Miután már szó esett a legfrissebbről és a – szerény véleményem szerint – a leggyengébbről, most vessünk egy pillantást a legrégebbi Így neveld a sárkányodat kisfilmre!
Na, srácok, itt legalább van történet, ráadásul rögtön igencsak in medias res kezdünk: a Hibbant szigeten éppen lángol valamit, amit a vikingek és a sárkányok együttes erővel igyekeznek eloltani. Ez egészen hamar sikerül is. A lángba borult épület pedig nem volt más, mint Bélhangos háza, aki, bár a helyszínt átkutató vikingek szerint a tüzet a kandallónál felejtett alsónadrágja okozta, meg van róla győződve, hogy régi ellensége, a csonttörő sárkány csapott le rá ismét. Ezt olyannyira a fejébe vette, hogy fogja magát, és elindul megkeresni a sárkányt és rendezni vele számláját. Bár Pléhpofa egyáltalán nem hisz a sárkány létezésében, és Hablaty is igencsak kételkedik, azért az ifjú sárkánylovas és barátai elkísérik Bélhangost útjára – biztos, ami biztos –, ami alatt a végtaghiányos viking elmeséli nekik a csonttörő sárkánnyal való viszályának egész történetét.
Sokszor mondogatom, hogy (többek közt) azért tartom az Így neveld a sárkányodat a valaha készült legjobb animációs filmnek, mert egyszerre tud könnyed és humoros, valamint rettentő mély és szívbemarkoló lenni. Nos, ez az állítás a Legend of the Boneknapper Dragonra egyáltalán nem igaz, mert ez a film egyáltalán nem mély – de ez nem is baj, mert legalább baromi szórakoztató.
El tudom képzelni, hogy az alkotók, miután végeztek az első rész kolosszális végső csatájával és Hablaty lábát is amputálták, leültek, megvakarták az állukat, és megvitatták, hogy ezt a nagy halom könnyfakasztó drámát mégis hogyan vezessék le. Ennek nyomán aztán megszületett ez a kisfilm, ami egy pillanatra sem veszi komolyan magát – bár nálam azt hiszem, akkor szakadt el a cérna, mikor megjelent a pörölyfejű bálna hátán lovagoló pörölyfejű jak.
Mint ahogy az a történet leírásából is látszik, a sztori két idősíkon mozog: egyszer van a jelenünk, mikor hőseink elindulnak, hogy szembenézzenek a csonttörő sárkánnyal, valamint van a múlt, mikor is Bélhangos beszámol róla, miképpen is futott össze a sárkánnyal az évek folyamán. A jelen-síkra inkább a könnyed humor és viszonylagosan realisztikus nézet jellemző, egészen szép szerkezettel (bevezetés, kifejtés, tetőpont, csavar, megoldás, levezetés). Ezzel ellentétben a múlt teljesen elborult – mondom: pörölyfejű jak. De ez baromi jól áll neki! Bélhangos rettentő szórakoztatóan keveri a szálakat, és bár biztos benne az ember, hogy nagyzol, ferdít a történeten és szimplán belekeveri a maga kis bolondságát, de azért kicsit el akarja hinni, hogy tényleg az történt, amit a viking mond. De ami tény az tény: a poénok mind a két szegmensben gyönyörűen betalálnak.
Amúgy képi világban is elkülönül a két rész: míg a jelen síkja a nagyfilmből megismert technikával és minőségben készült, addig a visszaemlékezéses jelenetekben a készítők egyedi stílusú, 2D-s animációra váltottak, aminek karakterei éppen annyira őrültek, mint Bélhangos története maga, úgyhogy gyönyörűen aláfesti a szegmens hangulatát.
A The Legend of the Boneknapper Dragonnak sem sikerül egészen visszaadnia a nagyfilm hangulatát, de, ha őszinték akarunk lenni, ezzel igazán nem is próbálkozik. Helyette azt tekinti küldetésének, hogy negyedóráig nagyon jól elszórakoztassa a nézőt, aki a végén már fogja a fejét a nyakatekert ötletektől – ezt a feladatot viszont tökéletesen teljesíti.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
