Oldal kiválasztása

Nagy dobás volt az Arrow világába ágyazni a Flash-t, ez az ötlet most a várva-várt crossover részekben teljesedik ki. Talán nem volt akkora tűzijáték, mint amekkorára számítottunk, de kétségtelenül nem akármilyen látvány a két hős párosítása.

flash 8 5

Oliver és csapata bumerángos elkövetőjük nyomait követve érkeznek Central Citybe. Az Íjász természetesen úgy dönt, meglesi, hogyan mennek a dolgok Flashnek. Közben feltűnik egy újabb meta-ember, akinek az a különleges képessége, hogy dühössé és agresszívvé tudja tenni azokat, akik a szemébe néznek. A két csapat megpróbál összedolgozni, de nem megy minden fényesen. Wells és Joe nem bízik az Íjászban, és bár Barry kiáll Oliver mellett, neki is meggyűlik a baja a szépfiúval a közös „edzések” során. Ehhez jön a düh-generáló meta-gonosz és gondolom, mindenki el tudja képzelni, mi történik.

flash 8 3

Mostanra bevett szokás a duóknál, hogy eleinte nem kedvelik egymást, nehezen működnek együtt, de aztán félreteszik ellentéteiket és végül barátokká válnak. Ennek a sémának az elemeit most is fel lehetett fedezni, bár az alkotók itt-ott feldobták néhány új ízzel. A helyzet rögtön azért más, mert Oliver és Barry nem idegenek, a kapcsolatuk megalapozott, így a kiindulópont az egy kicsit közelebbi viszony. Barry alapvetően felnéz Oliverre, de a szupererő kontra precizitás és tapasztalat vitában mégis összekülönbözik vele. A konfliktus szépen kibontakozott, és meta-erő közbenjárásával még konkrét fizikai küzdelem is lett belőle – a DC-s örökzöld, „Batman vagy Superman nyerne?” kérdést láttuk megvalósulni. Én a magam részéről szupererő-párti vagyok, de ez persze eldönthetetlen vita, és végül a Flash vs. Arrow sem foglal igazán állást.

FLASH VS. ARROW

A Flash vidámabb hangvételű, mint az Arrow, a kontraszt pedig kiváló humorforrás volt. Diggle még mindig nagy kedvencem, most sem okozott csalódást. Így összeeresztve egy komolyabb csapattal, Cisco különösen kelekótyának tűnt, de jól hozta a szükséges comic relief karaktert. Caitlin és Felicity szuperek voltak együtt, olyannyira, hogy akár egy hosszabb távú csapattag cserét is nagyon tudnék támogatni – mindkét sorozat elbírna pár plusz intelligens női karaktert.

flash 8 4

A Flash vs. Arrow-ban nem csak hőseink mérték össze erejüket, de összehasonlításra került a két különböző felfogás is, amit képviselnek. Míg a Flash egyértelműen pozitív fényben tűnik fel Central City polgárainak szemében, addig az Íjásznak komplikált kapcsolata van a közvéleménnyel. Oliver valószínűleg sosem mossa le magáról, hogy régebben lelkifurdalás nélkül gyilkolt, és nagyra értékelem, hogy erről szót ejtettek az epizódban. A Flash csapatának kitartó rosszallását már kevésbé éreztem fairnek, tekintve, hogy minden további nélkül zárnak el embereket egy részecskegyorsító kamráiba.

flash

Iris ebben a részben is az idegeimre ment. Bugyuta rajongása a Flash iránt számomra minimum zavaró, ráadásul mindehhez tökéletesen passzív karakter – először a hetedik részben csinált bármi fontosat (de még azt is kivágták, így látni mondjuk nem látjuk). Az egyetlen jó megmozdulása Oliverrel való találkozásakor volt, azon nevettem, de messze vagyok attól, hogy megkedveljem. Remélem, legalább a szerelmi háromszög kérdését lezártnak tekinthetjük ez után a rész után.

Bár a crossover alapvetően nagyon szórakoztató volt, úgy éreztem, hatalmas kihasználatlan lehetőségeket hagytak benne. Ez egy önmagában álló epizód volt, ami kevés szállal kötődött a két sorozat előzményéhez és folytatásához. Újabb egyepizódos, „gyorsan jött gyorsan ment” gonosztevő helyett bevezethettek volna egy nagyobb horderejű konfliktust, ami jobban kihat a karakterekre és a további eseményekre. Ehelyett az együttműködés hamar lezárul, és még a bűnöző közös levadászása is kimarad – még nem tudtam eldönteni, hogy ez béna, vagy laza húzás volt az alkotók részéről. Az utolsó jelenetben már az Arrow-tól független folytatásból kapunk ízelítőt, Tűzvihar megjelenésével.

flash 8 6

Összességében nagyon jól szórakoztam, a Flash vs. Arrow humoros és pörgős volt, de valahogy hirtelen és hamar vége lett. Nem igazán derült ki, milyen hatással lesz hőseinkre ez a rövid együttműködés, vagy, hogy lesz-e egyáltalán hatása. Sajnálnám, ha csak múló fanservice lenne az egész, mert ahhoz túl nagy potenciál rejtőzik egy ilyen közös világban. Mindenesetre az epizód maga megfelelt az elvárásoknak, a többit meg majd meglátjuk.

Szerző

PillerEmi
Korábbi szerkesztő

Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.