Egy fecske nem csinál nyarat, és pár zseniális jelenet sem tesz egy jóindulattal is közepes epizódot jóvá.
Francis és Bash azon dolgozik, hogy eljusson Narcisse azon foglyaihoz, akik megvádolhatnák a királyt, Maryt és Catherine-t Henry meggyilkolásával – azonban ahhoz, hogy mindkét férfit megtalálják, tőrbe kell csalniuk Narcisse-t. Hogy reményt adjon a protestánsoknak, Mary kitalálja, hogy házasítsák össze Claude-ot – a katolikus hercegnőt – Condéval – a protestáns herceggel –, ami tervnek sem Claude, sem Catherine nem örül. Greernek rá kell döbbennie, hogy új férje sokkal aktívabban vesz rész a protestáns mozgalomban, mint a lány addig hitte. Mindeközben egy protestáns frakció merényletet tervez Francis ellen.
Persze lehet, hogy valójában egész jó volt ez a rész, csak velem van a baj – már a Grace Klinikánál is kifejtettem egyszer, hogy van egy pont, mikor több gyengébb rész után éppen annyira érdektelenné válik számomra az adott sorozat, hogy brillírozhatnak az írók és a színészek, akkor sem tudnak lenyűgözni. Sajnos, azt hiszem, a Reign is elérkezett ehhez a ponthoz – ám mielőtt végleg kimondom az ítélet, nézzük csak, milyen is volt ez az epizód.
Ha csak a részleteket nézzük, akkor azt kell, hogy mondjam, egyes jelenetéknél egészen le voltam nyűgözve. Az egyik ilyen szcéna Claude és Condé találkozása – remek volt az incselkedés, csak úgy, mint a csupa kétértelmű sorból álló szövegkönyv, és még a színészek is kitettek magukért. Csak egyetlen bajom volt ezzel a jelenettel: az aláfestő zene. Az ugyanis olyan hangosra sikeredett, hogy alig lehetett érteni, hogy mit is mondanak a szereplők. Nagy fekete pont a hangmérnöknek.
A másik kedvenc jelenetem az epizódból Mary és Catherine beszélgetése a végén. Ez kicsit spoiler, de mivel már hónapok óta tudjuk, hogy ez meg fog történni, ezért leírom: ez az a rész, amiben Maryt megerőszakolják. Maga a megerőszakolás jelenete szerény véleményem szerint erőltetett és kicsit indokolatlan volt, de ami utána következett, az gyönyörű lett. Catherine reakciója a történtekre egyszerűen remek, itt mutatkozik meg egy, hogy milyen fenséges és erős is Catherine, és kettő, hogy milyen remek a színésznő.
Amit még pozitívumként szeretnék elkönyvelni, az Greer és Castleroy kapcsolata. Rögös, idáig vezető út ide, hatalmas korkülönbség oda, ez kettő rettentő cuki. Jó látni, hogy mennyire kiállnak egymás mellett, hogy mennyire megbíznak a másikban. Mindkettejük reakciói gyönyörűen a helyükön voltak az egész epizódban, az viszont, amire ezeket a reakciókat adták… Nos, azzal már nem vagyok annyira megelégedve – és akkor itt jönnek a negatívumok.
Nem tudom, pontosan miért is, de az epizód egész főszála valahogy olyan pongyolának tűnt. Nem azt mondom, Francis őrület-jelenete, valamint az, mikor megkérte Maryt, hogy nézzen rá is jól sikerült – engem sikerült volna átejtenie –, de valahogy az egészet olyan súlytalannak éreztem – mind Francisék, mind a bérgyilkosok, mind kicsit Castleroyék az előbb emlegetett mellékszálát. Kicsit olyan „ennek nagyon meg kell történnie”-mellékíze volt az egésznek, mintha az íróknak szinte úgy kellett volna erővel rávennie a sztorit, hogy ebbe az irányba haladjon. Persze lehet, hogy ezt csak én látom így, az viszont tény, hogy a történetnek szinte egyáltalán nem sikerült megfognia, sőt, már majdhogynem untatott is.
Claude, amennyire üdítő volt megjelenésekor, mostanra elérte nálam azt, hogy valahányszor csak megjelenik a színen, kinyílik a zsebemben a bicska. Összehozása Condéval viszont már csak dramaturgiai szempontból is jó ötletnek tűnik, mert eléggé felkavarhatja majd még a dolgokat az udvarban – ugyanis most már biztos vagyok benne, hogy Condé szerelmes Marybe, így hát ilyen szempontból kíváncsi leszek rá, mik várnak még ránk.
Összesítve az epizódban látottakat konklúzióm a következő: voltak jó jelenetek. Voltak zseniális jelenetek. De voltak sajnos gyengébbek is, ami alapvetően nem is lenne olyan nagy baj, csak az a probléma, hogy egy fontos komponens hiányzik a narrációból – bár én sem tudom megmondani, pontosan hogyan és miért –, ez pedig a kohézió. Röviden a Reign írói a szezonban eléggé ingadozó teljesítményt nyújtanak, de azért remélem, hogy a midseason fináléra össze tudták szedni magukat.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
