Oldal kiválasztása

Nos, mit is mondhatnék a széria, immáron kilencedik részéről, ami a Zombie Fun Run névre hallgat, és ami, most nevével ellentétben nem sikerült olyan humorosra, mint ahogy én azt vártam. De kezdjünk minden csak az elejétől.

 TOTLDS01E092

Ugye az előző részben halott és látott égetős jelenetek sajnos túl jóra sikerültek, így ennek a környezet és még néhány drágább dolog látja kárát. Mivel alapvetően nem rendelkeztek sok pénzel, Tina a helyiekhez fordul némi támogatásért, akik nem hétköznapi módon teszik meg ezt a szívességet. Eközben Chase felkeres egy Master Ferrell nevű tagot, hogy ő is adjon némi segítséget – mondjuk egészen más témában.

 TOTLDS01E093

Na, hogy miért is nem a humorfaktor a fő vonulat ebben a részben? Mert itt azért már megszólal a pénzpóráz, amit bár próbálnak kifigurázni, csak részben sikerül nekik. Tina játékában is lehet érezni azt, hogy mint vezetőnek, sok múlik döntésein, és persze ezek miatt csattan is rajta az ostor rendesen. Chase elkezdett emberibben gondolkodni – már ha szabad így fogalmazni –, de ő is, ahelyett hogy vernyákoló kislány módjára ájulna el a dolgok tömkelege miatt, feláll és mer segítséget kérni, persze a humort azért itt sem lehet teljesen kiölni és a Zombie Fun Run azért méltó a nevében lévő Fun szócskára.

 TOTLDS01E091

Kissé hiányzott azért a full humor, de mint minden paródiának (pl: Zombieland) sosem ártanak a komolyabb hangvételű pillanatok – ám fordított helyzetben azért már nem mindig sül el jól a móka. Néha (vagyis sokszor) halálosan idegesítőek tudnak lenni a horrorfilmekbe/sorozatokba vitt izzadságszagú poénok vagy poénkodónak szánt szereplők. Na, a Town of The Living Dead dicsőn tiszteleg eme filmhorda előtt, majd fütyülve elsétál.

 TOTLDS01E094

A Zombie Fun Run nem a legjobb rész, de már kellett némi komolyabb hangvétel a szériának, és azt meg is adta. Chase sem esik már a halálosan idegesítő kategóriába, hanem átkerült a „rotációs kapával kergetni való” pakkba, ami azért nem kis lépés.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.