Ha szuperhősökről van szó, a hazai piac jó nagy lemaradásban van, hiszen az Egyesült Államokban már 1930 óta jelennek meg képregények. Érthetetlen, miért kellett ilyen sokat várni saját hőseinkre, de végre itt vannak, méghozzá a Fantasmania.hu jóvoltából. Lássuk milyen a Magyar Szuperhős Mesék első két füzete!
A borítók mindkét esetben szépen sikerültek, jók a pózok, megfelelően epikus a stílus, tehát összességében igényes megjelenésű kiadványokról van szó. Az első füzetbe belelapozva meglepetés érheti az olvasót, képregény-paneleket ugyanis nem talál benne. A szerzők új műfajt találtak ki a történetnek: képes krónikának nevezik. Ez azt jelenti, hogy egy oldal szöveghez egy oldal illusztráció tartozik. Őszintén szólva még nem tudtam eldönteni, mit gondoljak erről a formátumról. Egyrészt kicsit kiábrándító, mert persze az ember szívesebben olvasna képregényt, ha már szuperhősökről van szó, másrészt viszont, mint meseillusztráció, tényleg mutatós. Főleg az első füzet harmadik történetének (A veszedelmes vérpuli) képei tetszenek, mert azok hozzák igazán a jól ismert szuperhősös stílust.
Ami a történetet illeti, az első rész a kötelező eredettörténetekkel indul – megtudjuk, hogyan lesz egy egyszerű tanárból Hungária kapitánya, megismerjük Thachkov Professzort, és kiderül, miért a „víz és bűn szülötte” Harcsa Huszár. Hőseink Budapest utcáit járva segítenek, ahol tudnak: vérpulit szelídítenek és hasonlók. A füzeten egy 6+-os karika jelzi az ajánlott olvasóközönséget, ennek megfelelően a szövegezés és a történetek is egyszerűek. A hősies tanulság nem marad ki, így elégedetten csukhatjuk be ezt a füzetet.
A második részben már vendégszereplő is akad, Toldi személyében, aki az első történetben Harcsa Huszár segítségére siet. Más meglepetés is vár ránk ebben a részben: végre van képregény! Az „előző részek tartalmából” oldal mellett a teljes második sztori (A műkincsvadászok) klasszikus panelekkel van megrajzolva, ráadásul a történet újabb szuperhős-hagyományt helyez magyar keretek közé – a csapattársak egymás ellen fordítását, gonosz erők által. Ez annyira jól sikerült, hogy utána viszont furcsa volt az utolsó történet kicsit esetlen rajstílusát látni – ez olyan szempontból is kilógott, hogy az ajánlás ennél a füzetnél 10-es karikára váltott, ezek a rajzok azonban inkább kisebbeknek lehetnek megfelelőek. Ettől eltekintve a második rész határozott javulást mutat és olyan ügyes ötletekkel lett kiegészítve, mint a „tudtad-e” lábjegyzetek, amik sulykolás helyett kedvesen tanítójellegűek.
Ügyes ötletekből pedig úgy tűnik, van egy pár – a füzetekhez kisalakú miniképregényeket kaptam ajándékba. Ezek valódi, egyperces képregények, amik persze marketingfogásnak sem utolsók, de emellett igényesen néznek ki és jópofa rövidtörténeteket mutatnak be vadonatúj hőseink szereplésével. Személyes kedvencem A fafejű műkincsrabló – abban a pillanatban megvett magának, amikor a beszélő fatönk (akinek a „karján” ott egy turistajelzés) benyögi, hogy az ellopott műkincsek virágföldre kellenek. Ebből is látszik, hogy egy elég egyedi humor és hang fűszerezi magyarosra ezeket a történeteket.
Összességében a Magyar Szuperhős Mesék abszolút hiánypótló sorozat, és remélhetőleg a hazai popkult piac jövőbeni növekedésének előfutára. A füzetek igényesen vannak megcsinálva, bár a jövőben szívesen látnék még több klasszikus képregény-panelt, és esetleg egy egységes, saját stílust, ami a hazai hősök védjegyévé válhat.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
Sziasztok!!
Ha találkoztatok már a Magyar Szuperhős Mesék 2. számával, és tetszett a kiadvány borítója, valamint kedveltétek az abban szereplő „A szenny foglyai” című történet illusztrációit is, amelyeket Fábián Péter készített, akkor ajánlom figyelmetekbe a szintén Peti által rajzolt Bloodlust című, magyar szerzői vámpír-cyberpunk képregényünket!
Weboldalaink:
http://magyarkepregeny.hu ; http://bloodlust.hu ; facebook.com/bloodlustcomics