Oldal kiválasztása

Original Cinema Quad Poster - Movie Film Posters

Múltkori beszámolóm végén azzal riogattalak benneteket, hogy a negyedik részt követően nagy változás következik be a Rendőrakadémia-széria történetében, amit én sajnos nem tudok pozitív hatásnak titulálni. Menthetetlenné nem vált tőle a franchise, viszont az elkövetkezendő két (egyes vélemények szerint három) film messze nincs ugyanazon a szinten, mint a korábbi négy.

policeacademy5_pic2

A történet Harris kapitány (G.W. Bailey) újabb hatalomra jutási kísérletével kezdődik: a törtető magas rangú rendőr már a kezdetektől fogva Lassard parancsnok (George Gaynes) helyére pályázott az Akadémián, ám most olyan információ jutott a birtokába, amivel biztosan ki tudja túrni az idős főnököt, Lassardnak ugyanis már egy éve kötelezően nyugdíjba kellett volna vonulnia. A parancsnok le is mond tisztségéről, ám, mielőtt végleg elhagyná posztját, az Akadémia megválasztja őt az „Évtized Rendőrének”, és hogy eme cím megszerzését megünnepelje, kedvenc beosztottaival Miamiba utazik a Nemzetközi Rendőrfőnöki Konferenciára. Miamiban aztán a kis csapat kiélvezi a tengerpart adta lehetőségeket, a koktélokat, valamint a helyiek vendégszeretetét, de idő közben megismerkedhetünk a főnök unokaöccsével, Nick Lassarddal is (Matt McCoy), aki egyébként a miami rendőrség vezetője. A törvény őreinek természetesen még otthonuktól távol sem lehet nyugtuk, hiszen egy lopott ékszereket rejtegető bűnbandával futnak össze, akik foglyul ejtik a parancsnokot. Vajon a megszokott brigádnak sikerül-e megmentenie a főnököt egy teljesen ismeretlen terepen, és őrizetbe venni a tolvajokat?

policeacademy5_pic3

A sztori, mint mindig, most is rendkívül zseniális, eseménydús és tökéletes helyzetkomikum-forrás. A hibát ezúttal a szereplőgárdában kell keresni, és igazából ez a kis fekete folt már a film legelején feltűnik: kedvenc társaságunk kevesebb lett egy Mahoney-val, mivel akkoriban Steve Guttenberg idejét elvette egy másik mozi forgatása. Egy karakter hiánya még nem kéne, hogy akkora érvágás legyen, elvégre a korábbi részekben is előfordult, hogy egy-két szereplő búcsúzott, de az a helyzet, hogy mégis érezzük. Mahoney végig központi ember volt az előző négy film során, de az csak egy dolog, hogy a Rendőrakadémia 5-ben nem kapott szerepet. Az már nagyobb baj, hogy egyrészt nem kapunk semmi magyarázatot arra, hogy miért lépett le – ilyet azért egy közönségkedvenc főszereplővel nem illik művelni –, másrészt a helyette behozott Nick Lassardon néha nagyon meglátszik, hogy őt hivatott pótolni, ebből kifolyólag nehezebb befogadni az „újoncot”, mert fenn áll a veszélye, hogy folyamatosan Mahoney-hoz fogja hasonlítgatni a néző.

policeacademy5_pic4

Ami a humort illeti azért most sem kell panaszkodnunk, hiszen a „régi” csapat tagjai – akik alatt ez esetben Hightowert (Bubba Smith), Tackleberry-t (David Graf), Hooks-ot (Marion Ramsey), Callahant (Leslie Easterbrook), és Jones-t (Michael Winslow) kell érteni – bőven kiveszik a részüket a poénkodásból, de azért szerencsére az „új” embert, Nicket sem kell félteni ilyen szempontból. Harris és Proctor (Lance Kinsey) továbbra is ugyanolyan balgák, mint eddig, és jócskán kapják a kódot Hightoweréktől – a reptéri és a tengerparti szívatásokon a könnyeim csorogtak a nevetéstől.

policeacademy5_pic5

A Rendőrakadémia-széria ötödik része tehát nem lett egetrengetően pocsék, de azért tökéletes sem. Mondjuk úgy, hogy látott már fényesebb napokat a széria, így a filmre adott általános negatív reakció egyáltalán nem meglepő.

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.