Múltkor annak örvendtem, hogy végre tovább alakul a szezon egyik fő íve, és ezzel ismét beindult a cselekmény – azt viszont csak nehezen tudom eldönteni, hogyan is álljak hozzá az eheti részhez ilyen szempontból. Megint kaptunk egy időkitöltő epizódot, ám a végén nyakon vágtak minket egy olyan információval, amire már nagyon szükségünk volt, ugyanakkor akad némi problémám a körítéssel.
De előbb nézzük meg a mostani sztorinkat: az ötödik évadban megismert törvényőr, Jody Mills (Kim Rhodes) egy kötelező sherifftalálkozóra látogat egy minnesotai kisvárosba, Hibbingbe. Ez a rendezvény nincs a nő ínyére, ugyanis lenne jobb dolga, ráadásul a levakarhatatlan, túlbuzgó Donna Hanscumot (Brianna Buckmaster) rendelik mellé. A programok is elég unalmasak, úgyhogy Mills sheriff egészen addig nem lelkesül az ottani tartózkodásáért, amíg gyilkosság nem történik. Donna segítségével Jody jobban szemügyre tudja venni a holttestet, ám olyasvalamit lát, amit eddig még soha: az áldozatból mellkastól lefelé csak egy csontváz maradt. Mivel Jodynak van már tapasztalata a természetfelettivel kapcsolatban, és ismeri régebbről Samet (Jared Padalecki) és Deant (Jensen Ackles), ezért értesíti is őket. Közösen kezdik meg a nyomozást, amibe a minden lében kanál Donnát is belevonják, de igyekeznek titokban tartani az ügy természetfeletti voltát – egészen addig, míg Donna egy újabb haláleset során saját szemével látja az elkövető szörnyeteget.
Ez a rész nem rossz, sőt, rendkívül szórakoztató, mert egyszerre komoly és vicces, valamint izgalmas és félelmetes. Igen, jól hallottátok, félelmetes. Egy Odaát epizódon rég nem lehetett úgy igazán félni – ezt sokan igen nagy negatívumként élik meg, és ez teljesen érthető – de ez alkalommal megint van okunk a körmünket rágni. Ugyan a főgonoszt már láttuk korábban ezerszer, most egy szinte teljesen új megvilágítást kap, ez a vérfrissítés pedig igencsak kellett már. További azt tudnám felhozni, hogy ezúttal több teret adtak a mellékszereplőknek, és nem redukálták le őket időkitöltő elemeknek. Ugyan Jody és Donna is visszatérő karakter, olyan sokat azért mégsem láttunk eddig belőlük, hogy unnánk őket, így az, hogy gyakorlatilag ők lettek a rész főszereplői (a srácok magukhoz képest alig bukkantak fel a képernyőn), egyáltalán nem zavaró, sőt, üdítő. A két nő eleinte nem bírja egymást, de az írók mégsem dobták be azt a tipikus, ezerszer látott „tyúkharc” elemet, tehát a hölgyek nem kapnak rögvest hajba, hanem szépen kihasználják az együtt eltöltött időt arra, hogy jobban megismerjék és segítsék egymást, hogy aztán a végén egész jó barátnők legyenek. Ilyenből kérünk még sokat minden sorozatban, filmben, könyvben, egyéb médiában!
Aztán jöjjön az a bizonyos információ, amivel akadt egy kis problémám. Nyílván nem fogom lelőni a poént, de annyit elárulhatok, hogy Dean az utolsó percekben elköhög nagyjából két mondatot Káin Pecsétjéről. Ez természetesen nagyon fontos, és jelentős szerepet játszhat, sőt, kell játszania az elkövetkezendőkben, de könyörgöm, muszáj volt ehhez öt epizódnak eltelnie? Lassan az évad közepénél járunk, és, ha jól számolom, van négy, de lehet, hogy öt szálunk is, melyekkel kapcsolatban fent kéne tartani a nézők érdeklődését és feszültségét, ugyanakkor nem kéne a végső pillanatig elnyújtani sem. Én múltkor dícsértem Carveréket, hogy ki tudták javítani a premier történetvezetési hibáit, és valójában még most sincs baj, csak kezd picit szorítani az idő.
De, egyelőre ennyit a cselekmény jövőjének fejtegetéséről. A Hibbing 911 egy tipikus Odaát rész: van benne szörny, akitől lehet félni, izgalmak, szerethető karakterek, mély, személyes témák és zseniális morbid humor. Még azért van hátra némi idő, lássuk, hogy gazdálkodnak ezzel az alkotók.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
