A gyermekbántalmazás és a pedofília olyan témakör, amelyektől rögtön összeszorul az emberek gyomra, legalábbis ezek a kérdések mindenkire gyakorolnak valamilyen érzelmi hatást. A filmek szempontjából nem kiaknázott problémakörről van szó – és nem vennék rá mérget, hogy a helyzet később változna –, mivel már a téma említése is kiváltja a reflex–szerű undort, és a nézők nagy része (érthető módon) elfordul az ilyen alkotásoktól. A két kulcsszóval talán én is elfordulásra késztettem pár embert, de akiket nem, azoknak örömmel jelentem: A fogoly csak érinti ezeket a fogalmakat. A kerettörténethez használja őket, de egyébként teljes mértékben a felszínen marad.
A fogoly egy család történetét mutatja be, és nem mellékesen egy nyomozópárét – akik idővel tényleg egy pár lesznek. Az apa (Ryan Reynolds) elveszíti kilenc éves lányát, Casst (Peyton Kennedy), akit valószínűleg gyerekrablók vittek el a parkolóból, ahol az apa pár percre egyedül hagyta a hátsó ülésen. Az ügy a pedofíliával foglalkozó nyomozói csoporthoz fut be, ahol Nicole (Rosario Dawson) és Jeffrey (Scott Speedman) foglalkoznak a kislány keresésével. Nyolc év után sem adják fel, és amikor egy új képet találnak a már felnőtt Cassről (Alexia Fast), a reményük megerősödik, és még arra is lehetőséget látnak, hogy a lány megtalálásával együtt egy egész bűnszervezetet leplezzenek le.
Az egyik jelenetben egy nyomozó, aki a pedofília részleghez tartozik, és akit soha többet nem látunk, megmutatja, hogyan tud apró részletekből kiolvasni egy képet: az asztalra öntött kirakós egy–egy darabjára nézve meg tudja mondani, milyen kép áll majd össze belőlük. Kissé elcsépelt hasonlat, de pontosan ezt várja a film a nézőktől: az innen–onnan kiválasztott részletekből szépen, lassan összeállít valamit, ami cselekménynek nevezhető, és bár a végeredmény logikus, a kivágott szeletek összeillesztése nem az. Mintha össze nem illő darabokkal próbálkoznánk, vagy keresnénk a daraboknak azt az oldalát, ahol mégis passzolnak.
Az idősíkok váltakozásában könnyű eltévedni, mert az idő múlását semmi sem jelzi: nem változik a környezet, nem öregednek a szereplők, és nincs karakterfejlődés, kivéve Jeffrey esetében, aki racionális robotból empatikusabb módba vált az idő múlásával. Annyi kiderül, hogy két idősík van, a kislány eltűnésének ideje, és egy nyolc évvel későbbi tél, amikor a nyomára lel a keresőcsapat. Ebből a két síkból kiemelt részleteket mutat a film, viszont ezekből nem áll össze egy folyamat. A kirakós hasonlat arra jó, hogy összefüggéseket keressünk, ahol kevés az információ, és ezzel a nyugodtan hömpölygő thriller fenntartja a nézők figyelmét és kombinálási vágyát. A történet attól lesz érdekes, ahogyan lassan összeáll, formálódik, és mindig egy kicsit, de éppen csak egy csipetnyit többet tud a néző, mint a szereplők.
A fogoly egyik erőssége éppen ez: nem változtatja akciófilmmé, sem drámává a történetet, hanem egyértelműen megmarad thrillernek, vagyis megfelelő mértékben adagolja a feszültséget, ami alapjában véve lélektani. Igaz, hogy a szereplőkkel nem nehéz együtt érezni, ami éppen abból adódik, hogy a pedofília mindenkiből ugyanazt az elborzadást váltja ki, és ilyen szempontból nagyon is jó választás kerettörténetnek, mert egyrészt nem szokásos filmes alaphelyzet, másrészt pedig nem kell belemenni, és súlyos témákat feszegetni, ami inkább elijesztené a nézőt.
A másik erősség abból ered, hogy ez a film nem a Taken. Az apa, miután szembesül a nyomozók tehetetlenségével, itt is magánakcióba kezd, de szó sincs róla, hogy emberfeletti harci és logikai képességekkel egyenként likvidálná a bűnszervezet összes tagját. Cserébe viszont életszerűen, és nagyon logikusan, okos döntésekkel igyekszik leleplezni lánya elrablóit. Nincsenek irracionális, ellentmondásos cselekedetei, de kidolgozott személyisége sem – ami a többi szereplőre is igaz, az egyetlen kivétel talán Nicole.
A fogoly nem csak a szereplők jellemét nem bontja ki, alig tudunk meg valamit az érzelmi világukról. Engem például nagyon érdekelt volna, hogyan éli meg a bezártságot Cass, amiben pszichopata elrablója (Kevin Durand) tartja, és hogyan fejlődött, sőt, torzult lelki világa a nyolc év alatt, amíg a fogságban felnőtt. Egy normális, derűs, kedves lányt láttam a várt helyett, ami sehogy sem illett a képbe. A karaktereknek nincs mélysége, pedig mindegyikük háttértörténetéből megismerhetünk részleteket, amelyek megfelelő alapot jelenthetnének a jellemzéshez.
A leginkább az a problémám, hogy a rengeteg felmerülő izgalmas kérdésből egyet sem jár körbe a történet. Vajon hogyan éli meg a lány, vagy a család a külön töltött éveket, mi a motivációja saját nehéz sorsán kívül a nyomozónőnek, hogy éppen a pedofíliát választotta, hogyan épül fel a bűnszervezet, vagy hogyan „működik” egy pszichopata? A film egy kicsit mindegyikről szól, és közben hitelesíti azt a közhelyet, hogy aki sokat markol, keveset fog. A kirakósból összeáll egy kép, de nincs fókuszpontja.
A hibák mellett viszont A fogoly egész jó film. Az apró részletek, a látványvilág jól működik, és kifejezetten élvezhető azoknak, akik nyitottak rá. A történet kirakós–jellege elszórakoztatja a nézőket, és a gyengébb idegzetűek sem fogják elfordítani a fejüket, mivel az erőszak, a brutalitás vagy a túlzásba vitt dráma helyett logikus cselekedeteket, és egész ügyes, bár egyáltalán nem újszerű, mozaikos időszerkezetű történetvezetést láthatnak.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
Trackback/Pingback