Igazából, ha nagyon akarom, egy mondatban össze tudom foglalni az egész filmet: a Sakáltanya találkozik a Moulin Rouge-zsal – és mindehhez a recepthez semmi különlegeset nem ad hozzá.
Adott egy hányatatott sorsú, vidéki lány, aki mer nagyot álmodni, ám végül egy Los Angeles-i burleszk-bárban köt ki, ahol előbb pincérnő lesz, majd táncosnő, végül a show sztárjává avanzsálódik. Közben elvacillálgat két pasi között és megmenti a klubot a teljes csődtől. A sztoriról többet gyakorlatilag nem is lehet mondani.
Eléggé klisé, nemdebár? Ráadásul sajnos szinkronos verzióban sikerült megtekintenem, és mit nem mondjak, nem volt egy túlságosan kellemes élmény. Így a színészi alakításokat is kicsit gyengének érzetem – mondjuk nem mindenkiét –, de valószínűleg az eredeti hanggal az is jobb lehet.
Viszont amit pozitívumként ki tudok emelni, az mindenképpen a látvány. Így, nőként is kigúvadt szemekkel figyeltem egyes jeleneteket, miközben ilyesmi gondolatok cikáztak a fejemben: „Bárcsak én is így tudnék sminkelni!”, „Bárcsak én is ilyen szexi lehetnék!”, „Én is ki akarok állni arra a színpadra!”, „Nekem is kellenek ilyen ruhák!” – ezek után el tudom képzelni, mit gondolhat az a pasi, aki ezt a filmet nézi.
Szóval látvány pipa, sőt, hangulat is pipa – szívesen beülnék én is abba a bárba. Zenéje is nagyon szépen a helyén volt – laikus szemmel/füllel –, de ez azt hiszem, elvárható, miután két elég nagynevű énekesnővel, Christina Aguleirával és Cherrel játszatták a két főszerepet. A dalok maguk is egész jók voltak, de úgy igazán egyik sem maradt meg a fülemben – talán csak Ali (Christina Aguleira) utolsó dala, a Show Me How You Burlesque.
Ami viszont az egész filmben zavart, az a parókák. És most nem azokról beszélek, amiket a lányok az előadásokon hordanak. Hanem például Cher és Christina el-eltünedező frufrujáról – egyszer van, egyszer nincs, már pedig Ali elég diáklányos frufruját nem lehet úgy befésülni a többi tincs közé, mint ahogy azt az alkotók sejtetik – erre figyelhettek volna.
Valamint még nekem bekavart a borzalmas időkezelés. Tess (Cher) egyszer az elején kijelenti, hogy „ha a hónap végéig nem fizetnek…”, ergo a filmnek maximum egy hónap alatt le kéne játszódnia, mivel erre a végső banki határidőre csak a film legvégén kerül sor. Ez már csak Ali hírneve miatt is hihetetlen, és akkor már meg sem említem, hogy az egyik táncos lány, akinek a helyére végül Ali bekerül, a film elején bejelenti, hogy terhes, és az esküvőjén már strandlabda-méretű hasa van. Vagyis a filmnek, lássuk csak, legalább tíz hónap alatt kellene lejátszódnia.
Viszont ami még nagyon tetszett, azok a nagyszerű helyzetkomikumok voltak. A homoszexualitás könnyed kezelése, hogy vicces is legyen, de ugyanakkor ne legyen sértő. Jack (Can Gigandet) és Ali jelenete az esküvő után – mondjuk, megnézném azt a pasit, aki ilyen gyorsan tud öltözni/vetkőzni…
Igazából egyszer érdemes megnézni, ha másért nem, hát a ruhák és a koreográfiák miatt, de tényleg nem egy túl emlékezetes alkotásról van itt szó.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
