Több-kevesebb sikerrel gyakorlatilag már minden animációs franchise készítői összedobtak egy-egy karácsonyi kisfilmet – és köztük vannak a Jégkorszak-filmek mögött megbúvó elmék is, akik, szerencsére, azok csoportját gazdagítják, akiknek ez több sikerrel jött össze.
Mannyék lelkesen készülnek a karácsonyra – persze a csordavezér leginkább kislánya, Barack miatt van ennyire ünnepi hangulatban. Minden remekül is megy, minden krízist sikerül elhárítani egészen addig, amíg Sid véletlenül össze nem töri a karácsonykövet, egy többtonnás márványlabdát, aminek jeleznie kéne a Télapónak, hogy egy jó kislány lakik náluk. Manny erre teljesen kitér a hitéből, és dühében kijelenti, hogy Sid ezzel felkerült a Télapó feketelistájára, ezért számára elmarad a karácsony, sőt, meggondolatlanságában még az is kicsúszik a száján Barack előtt, hogy a Télapó nem is létezik. Ezen felbuzdulva Barack, Sid, Eddie és Crash útra kell az Északi Sark felé, hogy bebizonyítsák, létezik a Télapó, és levetessék Sidet a feketelistáról.
Azt azért előre tisztázzuk, hogy a logika és a józanész egy az egyben hiányzik ebből a kisfilmből – az egész ott kezdődik, hogy egyáltalán a jégkorszak idején hogy létezhet a karácsony? Hogyan lehet Télapó, aki minden gyereknek – embernek-állatnak – ajándékot visz, hogyan létezhet mindenféle karácsonyi dekoráció, dalok, stb.? Ám ha ezen a hatalmas buktatón túllendülünk – rájövünk, hogy nem kell vele törődnünk, hiszen az egész annyira abszurd, hogy ez is simán belefér –, akkor ez a filmecske egészen szórakoztatóvá válik.
A sztori nem túl csavaros, de rettentő bájos –hogy is lehetne bármi más, mikor a központban egy gyermek ártatlan, naiv hite áll? A poénok tündériek, és még be is találnak. A sorozatból megismert karakterek, főleg Manny, Sid és Diego, hozzák a formájukat, a dinamikájuk remek, szócsatáik alatt többször azon kaptam magamat, hogy idiótán vigyorgok, és párszor az is eszembe jutott, hogy egy-egy beszólást le kellene írnom, mert ez tényleg üt. És mint már mondtam, az egész rettentő abszurd, de a szó legjobb értelmében.
Ám ami talán a legjobban tetszett az egészben, azok a filmben felhangzó karácsonyi dalok átiratait – mert van abban valami haláli, mikor a „Deck the Halls” dallamára pár jégkorszaki állat arról énekel, hogyan menti meg egy lajhár a karácsonyt (mondom, abszurd az egész). Ehhez jön még a karácsonyi mítosz különböző elemeinek eredettörténete, avagy miért fát díszítünk és nem követ, miért kell csókolózni a fagyöngy alatt, és miért repülő rénszarvasok hozzák a Télapó szánját?
És igen, Motkány is feltűnik a filmben, és ő is hozza a megszokott formáját – vagyis imádnivaló, és kicsit szánalmas módon össze-vissza szerencsétlenkedik, ahogy próbálja megszerezni a makkot, ami valahogy sosem akar összejönni neki.
A Jégkorszak – Állati nagy karácsony nem egy mestermű, de bájos és szórakoztató, így arra a célra, amire készítették – hogy húsz perc erejéig mosolyt csaljon a nézők arcára, miközben még egy kis karácsonyi hangulatot is becsempész a lakásba – tökéletesen megfelel.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
