Nehéz műfajilag besorolni a Napfény című filmet: nem hétköznapi sci-fi, nem hétköznapi thriller, és nem hétköznapi krimi – a történet valahogy a három műfaj határán egyensúlyoz, mégis képes egy igazán egyedi stílust megalkotni, ami bár néha döccen egyet, azért felejthetetlen élményt nyújt. Íme egy film, ami nem felejtette el, hogy a nézőt a látvány mellett a történet és a szereplők is érdeklik.
Napunk kihunyt, ezáltal éltető ereje nem táplálja többé kicsiny bolygónkat, a hőmérséklet igencsak lecsökkent és az élethez alapvető körülmények szinte teljesen megszűntek. Tudósok tömkelege dolgozik a megoldáson, ami egy igen merész terv: űrhajót küldenek központi csillagunkhoz, hogy egy töltet segítségével ismét beindítsák. Az emberiség valaha volt legnagyobb vállalkozása az Ikarusz I program – vagyis addig, míg a cél előtt az űrhajó el nem tűnik. A remény szinte szertefoszlani látszik, ám kimerítve a bolygó és az emberiség utolsó tartalékait, megalkotják az Ikarusz II-őt, melynek célja ugyanaz, ám a legénység még elszántabb.
A nyolcfős legénység útja során jeleket észlel az Ikarusz I-ről, és mivel két töltet mégiscsak jobb, mint egy, ezért tesznek egy kis kitérőt a régi űrhajóhoz céljuk előtt. Ettől kezdve azonban nemcsak az emberiség túléléséért kell harcolniuk, hanem a sajátjukért is, ugyanis valami rejtélyes rosszakaró mindent megtesz, hogy megakadályozza küldetésüket. És az sem segít, hogy az Ikarusz II fedélzetén lévőknél is kezdenek mutatkozni bizonyos pszichotikus tünetek: Searle (Cliff Curtis) kezd a napfény megszállottja lenni, Mace (Chris Evans) a magányt választja, Corazon (Michelle Yeoh) pedig a tudomány felől próbálja megközelíteni a rejtélyt, ám az minden képzeletüket felülmúlja.
Nehéz a Napfényről úgy beszélni, hogy nem árulhatom el, mi benne a nagy csavart, ami persze tényleg nagy, de legszívesebben kivágtam volna a filmből. A motiváció, amely elindítja a katasztrófát teljes mértékig érthető, ám a mögötte lévő misztikus körítés egyrészt felesleges, másrészt logikai hibákat tartalmaz – ez pedig egy sci-finél hatalmas baki. Érdemes kicsit párba állítani az Interstellarral, ahol a szintén pusztuló bolygóra az volt a megoldás, hogy minden tudós elment földet kapálni – most komolyan, ki az a hülye, aki így tenne? Nem és nem, a tudósok igenis tegyék azt, amihez értenek, és dolgozzanak egy megoldáson, ne pedig búzát termeljenek (a hasonlat nem véletlen, pár évtizeddel ezelőtt pont egy tudós talált megoldást az éhezés visszaszorítására).
A filmet az a Danny Boyle rendezte, akinek a Trainspottingot, a 28 nappal későbbet vagy a Gettómilliomost köszönhetjük, így afelől mindenki biztos lehet, hogy minőségi alkotásról van szó. Boyle nem rendelte alá a történetet a látványnak, ez pedig igen nagy szó, mert manapság ennek pont az ellenkezője igaz a sci-fikre (például Oblivion esetében is). A látvány ennek ellenére is egyszerűen elképesztő, olyan elemi erővel bír, hogy az mindörökre beleég a néző emlékezetébe. A színek és a fények (vagy annak hiánya) összhangja páratlan és megismételhetetlen, a Nap vöröses-sárgás fénye szinte mindennek az alapja, ám mégis sikerült úgy megmutatni ezeket, hogy valami újat és eredetit alkottak.
A szereplők hősies mivolta csupán a film végén kerül igazán reflektorfénybe, mert a történet alatt végig azt lehetett érezni, hogy ők nem elég elhivatottak ehhez a munkához, ám erre jócskán rácáfolnak, méghozzá a maguk személyisége alapján. Senki sem tesz erején felüli dolgot, csak azt, amihez ért, és amire képes. A Napfény hősei nem Rambo módjára kaszabolják az ellenséget, vagy hatástalanítják a bombát a detonáció előtti másodpercben. Nem, ők ennél sokkal többet és nagyobb dolgot visznek véghez, ez pedig katalizátorként beindítja az egész történetet, kár hogy ezt utólag lehet megérteni.
A Napfény azon ritka filmek egyike, amihez még bőven hozzálehetett volna csapni fél órát, hogy még jobban kiteljesedjenek a karakterek és lelki vívódásuk. Talán ha az a fránya „nagy csavar” kimaradt volna, akkor több idő lett volna erre, és őszintén, nem is kellett az a csavar ahhoz, hogy jó legyen a film.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!