„Gyerekek, ne vegyetek drogot. Legyetek popsztárok, és megkapjátok ingyen.”
Megpróbálhatnám leírni, hogy pontosan miről is szól ez a film, de egyrészt biztos, hogy kihagynék valamit, másrészt pedig akkor ez a cikk nagyjából négy oldalas lenne – pedig a történet valójában nem is olyan bonyolult. Vagyis, pontosabban, e film sok kisebb, egyszerű, ám összekapcsolódó történetből áll – mindegyikben zseniális angol színészekkel –, amik mind öt héttel karácsony előtt kezdődnek, és egészen az ünnepig tartanak, míg az epilógus már belelóg az újévbe. Éppen ezért is lenne olyan nehéz összeszedni, hogy mi mégis merre hány méter. Ízelítőnek legyen elég annyi, hogy van egy kiöregedőfélben lévő popsztár (Bill Nighy), aki egy karácsonyra átírt régi slágerével próbál újra csúcsra törni; az angol miniszterelnök (Hugh Grant), aki belezúg egyik alkalmazottjába (Martine McCutcheon); egy író (Colin Firth), akit megcsalnak, majd összekerül egy portugál takarítónővel (Lúcia Moniz), akivel nem beszélik egymás nyelvét; egy friss házaspár (Chiwetel Ejiofor és Keira Knightly), ahol a vőlegény legjobb barátja (Andrew Lincoln) szerelmes a mennyasszonyba; és egy nem túl vonzó srác (Kris Marchall), aki meg van róla győződve, hogy Amerikában angol akcentusának hála hatalmas sikere lenne.
Az Igazából szerelem olyan szempontból zseniális, hogy ez az első, és egyelőre egyetlen film is – pedig volt, ami próbálta leutánozni: Valentin nap, Szilveszter éjjel… –, amelyik sikeresen hozta össze ezt a montázsszerű narrációs technikát. A készítőknek sikerült ugyanis megtalálnia azt az egyensúlyt, ahol minden egyes történet szép, kerek, van eleje-vége-közepe, súlya, és nem nyomja el a másikat. Ráadásul, hiába kap mindenki relatíve rövid játékidőt, mindegyik karakterrel képesek vagyunk érzelmi kapcsolatot kialakítani, együtt érezni velük.
Mindegyik kis fejezet a szerelemről, szeretetről szól, ahogy ezt a prológus – amit amúgy a Heathrow repülőtéren forgattak, igazi utasokról – ki is mondja: bár manapság sokszor gondoljuk azt, hogy a gyűlölet korában élünk, valójában folyamatosan szeretet vesz minket körül, csak észre kell ezt vennünk. Ám azzal is tisztában kell lennünk, hogy a szeretet, a szerelem, sokszor nem elég – a filmben feltűnő történetek közül éppen ezért nem is mindegyik ér véget happy enddel.
Persze vannak olyanok, amik nem is érhetnének, mivel az alapszituáció olyan, hogy a konfliktus megoldása legalább egy, de inkább több, résztvevő fájdalmával járna. Ilyen például annak a férfinak a története, aki legjobb barátja feleségébe szerelmes. Vagy azé (Alan Rickman), akiben felmerül annak gondolata, hogy megcsalja feleségét (Emma Thompson). Ám ezek mellett olyan fejezetek is feltűnnek a filmben, amik nagyon is felemelő véget érnek – például a miniszterelnök, az író, vagy éppen a kisfiú (Thomas Sangster) románca.
A rengeteg romantika és némi szívfájdalom mellett a humor is elég fontos szerepet kap a filmben, ami például a miniszterelnök piszkos szájú alkalmazottja, a nyelvi nehézségek miatt egymást sosem értő író és takarítónő, az angol akcentusát teljes egészében kihasználó srác, vagy éppen a magáról megfeledkező, önfeledten táncoló miniszterelnök képében jelenik meg. Meg persze Rowan Atkinson által, aki két rövidke, de nagyon emlékezetes jelenet erejéig tűnik fel a filmben.
Az Igazából szerelem igazi mestermű – a tökéletes egyensúly műremeke a különböző történeteknek, a humornak, a drámának, a fájdalomnak, és persze a szerelemnek. Nagyszerű kis összebújós, megkönnyezős, megmosolyogtató kis film, nem csak karácsony estére.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback