A Caspian herceg sajnos nem hozott nagy sikert, így a következő film, A Hajnalvándor útja majdnem el sem készült. Végül rendezőt váltottak és mégis megcsinálták. És milyen jól tették!
A Pevensie gyerekek már majdnem felnőttek, Peter (William Moseley) és Susan (Anna Popplewell) Amerikába utaztak, két fiatalabb testvérük, Edmund (Skandar Keynes) és Lucy (Georgie Henley) pedig egy távoli rokonnál időznek, bosszantó unokatestvérükkel, Eustace-szal (Will Poulter). Egy nap a három fiatal egy vitorlást ábrázoló festményre bukkan. Ahogy nézik, a kép életre kel, és beszippantja őket, így kerülnek ismét Narniába, azon belül is Caspian (Ben Barnes) hajójára, a Hajnalvándorra. Caspian épp azon van, hogy egy átoktól óvja meg királyságát, ehhez össze kell gyűjtenie hét kardot hét szigetről.
A történet stabil mitológiai alapokra épül és roppant mozgalmas. A különböző szigetek különböző kalandokat rejtenek, így egy pillanatra sem lankad az ember figyelme – klasszikus küldetés-történetről van szó. Ez persze jó indokot ad a látványtechnikai tudás csillogtatására, és csillog is, az biztos. A film szemkápráztató képeket tár elénk, egyszerűen gyönyörű.
Ami a főszereplőket illeti, nem halványulnak el a nagyszabású díszlet mellett. Edmund és Lucy kiforrott személyiségek, gyakorlottan mozognak Narniában. Eustace jelenti a kontrasztot mellettük, ő nem csupán jóval fiatalabb, de eleinte kifejezetten ellenszenves szereplő is egyben. Mint új gyerekfőszereplő kiválóan működik, ő a forrása a legtöbb konfliktusnak és tulajdonképpen jellemfejlődése áll a film középpontjában. A Pevensie-k mellett ezúttal mintha Caspian a háttérbe szorulna, de végül is ez a történet nem róla szól. A mellékszereplők szintén elsikkadnak néha, vagy épp ellenkezőleg, túlságosan próbálkoznak reflektorfénybe kerülni – Hős Cincz Vitéz (Simon Pegg) például több helyen inkább idegesítő, mint szórakoztató.
Az egyetlen azonban, aki igazán sokat ront a helyzeten, az Aslan (Liam Neeson). Az ő jelenléte ebben a történetben szükségtelennek tűnik, ellentétben az előző részekkel, és a vallásos felhang, amit behoz, itt a legerősebb. A film végét eléggé lecsapja a vele való találkozás, valahogy túl sok és túl egyértelmű a párhuzam.
Aslantól eltekintve azonban A Hajnalvándor útja nagyszerűen tartja magát a korábbi részek szellemiségéhez. Eustace karaktere az első részbeli Edmund és a második részbeli Peter rossz tulajdonságainak keveréke, de természetesen nem hagyják magára a bajban és végül megtapasztalja a narniai utazások fontos tanulságait. Rajta keresztül világosan látszik Edmund és Lucy fejlődése, ám még nekik is van mit tanulniuk.
A Hajnalvándor útja csodaszép film, jó nézni és ezúttal a történetben sincsenek akkora hiányosságok, mint a Caspian herceg esetében. Aslan és a vallásos hangnem az én ízlésemnek túl didaktikus, de a készítők védelmére szóljon, hogy a könyvváltozattal ugyanez a helyzet. Így utólag visszatekintve a szériára azt kell mondanom, hogy Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény szintjét egyik folytatása sem volt képes megütni, azonban A Hajnalvándor útja közel jár hozzá. Nem valószínű, hogy a közeljövőben újabb Narnia filmet forgatnak majd, mindenesetre a harmadik résznél látványosabb búcsút nem is kívánhatnánk.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
