A múltkor kivesézett harmadik rész nem igazán nyerte el a tetszésemet, főleg a zseniális második film után. A széria negyedik darabja, azonban – mint már arra többször is utaltam – minden szempontból fenomenális, hiszen ebben a részben van igazán toppon a humor, most dobják be magukat leginkább a karakterek, valamint maga az alaptörténet is igazán ütős.
Az Akadémia vezetősége ráébred, hogy nincs elég bevethető rendőr, ebből kifolyólag akik jelenleg dolgoznak meglehetősen túlterheltek, ezért Eric Lassard parancsnok (George Gaynes) változtatásokat igyekszik eszközölni. Ki is okoskodik egy új programot, aminek a „Zseniális Amatőrök az Utcákon” (röviden ZS.A.R.U.) nevet adja, ennek lényege, hogy civil önkénteseket állítanak a már meglévő törvényőrök mellé, a tapasztaltabbaknak természetesen az a feladatuk, hogy betanítsák a kadétokat. A parancsnok a már jól ismert brigád tagjaira bízza eme nemes küldetést, tehát Mahoney-ra (Steve Guttenberg), Jones-ra (Michael Winslow), Hooks-ra (Marion Ramsey), Hightowerre (Bubba Smith), Tackleberry-re (David Graf), Callahanre (Leslie Easterbrook), valamint újfent Zedre (Bobcat Goldthwait) és Sweetchuckra (Tim Kazurinsky) ismét nagy felelősség hárul. Dolgukat megnehezíti az ismét felbukkanó hataloméhes és kárörvendő Harris kapitány (G.W. Bailey) és társa Proctor hadnagy (Lance Kinsey), akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a ZS.A.R.U program megbukjon. Ezúttal viszont Lassard rosszakaróinak is szenvedniük kell egy picit, mivel az újoncok a vártnál jobban teljesítenek, de természetesen még így is messze nem tökéletesen.
A fentiek alapján jogosan akadhat némi ellenvetése a kedves nézőnek ezzel a filmmel kapcsolatban, elvégre a sztori nagyon hasonlít a Rendőrakadémia 3-éhoz, ráadásul unalmas hogy megint Harris és Proctor a „főellenség”. Megsúgom, de tényleg csak halkan: egyáltalán nem az. Tény, hogy a harmadik résznek is szinte teljesen ugyanez a cselekménye, és igen, a gonosz-duó felállás valóban csak annyiban változik, hogy Proctort hol Harris, hol Mauser mellé csapják, de a „jók” táborában sem történt eddig túl sok változás (maximum két új karaktert kapunk filmenként), és őket unjuk? Egy fenét, egyre érdekesebbé válnak, és szerintem ez Proctorékra szintén érvényes valamennyire. Nem mellesleg rendkívül kielégítő nézni, ahogy szerencsétlenkednek.
Aztán essék pár szó a pozitív jellemek táboráról: Mahoney-t és szerény kis klikkjét már úgy hiszem, nem kell bemutatnom, ahogy eddig, úgy ebben a filmben is hozzák a szokásos formájukat. Két momentumot velük kapcsolatban külön szeretnék kiemelni, ezekből az egyik főszereplője Tackleberry, a másiké pedig Zed. Ebben a részben mindketten egy különleges párra találnak, és ezen emberek jelenléte megerősíti azon tulajdonságaikat, amikért mi ezt a két férfit szeretjük. Zed egészen konkrétan szerelmes lesz az egyik ígéretes újoncba, Laurába (Corinne Bohrer), és bár kettejük románca elég sután indul, a végeredmény szerintem iszonyatosan aranyos. Tackleberry pedig egy új barátra tesz szert Mrs. Feldman (Billie Bird) személyében, akiről eleinte azt hittem, hogy a férfi nagyija, hiszen az idős asszony pontosan ugyanannyira imádja a fegyvereket és a katonai cuccokat, mint Tack – csak a hölgy sokkal ügyesebben lő.
Mint minden etalonnak tekinthető részt, legyen szó filmről, játékról, könyvről, vagy bármi másról, nehéz überelni, ez a Rendőrakadémia franchise többi tagjára is igaz. Élvezhetetlen nem lett a széria, erről szó sincs, viszont egy dolog biztos: a „bűvös négyes” után már semmi nem lesz olyan, mint régen.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback