Az Arrow és a The Flash karácsonyi búcsúepizódja között több párhuzam is felfedezhető – mindkettőben az adott hős egyik legnagyobb ellensége szerepel, és mindkettő előkészíti a terepet a DC univerzum egy újabb szuperhősének. A The Man in the Yellow Suit-tal ellentétben azonban a The Cilmb elképesztően ütősre sikerült.
Az Árnyak Ligája, személy szerint Ra’s al Ghul türelme fogytán van Sara gyilkosságának ügyében, így ultimátumot ad Olivernek – az Íjász negyvennyolc órát kap, hogy előállítsa a tettest. A nyomozás nem megy zökkenőmentesen, a Caitlin által elemzett DNS minta különös eredményt mutat, és persze kiderül, hogy Malcolm Merlyn is nyakig benne van a dologban. Hogy spoiler nélkül fogalmazzak, Oliver végül igen nehéz helyzetbe kerül, amiből nem fog egykönnyen kikeveredni. Az epizódvégi cliffhanger miatt pedig nekünk is lehet pár nyugtalan éjszakánk.
Az Arrow eddig sosem okozott csalódást, ha félévközi, vagy utolsó részekről volt szó és a The Climb méltó az elődjeihez. A rész tempós, akciódús, de közben a sorozattól megszokott módon sötét is. A drámai vonal igen erős – Oliver és Thea kapcsolata mozgatja a fő történetszálat, de a Lance család szereplése sem sikkad el mellettük. Dinah, Sara és Laurel anyja érkezik a városba az ünnepekre, és bár az „anyai megérzésem megsúgja, hogy mi van” dolog egy kicsit esetlen volt, az egész szépen kiegészítette a nagyobb eseményeket és hangulatot.
Thea motivációi, vagyis, főleg azok hiánya kissé kiábrándító – továbbra sem ő a legérdekesebb karakter a sorozatban –, de szerencsére Oliver kettejüknek is elegendő érzelmi összetettséget képvisel. Különösen szép, ahogy a flashbackek megmutatják, hogyan válik egyre ügyesebbé a kínzásban, míg a jelenben érzékenységén és önfeláldozásán van a hangsúly. Az epizód végi harc, mindezen érzelmi felvezetés után, kifejezetten epikus.
Matt Nable elsőre furcsának tűnhet, mint Ra’s al Ghul, bár Liam Neeson után valószínűleg bárkinek nehéz feladat volna eljátszani a Démon Fejét. Ha azonban eltekintünk a hasonlítgatástól, láthatjuk, hogy Nable egyáltalán nem végez rossz munkát. Karizmatikus, tekintélyt parancsoló, higgadt és könyörtelen a harcban. Elejt egy megjegyzést is, ami arra utal, hogy sokkal öregebb, mint amilyennek tűnik – a képregényekben az úgynevezett Lazarus Pittel tartja fiatalon magát, talán itt szintén ez lesz a helyzet. Érdekes lehet elgondolkodni rajta, hogy Batman története beleillik-e valahol a képbe, és ha igen, hogyan.
Egy dologban a The Climb elkövette ugyanazt a hibát, amit a The Man in the Yellow Suit – a fő konfliktus és az érzelmi viharok mellett az új hős felvezetése teljesen háttérbe szorul. Pedig Ray nem csupán bemutatja az Atom-ruhát, de megkéri Felicityt, hogy segítsen neki a hősködésben. Ez azért nagyobb dolog annál, hogy egy jelenetnyi játékidő alatt lerendezzék.
Összességében viszont a The Climb nagyszerű rész, végig kemény és pörgős, utolsó jelenetétől pedig tátva marad az ember szája. Így legalább a januárt is van miért várni!
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Trackback/Pingback