Hát ez is véget ért – mégsem vagyok képes rávenni magamat, hogy szomorú legyek, de még csak egy keserédes mosoly sem jön össze. Ehelyett inkább az jár az eszemben, hogy ezentúl legalább nem kell majd szinte minden héten csalódnom a sorozatban.
Hála Bolinnak, aki kisegíti őket az épület romjai alól, a banda minden tagja túléli Kuvira támadását, bár Bataar Jr. megsérül. Ezt követően Korráék válaszút elé állnak: vagy megadják magukat és átnyújtják a várost Kuvira hatalmas seregének, hogy majd később megpróbáljanak visszavágni, vagy tovább harcolnak, bármennyire is megnyerhetetlennek tűnik az előttük álló csata. Hőseink végül úgy döntenek, megküzdenek a kolosszussal, ám akárhogy próbálkoznak, képtelenek megállítani. Végül a lelkiismeret-furdalással küzdő Bataar Jr. elárulja nekik, hogy kívülről felesleges is próbálkozniuk – a kolosszust csak belülről lehet elpusztítani. Mindeközben Wu segít Pemának kijuttatni a vasútállomáson rekedt polgárokat a városból.
Nem azt mondom, hogy teljesen menthetetlen lett a sorozat fináléja, mert voltak benne nagyon epic pillanatok, és szépen megkoreografált harci jelenetek, de… összességében? Igen, csalódtam.
Először is talán a legnagyobb problémám az, amit az előző részben is taglaltam: a kolosszus egyszerűen hazavágja az egész sorozat hangulatát. Persze, felesleges is lenne a Korrát összehasonlítani az Avatárral, hiszen mindkét szériának alapvetően más az alaphangja, ám a Korra első évadában mégis úgy éreztem, hogy méltó utódja a nagy elődnek, de ez a negyedik évad, legalábbis a vége… Mint egy rossz sci-fi/katasztrófafilm, amiben a behemót vidáman lerombolja a várost, miközben a hősök idegesítő kis szúnyog módjára legyeskednek körülötte.
Aztán ott van az, hogy miután Kuvira az egész évadban kvázi kidolgozatlan maradt (arról nem is beszélve, hogyan jutott oda, ahol most van), hirtelen a készítők el akarták érni, hogy szimpatizálni kezdjünk vele. Ráadásul úgy, hogy az előző részben lazán megölte volna a vőlegényét. De ezt most felejtsük el, és lássuk bűnbánó áldozatként, aki egy kétperces hegyi beszéd után hajlandó totál feladni az addigi ambícióit és alávetni magát az igazságszolgáltatásnak. Nem és nem – ez a karakter már túl mélyen volt már ahhoz, hogy hihető legyen egy ilyen hirtelen ívű megváltás-sztori (vagy hamarabb kellett volna nekiállni).
Nem Kuvira az egyetlen, akit hirtelen a szívünkbe kéne zárnunk, hanem azt is próbálják lenyomni a torkunkon, hogy Wu tényleg jó tag, és még énekelni is tud (nem). Ez a történetszál inkább volt kínos, mint szórakoztató, és… Most komolyan? Megy a Végső Csata, és közben hosszú betétek kellenek arról, ahogy Wu énekel a badgermole-oknak? (Ami alapból hülyeség, mert 1, miért hallgatnának rá, 2, hogyan érthetik meg szó szerint, hogy mit akar?)
De az is alapvető probléma, hogy így a végére már túl sok karaktert akartak mozgatni az írók, így szinte mindenki a háttérbe tűnt és jelentőségét vesztette, és éppen ezért így, az utolsó részre már senkihez sem kötött érzelmi szál, és ez már tényleg baj. Komolyan mondom – egy drámaibb jelenetben már azt kívántam, hogy Mako haljon meg – pedig őt anno nagyon szerettem –, csak hogy némi tragédia súlyt adjon a történetnek.
Azt pedig tényleg ne akarjátok, hogy nekiálljak annak boncolgatásának, hogy miért is rosszak a sorozatban a romantikus szálak. Egyszer-kétszer már kifejtettem, hogy bár Bryke-ék egy nagyszerű világot hoztak részre, a szerelemhez, legalábbis ahhoz, hogy azt hogyan is kéne fikcióban bemutatni, nem értenek. A fináléban azok a romantikus szálak, akinek még értelme is van – pl. Bolin és Opal – háttérbe szorultak, a hülyeségek viszont jöttek dögivel. Varrick és Zhu Li kapcsolata addig a pontig volt hiteles, amíg Zhu Li kijelentette, hogy elege van abból, hogy Varrick keresztülnéz rajta. Az előző epizód „szerelemvallás”-jelenete is már inkább kínos volt, mint indokolt, most pedig ez… Inkább hagyjuk. Felesleges volt behozni az egész szálat, mert ez olyan szinten hihetetlen, kidolgozatlan és amatőr, hogy csak felhúzom magam rajta. Komolyan mondom, számos jobb fanficet olvastam már.
Ami pedig a záróképet illeti… Bár igazából elég kétértelmű, amit látunk, nekem akkor is erősen csípi a szememet, mivel színtiszta fanservice-nek tűnik. Értékelem én az ideát, amit be kívántak ezzel hozni a készítők, de ha egyszer a kapcsolat, amin keresztül próbálják behozni, alaptalan és kidolgozatlan és szimplán hülyeség…? Vagyis emberek, ami nem megy, azt nem kéne erőltetni.
Szóval csalódtam. Nem csak ebben a két részben, hanem az alkotókban és a sorozatban is. Az első évad, na, az zseniális volt, és ott abba is kellett volna hagyni (hogy annak a vége mennyivel epicebb volt, mint ezé!), és éppen ezért szeretnék is úgy emlékezni erre a szériára, mintha ott ért volna véget a Déli Sarkon, ahogy Korra visszaadta Linnek az erejét.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
