Minden thriller –és horrorkedvelőnek ismerős téma az amerikai felső középosztály cukormázas boldogsága, és a látszat mögött megbújó, gondosan rejtegetett valóság. A Good Marriage pontosan ilyen történet. Ez a nem igazán horror és nem is igazán thriller Stephen King egyik novellája alapján készült a jó régi séma köré, sajnos kevesebb sikerrel, mint amit a történetből ki lehetett volna hozni. Persze tudjuk, hogy a Stephen King–adaptációk nagyon változatos minőségűek, mert rengeteg jó és kevésbé jó rendező dolgozta fel a témát, azonban a Good Marriage teljesen lemond a King–féle hátborzongató bizonytalanságról, és a történetet fogyasztható, vasárnap esti popcornos filmmé egyszerűsíti.
A történet szerint Darcy Anderson (Joan Allen) a jómódú középkorú amerikai háziasszonyok látszólag gondtalan életét éli. Gyerekei már kirepültek, viszont férjével, Bobbal (Anthony LaPaglia) még mindig úgy szeretik egymást, mint húszéves korukban, és a házaséletük is nagyjából ugyanolyan – véleményem szerint van ebben valami perverz, ami már az indításnál jó alapot adhatott volna egy lélektani elemzéshez. Darcy már–már gyanúsan tökéletes életében akkor keletkezik törés, amikor felfedezi, hogy az ő csodálatos férjura, a gondoskodó apa, a tévében látott, évek óta körözés alatt álló sorozatgyilkos. Az eredeti novellából átvett ügyes megoldás szerint a nőnek nem csak sejtése támad, hanem rögtön bizonyítékot talál, és így az élete egy pillanat alatt omlik össze.
Az előzetes alapján egy pörgős, pszichológiai feszültségen alapuló, elgondolkodtató alkotást vártam, mivel néhány képkockában sikerült összesűríteni a legjobb jeleneteket (mert ilyenek is vannak). Elgondolkodtam: vajon nem lett volna érdemes rövidebben feldolgozni a novellát? Mivel az eredeti mű sem hosszú, az alkotók könnyen abba a hibába eshetnek, hogy a kevés cselekményt nyújtják, amíg csak lehet, és eltűnik a feszültség. A másik megoldás pedig, hogy az alaphelyzet pszichés oldalára koncentrálnak, ami – ha jól csinálják – megmentheti a legunalmasabb sztorit is.
Egyik sem teljesül igazán: szerencsére maradnak izgalmas jelenetek a filmben – ezekre hamarosan kitérek –, másrészt viszont, bár a készítők Darcy lelki folyamataira helyezték a hangsúlyt, éppen az ő motivációi kidolgozatlanok és érthetetlenek, a cselekedetei pedig ellentmondásosak. Arról nem is beszélve, hogy szinte már a film elején rájövünk, mi lesz a vége. Csak azért ültem végig megszakítás nélkül a 102 percet, mert izgatott, hogy vajon mi lesz a fordulat, a csavar, ami a visszájára fordítja az egész helyzetet, de aztán mégis minden úgy történt, ahogy vártam.
A történet első húsz percében a feszültséget nagyon hatásosan teremtik meg az alkotók, és szerintem ezek a jó jelenetek mentik meg a film többi részét a teljes kudarctól, az én idegeimet pedig az elpazarolt idő miatti elpattanástól. Láthatjuk, ahogy a titok leleplezése után Darcy élete romokba dől. Sokkos állapotba kerül: retteg, sír, tehetetlenül járkál a lakásban, és feldúlt idegállapotban logikátlan dolgokat tesz, mint például rákeres az interneten a sorozatgyilkosra, de nem törli az előzményeket, vagy ami még súlyosabb, otthon marad, bevesz egy marék altatót, és lefekszik a hitvesi ágyba aludni. Komolyan, nem viccelek.
Ez még betudható a sokknak, de a későbbi hasonlóan óriási logikai bukfencek már sehogyan sem magyarázhatók. A film egyetlen értelmes, következményekkel járó, és éppen ezért vérfagyasztó jelenetéről pedig kiderül, hogy álom. Majdnem kapunk egy csavart is, amikor a férj hazajön, és Darcy megígérteti vele, hogy ha abbahagyja, és nem koslat más nők után (hogy megölje őket, mintha ez egyenlő lenne egy szerelmi viszonnyal), akkor nem mondja el senkinek, hogy ő ölte meg azt a tucatnyi nőt. Bob a pszichopaták halálos közönyével, derűsen mosolyogva megígéri, hogy így lesz, és többé meg sem kérdőjelezi a felesége döntéseit. Öreg hiba. Ez a domináns viselkedés akár magyarázat is lehetne arra, hogy a nő miért nem szólt a rendőrségnek, vagy miért nem menekült az ország másik végébe, de a következő jelenetek felülírják az előző jelenet értelmét, ezért kimondhatom, hogy Darcy egész egyszerűen önellentmondásosan viselkedik. Ezek után egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy mi lesz a férjjel, de most nem árulom el. Aki rájött, ne reménykedjen, nem logika vagy sürgető szükségesség, és pláne nem sorsszerűség vezet a végkifejlethez.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
