Anno, mikor sikerült végigszenvednem ezt az alapvetően jó mangából készült animét, csak egy vers címe jutott az eszembe, az élmény után: Minek nevezzelek? Egynek biztos nem: tökéletesnek. Több szempontból is haragszom az Ao no Exorcistra, de azt már itt eleve leszögezem, hogy a szidalmak csak és kizárólag az animének fognak szólni.
Nos, csapjunk is egyből az ördögök közé: főhősünk Okumura Rin éli a tipikus japán delikvens életét, amíg egy eléggé tragikusra sikerült esemény miatt a tudtára jut az a picikét sokkoló információ, hogy ő a Sátán fia – ahogyan Yukio, az ikertestvére is, de a démoni jelek csak Rinen mutatkoztak meg. Itt már ráncolhattam volna a szemöldököm, hogy már megint mibe kezdtem bele, de utána pozitívan csalódtam Rinben: ugyanis ő nem akar Sátánka 2.0 lenni, hanem eltökélt célja lesz, hogy megölje az apját, amiben nem kevés segítőtársra is talál.
Tipikus Shounen anime, némi School-life beütéssel (szóval csak a szokásos), de mégsem tűnik el a süllyesztőben. Van benne némi, ha nem is sok egyediség, vagy ha az nem is, az eddig megismert formulák jó keveredése. Nem is kicsit: Rin a tipikus „én vagyok a főhős, ezért meg kell mentenem mindenkit„ mégsem akarom egyből a betonba verni és abba elásni, annál azért valahogy jobban megkedveltem. Ő – ha elvesszük a fél démoni létet – egy teljesen átlagos kamasz, átlagon felüli temperamentummal. De ez is sablon nem? Na, mindegy. A lényeg hogy alapvetően inkább ő, mint Eren (Attack on Titan).
És a többiek: Yukio tipikus idősebb testvér jellem (ahhoz képest, hogy ő a fiatalabb iker), és abból sajnos az idegesítőbb fajta. Akik még az emberi szereplőkből – akik szintén tipikus kötelező iskolatársak – jók az Bon és Shima: két totál kattant kölök, de egyszerűen nem lehet őket nem szeretni. Női szereplőt most azért nem emelek ki, mert mind fuxeszközök – viszont a két démonunkról is ejtek egy pár szót. Amaimon a Föld Királya és Rinnék féltesója (röviden-tömören) egy arc, ahogyan az iskola nagyra becsült igazgatója Mephisto (vagy Samael) is, akinél még külön bónusz a szinkronosa.
Igen, eddig mondhatni csak dicsértem a szériát, akkor most jogosan tehetitek fel a kérdést, hogy csak a legelső bekezdésben mordultam rá. Na, annak most jön az utórengése! A manga – még színek, hangok és mozgás nélkül is – annyira megfogott, hogy egy fél nap alatt végignyálaztam az addig kijött fejezeteket, és persze vártam az animét. Hiba volt. Végig súlytalannak és erőltetettnek éreztem a részeket, a végjátékon meg egyenesen a hajamat téptem – mert az meg rendesen eltért a manga vonulatától.
Szóval, minden összevetve, vessék rám a keresztet és űzzék ki belőlem a kritika gonosz démonát, de ez sem fogja megmenteni ezt az animét. Csak egyvalamit tudja korrigálni esetleg a nagy csorbát – az pedig egy ütős második évad (ugyanis a manga még most is fut).
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback