Írónak lenni nem egyszerű, erről szól az a sok-sok film, amelyek kicsit szerencsétlen, de szerethető figurák írói válságát és annak feloldását mutatják be. A Tortúra egészen más oldalról közelíti meg ennek a szakmának az árnyoldalát.
Paul Sheldon (James Caan) romantikus ponyva-sorozatával lett befutott író, ám szeretne végre elszakadni a történettől, így megöli főszereplőjét, Miseryt, és egy merőben más könyvön kezd dolgozni. Elvonul szokásos alkotóházába, és el is készül a kézirattal, ám a hazafele vezető úton, a nagy hó miatt, autóbalesetet szenved. Mikor legközelebb magához tér, Annie Wilkes (Kathy Bates) házában találja magát. A nő a Misery könyvek legnagyobb rajongójának mondja magát, ellátja Paul sérüléseit, de idővel kiderül, hogy nem egészen a jóindulat vezérli.
Mint mondtam, a Tortúra nem az írói válságról szól, központjában inkább a befogadói oldal áll. King a követelőző, eszement rajongóról ír, aki bármeddig elmegy, csak hogy kedvenc szereplőjét életben tartsa. Annie viselkedése persze sarkított, de nyilvánvalóan van valami párhuzam a történet és a valóság között. A dologban az a szép, hogy nem lehet tudni, mennyiben karikatúra ez az ábrázolás, elvégre könnyen lehet, hogy sokszor King is úgy érzi, a rajongók elvárásai ágyhoz kötözik, és nem engedik szabadon alkotni.
Az írással kapcsolatos felhang mellet a film egy fogság történetét jeleníti meg, és ebből a szempontból nem túl ügyes. Bár a feszültséget jól építi fel, fordulatai elég kiszámíthatóak, Paul majdnem-megmenekülései pedig többször dühítőek, mint izgalmasak. Váratlan fordulatokra nem nagyon lehet számítani, így a film akció és horror oldala nem valami erős. Annál jobbak azonban a karakterek.
A Tortúrát egyértelműen Kathy Bates teszi nagy filmmé. Páratlan színészi játékkal mutatja be Annie-t, szinte az utolsó izomrándulásig tökéletes, amit csinál. A bájos, enyelgő mosolyok, a vallásosság, aztán a hirtelen kitörések mind kiválóan működnek. Annie karakteréhez a ház is sokat hozzátesz, erre láthatóan nagyon odafigyeltek, ami mindenképp jó döntés volt, hiszen a film nagy része itt játszódik. A berendezés és az Annie-t körülvevő tárgyak is segítenek a nézőnek összerakni a szereplőt érintő teljes képet. Mindez által egyfajta kórképet kapunk arról, hogyan és kinél alakulhat ki a kóros rajongás, és mitől fordulhat teljes őrületbe. Ez a Tortúra igazi erőssége.
Annak ellenére, hogy James Caan szerepe igen passzív, az ő színészi jelenléte úgyszintén meghatározó a filmben. Eleinte úgy tűnik, csak azért van ott, hogy legyen kit kínozni, de valójában katalizátorként működik. Nem csupán felerősíti Annie mentális zavartságát, hanem elkezd játszani vele, manipulálja, így adva meg az utolsó lökést a nőnek, aki végül menthetetlenül belezuhan az őrületbe. A két szereplő dinamikája kifejezetten erős, ahogy a történet során hatással vannak egymásra, szinte elmossák a normális és az abnormális közti vékony határt.
Mindent összevetve a Tórtúra egy jól kivitelezett film, amolyan „tiszta munka” – megfelelő a tempója, szép a megvalósítása, kiválóak a színészek. Az is igaz azonban, hogy nem igazán tud felmutatni semmi forradalmit, vagy különösen megrázót, pláne nem horror tekintetében. Ez a film inkább karakterdrámaként értékelhető, annak viszont kifejezetten igényes.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Trackback/Pingback