Furcsa helyzetben vagyok ezzel a filmmel, ugyanis egyszer már láttam, még anno mikor a moziban adták, és akkor is írtam róla kritikát. Aztán most újranéztem, és ismét írok róla kritikát. A vicces az egészben csak az, hogy négy év alatt nem sokat változott a véleményem.

Dastan (Jake Gyllenhaal) a perzsa király (Ronald Pickup) fogadott fia, akit még kiskorában utcagyerekből tett herceggé. A történet kezdetén Dastan két bátyjával, Tusszal (Richard Coy) és Garsivval (Toby Kebbel), valamint nagybátyjával, Nizammal (Ben Kingsley) ostrom alá veszi Alamut szent városát, mivel kémeik jelentése szerint a város lakói fegyvereket adnak el a perzsák ellenségeinek. Hála Dastan ravaszságának, a várost sikerül minimális emberáldozattal bevenni, és még a hercegnőt, Taminát (Gemma Arteton) is foglyul ejtik, akit, a nemzetek közti békét elősegítendő, Tus feleségül kíván venni. A győzelmi lakoma során – amin a király áldását adja a hercegnő frigyére, csak éppen Dastannal, nem Tusszal – azonban valaki megöli a királyt, a merényletet pedig Dastanra keni. Így hát a fiatal harcosnak, oldalán Taminával, kezében pedig a lánytól elvett furcsa tőrrel, menekülnie kell a palotából. Innentől kezdve egyetlen cél hajtja, hogy felelősségre vonja apja gyilkosát és tisztára mossa saját nevét – ám nem várt bonyodalmakba botlik, mikor rájön, hogy a Taminától szerzett tőr képes visszaforgatni az időt.

Alapvető problémám ezzel a filmmel, hogy kétszeri megtekintés után gyakorlatilag még mindig fogalmam sincs róla, hogy miről szól. Úgy értem, persze, vágom, hogy mi van a tőrrel, hogy kezdődik az egész, meg hogy mi a konklúzió, de egyszerűen képtelen lennék szépen, kronologikusan felsorolni, hogy mi történik Dastan palotából való menekülése és a tetőpont közt. És mivel mondom, a filmet már kétszer láttam, és mind a kétszer rendesen figyeltem is, és mind a két megtekintés után így voltam vele, valószínűleg nem velem van a baj, hanem tényleg a forgatókönyv ilyen kesze-kusza.

A karakterekkel sem vagyok egészen kibékülve. Dastan szimpatikus, van benne élet – és jó ránézni –, szeretem, hogy egy kicsit felvágták a nyelvét, de közben ízig-vérig jó ember, ám sajnos szinte ő az egyetlen a filmben, akiről ilyen pozitívan tudok nyilatkozni. Tamina minden pozitív kvalitása gyakorlatilag abban merül ki, hogy szép és van kötelességtudta, de ezeken felül szegény nagyon idegesítő, és amiatt a rémes büszkesége miatt egyszerűen képtelen vagyok a szívembe zárni – szegény csaj hideg, mint egy jégcsap. Ráadásul még csak Gemma Arteton játéka sem meggyőző, és az ő teljesítménye az, amitől a tetőpont inkább lesz szánalmas, mintsem drámai. A mellékszereplők szinte egytől-egyig felejthetők, a király gyilkosa pedig olyan szinten átlátszó, hogy ennyi erővel akár a nyakába is akaszthattak volna egy táblát, hogy „én vagyok a rosszfiú”.

Látványilag viszonylag helyén van a film, szépek a díszletek, a helyszínek és a jelmezek, a harci jelenetek szépen meg vannak koreografálva, de… sok helyen sajnos túlzásokba estek az alkotók. Itt jön be az, hogy értem én, hogy egy videojáték adaptációjáról van szó, és erre azért utalni kell, de néha már akkor is sok, amit csinálnak. Dastan ókori bungee junping-ugrása az elején még működik, de a furcsa lassítások és gyorsítások, sokszor elég random helyeken engem már zavartak.

Viszont azért van két dolog, amit ki tudok emelni pozitívumként: az egyik a lezárás, a másik pedig Dastan egyik döntő jelenete. A lezárás behoz egy nagyon szép kis csavart, ami mondjuk lehet, elég kiszámítható volt, de legalább jól operálnak vele a készítők. Az „epilógus” éppen ezért egész kellemes, és olyan jóleső érzést hagy a nézőben. A másik dolog, amiért jár a piros pont, és ami talán az egyedüli szcéna, ami négy év távlatából is megragadt bennem, az az a jelenet, amiben Dastan meggyőzi Tust ártatlanságáról – szinte már nevetséges, hogy mennyire tökéletes ez a kis egyperces valami ebben az amúgy elég középszerű filmben.

Konklúzióként csak annyit mondhatok, hogy a Perzsia hercege: Az idő homokja nem több egy csinos papírba csomagolt, mindenféle mélyebb mondanivalót vagy komolyabb történetet nélkülöző lightos látványmozinál. Nem egy nagy szám, de egyszer popcornnal elmegy.

Szerző

Orlissa

Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Korábbi cikkek

• Családi film2023-02-02Asterix és Obelix: A középső birodalom
• Esemény2021-10-30Vigyázz, kész… regény!
• Film2021-08-05Ismerős vizeken — Dzsungeltúra
• Film2021-07-14Nem jó, de legalább bájos—Szerelmek, esküvők, és egyéb katasztrófák