Nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de a crossover Arrow-verziója jobb lett, mint a Flash-féle. Megmaradt a Barryre és csapatára jellemző könnyed hangnem, de ezúttal nem volt annyira központi, és így, Oliver sötétebb, komolyabb tónusával valahogy minden a helyére került – már-már Igazság Ligája hangulatba kerültem.
Caitlin és Cisco egy olcsó kifogással takarózva átruccannak Starling Citybe, és belecsöppenek az Íjász bumerángos ügyének kellős közepébe. Nem sokára Barry is megjelenik, hogy segítsen, és a két csapat megint összeáll – ezúttal, hogy megállítsák a bosszúszomjas Bumeráng Kapitányt (aki messze nem annyira esetlen, mint a neve). Súrlódás persze van, de hőseink végül csak összerázódnak, és végre a gonosztevő közös legyőzését is végignézhetjük.
Azt továbbra is sajnálom, hogy az együttműködés nem kapcsolódik szervesebben a történethez, és szerintem jobb lett volna, ha a két epizód nem kap különálló sztorit, de minden más zseniálisan jól sikerült. Először is, egyepizódos történetnek ez kerekebb volt, mint a Flash vs. Arrow. A Spartacusos színészeket úgy tűnik, megéri begyűjteni, mert Nick Tarabay Bumeráng Kapitánya kerek volt és elég menő – hát még az mennyire menő lenne, ha a jövőben valamikor összefogna Manu Bennettel.
Flash csapata pont annyira dobta fel a néha túlságosan szentimentális és morózus Arrow-t, amennyire kellett. Külön piros pont jár Cisconak, aki gyakorlatilag azzal a Batman majmolással szívatta Olivert, amiről az első évad kapcsán írtam – az „Arrow-barlang” és az „Arrow-mobil” telitalálat volt. A többiekre se lehet panaszkodni, Caitilin és Felicity párosát még mindig imádom, de az is gyönyörű volt, ahogy Diggle és Roy lassan felengedtek a jövevények irányába. Külön örültem annak, hogy a nagy crossover-láz közepette azért jutott idő pár kellemes jelenetre Diggle és Lyla között – így kell a szerelmi szálakat intézni.
A csúcs természetesen Barry és Oliver volt. Ebben a részben fizikai konfliktus helyett komoly morális vita bontakozik ki köztük – ennek a nyomai megvoltak az Arrow vs. Flashben is, de az alkotók most sokkal jobban kidolgozták a kérdést. Határozottan érezni lehetett, hogy Barry és Oliver kapcsolata egy új szintre lép, ahogy megoldják ezt a konfliktust. Az utolsó jelenet pedig egyszerűen ennivaló volt.
Az Arrownak határozottan jót tett a Flash. Starling Cityben mindenki háttértörténetében akad trauma rendesen és emiatt nézőként sokszor érezheti az ember, hogy fuldoklik az önutálatban, a bűntudatban és a boldogtalanságban. A Flash hangvétele ezzel összehasonlítva már-már mesei jellegű – erre egyébként reflektáltak is a részben. A kettő kombinációja nem volt annyira ütős, amikor ez a könnyed humor dominált. Most azonban a sötét hangvétel feloldásaként működött, elvette kicsit az események élét, de anélkül, hogy elviccelt volna bármi fontosat. Egy normális Arrow részben például még sokáig búsongtunk volna azon, hogy Lyla megsérült. Ehelyett a The Bold and the Brave pozitív hangnemben végződött, miközben komoly kérdésekkel foglalkozott – hát erre mondtam, hogy tiszta Igazság Ligája. Abban is pont az van nagyszerűen megoldva, ahogy a hősök kiegyensúlyozzák egymás személyiségét. Újabb jó pont Cisconak, mert megemlítette a Ligát – a készítők nyilván direkt kínoznak minket ilyen kiszólásokkal.
Összességében ez a rész közel áll ahhoz, hogy mindkét sorozat csúcspontjának nevezzem. A The Bold and the Brave olyan mesterien keveri az Arrow és a Flash elemeit, hogy az ember szinte azt kívánja, legyen minden rész crossover. A sorozatok általában spin-offokat termelnek, de ebben az esetben tényleg komolyan meggondolnám az összeolvadást. Főleg, ha ne adj Isten, elkaszálnák valamelyik szériát. Akárhogy is, remélem lesz még crossover!
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
