A Fejlövés nem nagyon kaszált, amikor 2012-ben kijött, sőt, még az előállítási költségeket sem fedezte a bevétel – én azonban nem értek egyet ezzel a negatív hozzáállással. Sylvester Stallone és Jason Momoa szereplése persze első körben garantálta, hogy megnézem, de nem is unatkoztam a film alatt egy percig sem.
Jimmy Bobo (Sylvester Stallone) profi bérgyilkos. A társával egy volt rendőrt kell eltenniük láb alól, azonban profi létükre mégis amatőr hibát vétenek: életben hagyják az áldozattal időző prostituáltat. Habár túl sok hasznát nem veszik a rendőrök, ez mégis a világ legamatőrebb húzása, és ennek következtében még aznap este meghal Jimmy társa és kezdődik az üldözés. Hamarosan megérkezik a városba az áldozat volt társa is, Taylor Kwon (Sung Kang), és hamar rábukkan Jimmyre. Mindkettejüknek megölték a partnerét, így hát miért ne nyomozzanak együtt? Bobo azonban nem szívleli a rendőröket, és nem igazán akarja elfogadni az áldozatot. Nem sokkal később viszont megmenti Kwon nyomozó életét, és nem csak ellátást biztosít neki, de végül hajlandó vele együtt dolgozni.
A sztori másik szálán találjuk Robert Morelt (Adewale Akinnuoye-Agbaje) , aki mind Jimmyt, mind annak támadóját, Keegant (Jason Momoa) el akarja tenni láb alól a munkájuk végeztével. Morel a saját bőrét akarja menteni, miután a sötét ügyei napvilágra akarnak kerülni, ezért is akar mindenkit eltakarítani az útból – nem csak az ellenségeit, de a bérgyilkosokat is. Nos, ez elég profi hozzáállás, de Keegan mellett meglehetősen kockázatos. A marcona gyilkost ugyanis nem a pénz élteti, hanem a gyilkolás. Durva, közönséges és érzelemmentes – pont ettől tökéletes katona.
A film szórakoztató és izgalmas. Profik küzdenek profikkal, és végül kiderül, hogy ki a nagyobb kutya. A feszültséget folyamatosan oldják Jimmy beszólásai, amik garantálják a nevetést, az akciójelenetek pedig látványosak – pedig nem is olyan bonyolultak.
A háttérszálaknak is nagy jelentősége van, idővel kiderül, hogy minden összefügg mindennel. Ez erőssége és gyengesége is a filmnek. Jól operálnak a kevésbé fontos szereplőkkel is, és fontos dolgokat rejtegetnek, de a néző nem lepődik meg, annak ellenére, hogy egy percig sem jut eszébe senkinek – nem tűnik fontosnak, bármennyire is az.
Egyszerű karaktereket használ a mű, ami kinek rossz, kinek jó. Engem nem zavart, hiszen ha bonyolultabb filmre vágytam volna, bizonyára azt keresek. Ennek fényében érdemes a lejátszóba rakni – mélységet és nagy érzelmeket nem érdemes várni.
A kedvencem a zárójelenet volt. Jimmy és Kwon igazán jó barátokká válnak a hajsza után – ilyen élmények után ki ne válna azzá? – azonban egyikük sem tudja megtagadni magát. Ez szerintem kifejezetten szép benne, mert egyiküket sem zavarja tulajdonképpen, csak egyszerűen tudomásul veszik. Emellett kifejezetten aranyos volt Jimmy aggodalma a lánya iránt. Ő egy kegyetlen bérgyilkos, így az érzelmi szintje egyenlő egy teáskanáléval, viszont az a kevéske, ami van, az igazán őszinte.
Sokan lehúzták a filmet, de szerintem megéri mind a kilencven perce. Izgalmas, pörgős, kegyetlen – és ezt várjuk egy akciófilmtől. Stallone pontosan úgy csinált, mint Stallone, Momoa is hozta a formáját, Kangnak pedig még mindig jól állnak az autók. A Fejlövés után is ugyanezekért fogjuk szeretni őket.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk