Oldal kiválasztása

Vannak olyan filmek, amik alapötlete olyan erős, hogy az első rész elkészülte után még akár több folytatásra is marad benne szufla. Szerencsére az Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka is ilyen alkotás.

nightatthemuseum1

A New York-i Természettudományi Múzeum éppen a planetárium újbóli megnyitását ünnepli, aminek megszervezésében az éjjeli őr/éjjeli tárlatvezető Larry (Ben Stiller), és az ő éjszakára életre kelő kiállítási tárgyai is kiveszik a részüket. Csakhogy egyszer csak beüt a krach, a csillagképek megtámadják a vendégeket, Teddy (Robin Williams) lövöldözni is kezd rájuk, és még a majom is megbuggyan. A katasztrófába fúló este okára hamarosan fény derül: az aranytábla, aminek hála a kiállítás életre kelhet, korrodálódni kezdett. Larry nyomozni kezd az ügyben, hogyan is javíthatná meg a táblát, de nem megy sokra az ügyben, ekkor viszont Ahkmenrah (Rami Malek) megjegyzi, hogy senki sem ismeri jobban a tábla titkait az édesapjánál (Ben Kingsley) – aki amúgy a British Múzeumban van kiállítva. Így hát Larry fogja a táblát és Ahkmenrah-t, és fiával, Nickkel (Skyler Grisondo) – valamint a ládába szökő Teddyvel, Sacajaweával (Mizou Peck), Octavianusszal (Steve Coogan), Jedediah-val (Owen Wilson), Attilával (Patrick Gallagher), a majommal, és a Larry képmására készült ősemberrel, Lával – kiruccan Londonba, hogy a dolgok végére járjon és megjavítsa a táblát. Persze Angliában sem mennek simán a dolgok, mivel bekavar az egy kissé beképzelt Lancelot (Dan Stevens), egy nagyszájú biztonsági őr (Rebel Wilson), egy triceratops-csontváz, valamint még jó pár kiállítási tárgy.

nightatthemuseum3

Egy valamit jó előre tisztázzunk: ez a film messze nem tökéletes. A sztori tele van apró kis logikátlanságokkal – amik fölött mondjuk még szemet lehet hunyni –, és a tábla megjavításának módszere is olyan egyszerű, hogy az írók helyében én azért kicsit elszégyellném magamat. Ám mindezek ellenére a film irtózatosan cuki és tündéri és igen, bizonyos helyen rendesen kifacsarja az ember szívét.

Az írók jól játszottak a franchise-ban már megismert elemekkel – például az első rész éjjeli őreit is visszahozták egy cameo erejéig –, és jó volt látni, hogyan mozognak az új terepen hőseink. A British Múzeum amúgy gyönyörű, bár igaz, csak egy egészen apró részletét láthattuk a filmben – ami amúgy, rájöttem, nem más mint egy gyalogos road movie. Mert tulajdonképpen miről van itt? Onnantól kezdve, hogy megérkezünk a londoni múzeumba, egyik helyszínről haladunk a másikra, mindig újabb és újabb kalandokba botolva, pont, mint egy road movie-ban, csak éppen szállítóeszköz nélkül. Így belegondolva, tudom, furcsa a koncepció, de ettől függetlenül még működik – és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már egy teljes trilógiáról beszélünk.

nightatthemuseum2

A poénok folyamatosan röpködnek, és szinte egytől egyig be is találnak, akkor is, ha néha kicsit túllőnek a célon – például nálam az, hogy a majom lepisili a Pompeii-makettet már határeset. Az olyan dolgok viszont, mint például Octavianus és Jedediah YouTube-ozása, vagy az, ahogy Lá próbálja utánozni Larryt, egyszerűen remekek. És van benne egy cameo a vége felé, nem árulom el, hogy ki, de én ettől a cameótól padlót fogtam. Zseniális.

Két fontosabb új szereplőnk Sir Lancelot és Tilly, a biztonsági őr. Lancelot kellemesen kelekótya, meg néha kicsit beképzelt, és érdekesen is fejezi ki magát, de van egy olyan lendülete, ami csak úgy sodorja magával a nézőt – és igen, egyet kell értenem Octavianusszal abban, hogy nagyon szép kék szeme van. Rebel Wilson Tilly szerepében gyakorlatilag se többet, se kevesebbet nem hoz annál, mint amit tőle megszokhattunk – vagyis adja a laza, nagyszájú, a gátlásokat hírből sem ismerő, de a maga nemében cuki nőszemélyt –, ezért az ő karaktere, gondolom, elég megosztó lesz a nézők körében – én is például Catleennel néztem a filmet, nekem tetszett a játéka, Catleen meg az orra alatt mormolta, hogy mennyire nem bírja a csajt.

nightatthemuseum4

És szomorú a vége. Vagyis inkább keserédes, mivel a szereplők tulajdonképpen boldogok a végén, én mégis úgy érzem, hogy a film végén mind a nézők, mind a karakterek mosolyához egy-egy pár könnyes szem illik. A legfájóbb az egészben Robin Williams – akinek ez az utolsó olyan szerepe, amiben fel is tűnik a vásznon, utolsó-utolsó filmjében csak audióban lesz jelen – utolsó sora, amiben arra biztatja Larryt, hogy mosolyogjon. Bocsánat, van valakinél egy zsepi?

Szóval az Éjszaka a Múzeumban: A fáraó titka egy olyan igazi sírva nevetős, feel good-mozi lett, ami még logikai buktatói ellenére is garantálja a szórakozást a család összes tagjára (már ha működik a humorérzékük).

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.