Castle a héten kis kitérőt tett a kemény akciófilmek világába – ami, bevallom, nem éppen a szívem csücske –, és bár az epizód korrekt lett, olyan mély nyomot nem hagyott bennem.
Egy mozi mögött megölnek egy férfit, akiben Castle kedvenc akciósztárját, a nyolcvanas években készült Hard Kill-filmek (na, vajon minek a Castle-verziója?) főszereplőjét ismeri fel. Az áldozat, Lance Delorca évek óta nem forgatott, mivel leukémiával küzdött, ám miután csontvelő-átültetést követően felgyógyult, ismét kamerák elé állt, és összeállt régi akciósztár-haverjaival, hogy elkészítse velük az Indestructibles (a kérdés ugyanaz, mint a Hard Killnél) legújabb részét – jeleneteivel viszont már egy hete végzett, ezért senki sem érti, mit keresett még a városban. Castle-nek persze van egy teória a tarsolyában: a színészt múltja érhette utol, ugyanis mielőtt filmezni kezdett volna, a spanyol titkosszolgálat ügynöke volt. Eközben Kate készül végleg kiköltözni a lakásából, amire azonban pakolás közben Castle tesz egy megjegyzést, amit a nő kicsit a szívére vesz.
Tehát akciófilmek… huh. Mondom, nem ez a szívemnek legkedvesebb téma, és talán ez is az oka annak, hogy az epizódnak nem sikerült annyira bevonzania. Nem azt mondom, hogy rossz lett volna, mert amit ki lehetett hozni belőle, azt szépen, kereken ki is hozták. Csak hát… na, nem szerethet mindenki mindent.
Mondom inkább azt, ami tetszett: nagyon szépen megoldották, hogy ilyen széles „akciósztár”-skálát vonultattak fel – ugyanis az Indestructibles szereplői közt volt ex-pornós, Mensa-tag, de még a Julliardon végzett színész is, és ezzel nagyon szépen, még ha kicsit sarkítva is, megmutatták, hogy mennyire is sokszínű ez a szakma, arról nem is beszélve, hogy kicsit az orrunkra koppintottak vele, hogy nem szabad a külső/első benyomás alapján megítélni az embereket. Apropó, Indestructibles – jó volt, hogy kapott egy kis fricskát, vagy inkább tisztelgést a Feláldozhatók, a Die Hard, de kicsit még a Rambo és az Indiana Jones, főleg annak negyedik része is (bár szeretném megjegyezni, ezekből csak a legutolsó franchise részeit láttam).
Mikor eljutottunk ahhoz a ponthoz, ami a promóban is látható volt, mikor is Castle Rambo-szerű ruhában masírozik végig a képernyőn az akciósztárokkal, majdnem eljutottam a tűrőképességem határára, ugyanis ekkor érkezett el az a pillanat, mikor azt hittem, ezek a kis színészecskék mindjárt olyan akcióba kezdenek, mintha még mindig forognának a kamerák. De, teljesen mértékben fellélegezve, kimondhatom: nem ez történt. Mikor a színészek úgy döntenek az epizódban, hogy magánakcióba kezdenek, amibe Castle-t is belevonják, azt teljesen logikusan és ésszerűen teszik, tényleges színészi képességeiket és tudásukat felhasználva, nem azt a mű-tudást, amit az akciófilmjeikben, géppuskát lengetve villogtatnak. Sőt, ebbe a jelenetsorba még egy egész szép kis fricska is belefért.
Ami még ide kapcsolódik, és kifejezetten tetszett, az Castle visszatérő fangirlködése volt. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, mit vághatott le, mikor kiderült, hogy találkozhat fiatalkorának nagy sztárjaival, köztük azzal a nővel is, akinek a posztere… egy egész percig kinn volt a falán. Ide tartozik még Rick és Kate dinamikája is, ami az esküvő óta meg is változott, meg nem is, az viszont konstans tény, hogy még mindig imádom. Mert még mindig Kate a főnök (apropó: le lehet még Beckettezni? Mert arra igazából még nem tértek ki, hogy felvette-e Rick nevét), ez tény, aki több-kevesebb sikerrel próbálja kordában tartani Castle-t, abban viszont volt valami hihetetlenül cuki, mikor a színészek hívták Ricket, hogy menjen el velük az este inni, és Castle engedélyt kért erre a feleségétől.
Kicsit a sztoriról is értekezve: bár a vége egész szép és csavaros volt, és valamilyen szinten a gyilkos személye is meglepett, magát az ügyet kicsit összecsapottnak éreztem. Persze, megvan minden indíték és motiváció, viszont egy ponton elvesztem a nyomozásban, hogy akkor most ki merre hány méter, valamint, kicsit távolabbról nézve elég egyértelmű, hogy a héten a nyomozást szinte teljesen alárendelték a keretsztorinak – de ezt olyan epizódok után, mint a Meme Is Murder és a Kill Switch meg lehet bocsátani.
Amivel viszont nem vagyok egészen kibékülve, az a mellékszál. Vagyis maga a szál jó, csak olyan kidolgozatlannak érzem. Ugyanis mindössze három jelenetet kapott: a nyitány, mikor felmerül a lakást érintő konfliktus Rick és Kate közt; aztán ahogy másnap este Kate és Lanie az előbbi lakásán borozgat, és erről beszélget; majd pedig a lezárás, mikor is Kate maga mögött hagyja a lakást, ám előtte még otthagy egy kis emléket. És amit hiányolok, bár Kate nagyon szépen elbúcsúzott eddigi otthonától, az az, hogy a Castle megjegyzése okozta konfliktust nem oldották fel az írók – most mégis mennyibe került volna, hogy, akár az utolsó jelentben – Kate kifejtse Ricknek, mennyire és miért is fontos neki ez a hely? Semmibe. Így pedig, ennek hiányában, olyan érzésem van, mintha a megjegyzés okozta kis tüske ottmaradt volna Kate lelkében.
Szóval… Ja. Ahhoz képest, hogy az elején azt mondtam, annyira nem nyűgözött le ez a rész, a végére azért elég sok pozitívumot sikerült összeszednem, nem de? Ami pedig a jövőt illeti: a következő héten jön a midseason finale, méghozzá egy újabb karácsonyi tematikájú epizód, ami a Bad Santa címet viseli.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
