Ez történik akkor, ha az embernek nincs elég sztorija ahhoz, hogy kitöltse a megadott epizódmennyiséget.
Mesélnék én arról, miről is szólt ez a rész, csakhogy nem szólt semmiről: az egész lazán összekapcsolódó jelenetek sorából állt, ahol a sorozat szereplői kisebb csoportokban, más-más szemszögből nézve elmerengtek azon, hogy mi is történt az elmúlt három szezonban.
Nyitány Asami villájában, ahol Mako éppen némi önvédelmi oktatásban akarja részesíteni a nyámnyila Wu herceget, ám mivel elég hamar belátják, hogy ennek nem sok értelme van, megegyeznek annyiban, hogy miután Wu semmit sem tud Makóról, az lenne a legjobb, ha az kicsit mesélne magáról. És így előkerül a Korra–Mako–Asami szerelmi háromszög két évadon át ívelő története. A visszaemlékezés semmit sem tesz hozzá a sztorihoz, a románcokat felemlegetve Makónak sem villan be semmi nagy felismerés (pedig az elején még azt hittem, a végén majd rájön, hogy ő még mindig szereti Korrát – már csak azért is, mert már a második szezon vége óta csípi a szememet az, hogy szakítottak, szimplán abból az okból, hogy Bryke-ék ezzel a maguk alaptételét ásták alá, miszerint az Avatár csak egyszer szeret, de akkor nagyon, és az végzet, és pont). Ezt a szegmenst azzal próbálták kicsit élvezhetőbbé és kevésbé repetitívvé tenni az alkotók, hogy néha kicsit megállították a régi jelenetek lejátszását, és rájuk montírozták Mako, Wu, Mako nagyijának és Tu kuzinjának chibisített fejét, akik kommentelték az eseményeket. De ez nem jött össze, mert a végeredmény inkább lett szánalmas, mint szórakoztató.
Ez amúgy elvitte az epizód felét, amit egy rövidebb, pörgősebb – összecsapottabb – szegmens követett, amiben előbb Korra magyarázza Asaminak, hogy mennyire felesleges ő Avatárként, mivel mindig jön a következő ellenség és felborul az egyensúly, amire aztán Tenzin rögtön rákontráz, hogy hoppá, viszont mekkora jellemfejlődésen ment keresztül a lány ez idő alatt, és hogy mennyire jó ember is lett. Amúgy ennél a résznél a legfájóbb az, ami az összes többire is igaz az epizódban: eszeveszetten szájbarágós. Nem egy sornál fogtam a fejem, hogy basszus, ezt most miért kellett kimondani, mert eddig is felfogtam, méghozzá anélkül, hogy belenyomták volna az orromat.
A harmadik, ismét kicsit hosszabb felvonás már tényleg pofátlanul felesleges, de legalább a maga gagyi módján szórakoztató. Ebben Varrick áll ki a széteső félben lévő hajón menekülő volt foglyok elé, és előadja legújabb filmjének, a Bolin, a világ hősének történetét – a főszerepben Nuktukkal. Aztán fogja az eddig történt eseményeket, magát és Bolint helyezi a középpontba, és rittyent egy mindenféle logikát és józan észt nélkülöző sztorit, amiben összefog a négy főgonosz – Amon, Unalaq, Vatu és Zaheer –, hogy együtt igázzák le a világot, amit persze Bolin akadályoz meg, miközben még az Avatárt is megmenti.
Hülyeség az egész, de legalább a szó jobbik értelmében. Mert ez már az a szintű agymenés, ahol már kikapcsolsz, feladod, és a fejedet fogva röhögsz a látottakon és hallottakon. Ezen legalább látszik, hogy direkt gagyi, arról nem is beszélve, hogy végre profitálunk abból, hogy Varrick ennyire egocentrikus. Sőt, még némi öniróniát is felfedezni véltem ebben a szegmensben – főleg mikor a mese végén a volt foglyok tapsolni kezdtek, mire Bolin hitetlenkedve kifakadt, hogy ennek semmi értelme, akkor meg mégis, hogy szerethetik ezt ennyire? Nos, Bolin, én pont így voltam anno a nézők a második évadról írt véleményeit olvasva (és biztos vagyok benne, hogy Bryke-ék is valami ilyesmire gondolhattak itt ezzel a jelenetsorral).
Summa summarum, gyakorlatilag totál felesleges ez az epizód, nyugodtan ki lehet hagyni, mert semmit, de tényleg az égvilágon semmit nem tesz hozzá a történethez. Az egyetlen rész, amire érdemes ránézni, az Varrick meséje, mert azon legalább lehet kuncogni egy sort.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Azért lett ez az epizód, mert a csatorna elvett a költségvetésükből, vagy ki kellett volna rúgniuk a készítők egy részét, vagy csinálnak egy clip show-t. Bryke elmagyarázta nyílt levélben, úgyhogy a Nicket kell hatemail-lel bombázni.
Mondjuk a főgonosz-konferencia már önmagában megérte.
Korra? Makóval? Ha soha többé nem néz rá, az is túl korán lesz. Mako nem érdemli meg se Korrát, se Asamit, azok tuán, amilyen döntésképtelen pöcs volt.
Igen, miután már megírtam a cikket, én is hallottam ennek hírét, de a kényszer, hogy klippepizódot csináljanak akkor sem kifogás a rész értelmetlenségére. Például egyszer a Castle alkotói is rákényszerültek erre (mondjuk ők azért, mert a csatorna túl későn rendelt be egy plusz epizódot), ám ők képesek voltak egy olyan keretet felhúzni a klippek köré, hogy az egésznek lett értelme és célja. Catleennel is beszélgettem erről, mire ő meg felhozott egy szintén mozaikos Csillagkapu-epizódot, ahol ugyanúgy sikerült megoldani, hogy az ismétlés ellenére zseniális csattanója legyen az egésznek (ezt ő mondta, én nem láttam, amiről beszélt, de hiszek neki 🙂 ) Szóval attól még, hogy nem nagyon volt más választásuk, az írók megoldhatták volna azt, hogy a múlt felemlegetésének a felesleges önreflekción kívül más célja is legyen.
Igen, ebben mondjuk egyetértek 😀
Nekem már az alapsorozat óta problémáim vannak azzal, ahogy Bryke-ék a szerelmi szálakat írják. Ők maguk is beismerték, hogy az eredeti terv az volt, hogy majd Katar és Zuko jöjjön össze, és gyakorlatilag el is építették ezt a story arch-ot, ám végül mégis úgy döntöttek, hogy jobban mutat, ha Aang, a hős, gyermeteg crush-ával kapja meg a lányt – és ezzel létrehoztak az Avatar-univerzumban egy olyan alaptételt (amit Roku esete is megerősít), miszerint ha az Avatár szeret valakit, az onnantól kezdve kőbe van vésve, és alap, hogy örök életükben együtt lesznek. Erre az első évad végén összehozták Makót Korrával, csakhogy aztán a második szezonban, szimplán azért, mert (legalábbis így tűnik) a rajongók nyafogtak, szétszedték őket, a saját alaptézisüket borítva fel. Ez a Korra-Mako-Asami-eset színtiszta fanservice, és a második alkalom, hogy az alkotóknak nem volt elég gerince ahhoz, hogy kitartsanak az eredeti döntésük mellett. Számomra itt most nem arról van szó, hogy Mako megérdemli-e Korrát, hanem arról, hogy dramaturgialag elszúrták az egész ívet.