Az előző kötet visszahozta bennem a reményt, hogy Jeff Lindsay mégis képes folytatni Dexter történeteit, és bár a Dexter dicsfényben sem lett a kedvenc kötetem, azért élveztem az újfajta főszereplő hozzáállását, az új kihívásokat, a régi ismerősökkel való találkozást – ezeket azonban néhány apróság beárnyékolta.
Dexter Morgan, a kíméletlen és megalkuvást nem tűrő, hideg szociopata sorozatgyilkos ezúttal nyáltócsává avanzsált, méghozzá tette ezt a szülőszoba előtt, megannyi büszke apukával karöltve. Mert igen, megszületett a következő generáció képviselője, a kicsi Lily Anne. Természetesen mindenki nagyon várta már a pillanatot, még Deborah, Dexter húga is megenyhült a csöppség láttán. És bár azt hinnénk, hogy Dexter, aki ugyebár minden érzelemtől mentes, és nem hatnak rá a kisbabák praktikái, nos, rá kell jönni, hogy vannak olyan erők, amikkel szemben még a Sötét Utas társa is tehetetlen. Ráadásul a hátsó ülésen lakozó barát ezúttal Dexter perifériájára szorul, így az esti gyilkolások és a vadászat is kikerül a képből. De vajon Dexter örökre búcsút intett a szikéknek és a tökéletes csomagocskáinak?
Hiába szeretné Dexter minden idejét a kicsinek szentelni, ezt nem teheti meg, hiszen várja a kötelesség. Ezúttal egy eltűnt fiatal lány utáni nyomozásba segít bele, ugyanis a rendőrök szerint egy szekta rabolta el őt. Dexter egyre mélyebbre ássa bele magát a munkába – hiszen már ő is apa, így pontosan érti a lány szülőjének a szívfájdalmát – viszont amit a saját nyomozása, illetve a megérzése megmutat neki, az minden képzeletet felülmúl. Öröm az ürömben (vagy inkább ez egy újabb üröm?), egy régi kedves ismerős is betoppan a Morgan család életébe, ami igencsak felzaklatja Dextert.
A Dexter dicsfényben nyomozás szempontjából remek, ugyanis itt most a csökkent képességekkel rendelkező Dexterrel van dolgunk, akinek kicsit elvette az eszét újszülöttje, ezáltal nekünk, olvasóknak sokkal hamarabb esnek le a dolgok, mint a címszereplőnek. Ennek a kötet végére azonban akad egy hátulütője is, ami kizárólag a könyv olvasása után válik egyértelművé: egyszerűen előre látható a végkifejlet, vagyis annak a tetőpontja, mert az ahhoz vezető folyamatban azért akadt bőven hajtűkanyar.
Maga az ok, ami ezt a szektát mozgatja, egyszerre gyomorforgatóan undorító és zavarosan logikátlan, sőt, még hiteltelen is – legalábbis mikor kiderült mi motiválja az egyik áldozatot, az nálam egyszerűen kiverte a biztosítékot. Sőt, most Dexternek is sikerült magára haragítania, és hiába befolyás alatt cselekedett, bennem akkor is összetört egy képet, amit a karakterről alkottam – és sajnos ez a tendencia fokozódik a Dexter és a végső vágásban.
Annak viszont nagyon örültem, hogy egy régen látott ismerőst hoztak vissza a történetbe, mert sokat nyomott a latba, mind humor, mind csavarok szempontjából az ő személye. Illetve az új kihívás, az apai lét is igencsak bejött nekem, mert egy olyan jellembeli fejlődést és egy olyan új árnyalatot adott hozzá a karakterhez, ami igazi vérfrissítésként hatott, és nagyon is jót tett neki.
A Dexter dicsfényben sajnos nem annyira jó könyv, mint az első két kötet (Dexter dühödt démonai, Drága, dolgos Dexter), cserébe viszont remek felvezetést nyújt a Dupla Dexternek, ami a kedvenc könyvem a hét közül.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback