Újabb csodálatos könyv Patrick Ness tollából. A Soha nincs vége az idén jelent meg magyar fordításban, és egy kötetben tartalmaz mindent, amiért a Chaos Walking trilógiát szeretni lehet. Az intelligens és érzékeny stílus mellé izgalmas, néhol vérfagyasztó történet társul, az eredmény pedig ezúttal is olyan könyv, amit nem lehet letenni.
A Soha nincs vége úgy kezdődik, hogy a főszereplő meghal. Aztán felébred. Seth belefullad a tengerbe, de ezután nem a mennybe, vagy a pokolba kerül, hanem arra a környékre, ahol kisgyerekként felnőtt. A világgal valami nincs rendben, az emberek eltűntek és a kisváros úgy néz ki, mintha már régóta elhagyatott volna. Miközben Seth próbálja kideríteni, hol van, és mi történt vele, minden éjszaka álmodik, újraéli korábbi élete emlékeit. Az is kiderül, hogy nincsen egészen egyedül ebben a furcsa, régi-új világban.
A történet rövid fejezetekre van bontva, melyek szinte mindig csattanósan, már-már cliffhanger-szerűen végződnek, ezáltal a regény szinte olvastatja magát. A hatáshoz csak hozzátesz a párhuzamos szerkezet, melyben az álombéli emlékek által kirajzolt események legalább annyira izgalmasak, mint azok, amik valós időben játszódnak. Az építkezés szintén gyönyörűen van megoldva – itt-ott elejtett apró nyomokból bontakozik ki a teljes kép mind Seth-et, mind a világot illetően.
A kibontakozó történet, Patrick Nesshez méltóan, hihetetlenül szívszorító. Seth családja a legnagyobb jóindulattal sem mondható boldognak. Kisöccsével valami szörnyű dolog történt, amiért titkon mindenki a kamasz fiút okolja, és a helyzeten nem segít Seth szerelmi élete sem. Van valami mérhetetlenül kedves és megható abban, ahogy egyes írók a homoszexualitást ábrázolják. Ilyen például Sally Gardner, akinek A Hold legsötétebb oldala című regényéről már írtam, és kétségkívül úgy szintén ilyen Patrick Ness. Csak úgy, mint a Chaos Walking esetében, a szerelem ábrázolása itt is nélkülözi az unalomig ismételt kliséket és a szentimentális romantikát. Seth társai, Regine és Tomasz története hasonló érzékenységgel van megírva, mindkettejük érdekes és sokrétű karakter. Az egész könyv érzelmi világa nagyon realisztikus és őszinte, ettől pedig csak még inkább magával ragadja az embert a történet.
A Soha nincs vége világa hamar magába szippantja az olvasót. Alapvetően nem tudni róla semmit, csak azt, hogy elhagyatott, sivár és félelmetes. Seth azonban nem marad passzív elszenvedője ennek az új környezetnek, minden áron túl akar élni, közben pedig megpróbál valamilyen logikus magyarázatot találni a történtekre. Gondolkodása által a regény erős filozófiai felhangot kap, amiben az a nagyszerű, hogy végig konzisztens marad. Seth és a többiek tapasztalataik alapján több lehetséges magyarázatot találnak ki – ezek között van vallásos, logikai és még pop-kult ihletésű is. Főleg a könyv második felében kifejezetten sok a párbeszéd, ahol Seth, Regine és Tomasz a világról vitáznak – ezek néhol talán lelassítják a történetet, de semmiképpen sem unalmasak. Különösen tetszik, hogy sem a szereplők, sem az olvasók nem kapnak igazi választ, hiszen a való életben sincsenek egyértelmű válaszok a világot érintő kérdésekre.
A regény vége nagyon hirtelen következik be, a világgal kapcsolatos kérdésekhez hasonlóan nem jár mellé magyarázat. A Soha nincs végének egyszer csak vége van, mintha elvágták volna. Ez első körben feldühítheti az olvasót, de ha jobban belegondolunk, tökéletesen illik a könyv mentalitásához. A Gyűrűk Urában is elhangzik, hogy egy történetnek nincs eleje és nincs vége. Seth története jóval a regény első mondata előtt kezdődött és azután is folytatódik, hogy becsukjuk a könyvet. Ez a történet pedig így sokáig velünk marad, boncolgathatjuk, elemezgethetjük, lehetséges folytatásokat képzelhetünk hozzá – ilyen szempontból a világot érintő kérdések és a vég nyitva hagyása is zseniális húzás.
A könyv egyetlen hátulütője, hogy bár a magyar kiadás egyszerűen gyönyörű formailag, a fordítás sok helyen esetlen. Furcsa mondatszerkezetek, félrefordítás-gyanús szókapcsolatok jellemzik és azt is nehéz megszokni, hogy Seth nevét úgy ragozza, mintha „Szesz”-nek kéne mondani. Aki teheti, olvassa az eredetit, amit Patrick Ness gördülékeny és letisztult stílusa jellemez.
Bár a Soha nincs végét a Young Adult kategóriába szokás sorolni, felnőtteknek ugyanúgy érdekes és élvezetes olvasmány lehet – ez általában így van a magas minőségű és sokrétű ifjúsági regények esetében. Mind a filozófiai, mind az érzelmi vonal rendkívüli mélységekig kidolgozott, már pusztán ezért megéri elolvasni a könyvet. Emellett nem szűkölködik feszültségben és akcióban sem, végig izgalmas, több helyen pedig kifejezetten hátborzongató. Egyszóval mindenképpen alapmű!
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
