítani. A probléma ott kezdődik, mikor a két barát beszámol a másiknak csodálatuk legújabb tárgyáról, és kiderül, hogy ugyanazzal a nővel, Laurennel (Reese Witherspoon) találkozgatnak. Barátságuk nevében Frank és Tuck ezt követően úgy dönt, hogy mindketten tovább randiznak Laurennel, és győzzön a jobbik, bár azért lefektetnek bizonyos szabályokat – de, mint tudjuk, a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Így hát hamarosan a CIA több ügynöke is rááll Laurenre, lenyomozzák az egész életét, poloskákat helyeznek a lakásába, lehallgatják a telefonbeszélgetéseit… Mindezt persze Frank és Tuck kérésére, és csakis a szerelem nevében. Ám eközben Heinrich (Til Schweiger), a bűnöző, aki a srácok legutolsó küldetésekor megszökött, Frank és Tuck nyomába ered, hogy bosszút álljon rajtuk az öccse halálért.
Az az egyetlen baj ezzel a filmmel, hogy egyszer akar két dolog lenni: romantikus vígjáték és akcióvígjáték. Az előbbit nagyon szépen hozza is, csak a másik komponenssel van baj, ugyanis az egész akció-szegmens szinte elsorvad a romantikus komédia mellett. Ahogy néztem a filmet, felfogtam, hogy Heinrich bosszút akar állni a srácokon, és volt is pár egész jó lövöldözős-verekedős jelenet, mikor a történet a rosszfiú utáni nyomozás vonalán haladt, ám igazából egyik ilyen szcéna sem hagyott bennem túl mély nyomot. Sőt, a nagy autós üldözéses tetőpont is kicsit olyan „eh, oké láttuk, túl vagyunk rajtára” sikerült – bár az tény, hogy Reese Witherspoon karakterének, aki amúgy valami minőségellenőrző céget vezet, itt van egy nagyon találó sora.
Viszont, mondom, a romantikus vígjáték része, főleg az, hogyan keverik Lauren meghódítását a kémmódszerekkel, nagyon működik. Rettenetesen élveztem, ahogy a két srác kémkedett a lány után, előbb egymástól függetlenül, majd pedig egymást hátráltatva, egyre szemetebb módszerekhez nyúlva. Az pedig már csak ráadás, ahogy beosztottjaik reagálnak legújabb feladatukra, miszerint hirtelen egy teljesen hétköznapi nőt kell nyomon követniük, akinek látszólag semmi köze ahhoz az ügyhöz, amin főnökeik éppen dolgoznak (amikor pedig előálltak a jelentéseikkel, hogy mit is találtak, na, akkor több esetben is tényleg padlót fogtam). Nem hazudok: ebben a komponensben rejlik a film varázsa (meg Chris Pine szép kék szemében).
Viszont a srácok hivatásából adódó helyzetkomikumon túl a karakterek árnyalása is egészen jól sikerült: ott van Tuck, az érzékeny, romantikus srác, aki még mindig nincs egészen túl ex-feleségén, Katie-n (Abigail Spencer), és bárhogy próbálkozik, képtelen közel kerülni kisfiához, főleg azért, mert hazudnia kell nekik arról, mit is csinál. Aztán jön Frank, a nőcsábász, aki még sosem volt igazán szerelmes – ezért is érinti meg igazán a Laurennel való kapcsolata –, és sokszor egy szemét, sekélyes alakként jön át, viszont a világ végére is elmenne nagymamájáért (Rosemary Harris), aki felnevelte, miután szülei kiskorában meghaltak egy balesetben. Meg persze adott Lauren, aki egy pasiért feladta az egész életét, új városba költözött, hogy aztán a pasi elhagyja egy másik nőért. Lauren az a tipikus szingli csaj, aki úgy tesz, mintha tökéletesen meg lenne elégedve az életével – hiszen imádja a munkáját –, viszont valójában magányos, nagyon vágyik már egy férfira, amikor pedig rögtön kettő is betoppan az életébe, egyrészt rettenetesen élvezi a helyzetet, másrészt pedig kicsit lelkiismeret-furdalása is van miatta.
Mindent összevetve, bár az akció része a filmnek kicsit néha feleslegesnek érződik, maga a mű nagyon aranyos, szórakoztató, és a szereplők árnyalt karakterizációja még kicsit el is gondolkodtatja az embert. Az biztos, hogy nem lesz belőle klasszikus, de én azért örülök neki, hogy belebotlottam.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
