Nos, hiába örültünk Kenzinek, úgy tűnik, csak játszottak még velünk egy kicsit. Azt azonban nem szabad kijelenteni, hogy végleg eltűnt – habár azt hiszem, senki nem így gondolta az ő jelenlétét. Kifejezetten szomorúra sikerült a legújabb epizód, de szerencsére továbbra is pörgős maradt.
Habár a kalandok Helben elég izgisek voltak, a halottak a túlvilághoz tartoznak, bármennyire is fáj elfogadni ezt a tényt. Nincs mese, Bo-nak is ezt kell tennie – szerencsére ebben segítsége is akadt. Egy félresikerült este, egy fura figura, és máris itt az új megbízás, nem is akárkitől, hanem egyenesen Musashitól. Miután Musashi a múltban hatalmas hőstetteket vitt véghez, eljött az ideje, hogy magasabb rangra emelkedjen – valakinek viszont ez nem tetszik, és az életére tör. Így hát az életét Bo és Tamsin kezébe adja, hogy kiderítsék, ki áll a dolog hátterében. Az ügy azonban bonyolultabb, mint bárki hinné.
Mindeközben a gyász persze nem hagyja nyugodni Bo lelkét, ami nem kevés gondot okoz. Ez pedig, ha elnyomják, fizikailag ütközik ki, ami viszont a gyógyulását akadályozza, és egy hős gyors gyógyulás nélkül meglehetősen nagy kulimászba tud kerülni. Persze azért mindez valahol megérthető. Nem könnyű kiválasztottnak lenni, és sorban elveszíteni mindenkit, valószínűleg mi sem repesnénk az örömtől. De azért az meglehetősen vicces jelenet volt, amikor mindezt a nagyapjával próbálta megbeszélni. Ilyenkor kicsit örülök, hogy én valószínűleg soha nem fogok ilyen helyzetbe kerülni.
Eközben a doki sem pihen. Nem elég, hogy rengeteg munkája van néhány hullával, de valaki őt sem szeretné békében élni hagyni, így aztán nem árt neki néhány önvédelmi leckét vennie kedvenc farkasunktól. Persze ez nem túl egyszerű – szokás szerint – mivel ő általában az életeket menteni szokta, nem pedig elvenni. De minden csak gyakorlás kérdése, tulajdonképpen, ha eleget gyakorol, nagyon badass nőci lehet még belőle.
Számomra egy kicsit problémás volt az akcióra figyelni, miközben időről időre kiütközött Bo-n a fájdalom, még ha nem is a legmegszokottabb módon. Ez azért elég gonosz húzás volt a készítőktől, tekintve, hogy Kenzinek volt a legnagyobb rajongótábora. Viszont valószínűleg ennek köszönhető, hogy pontosan ezek a rajongók sírva is fakadtak ezen az epizódon. Bár ebben lehet, hogy csak én reménykedek, mert ciki lenne, ha csak rám lenne igaz.
Persze a rész végére szokás szerint happy endet kaptunk, de gyanítom, még nem ért véget a gyász – legalábbis elég rossz húzás lenne – ráadásul még mindig hagynak minket nyammogni az idegen szöszin. Most már azért egy kis infót csöpögtethetnének vele kapcsolatban, kezdek ideges lenni. Apropó, mit szóltok a másik két szöszi dolgához? Csak én nem lepődtem meg?
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk