Hogy én nem tudok erről a sorozatról biztonságosan panaszkodni! Az első kettő, de még talán a harmadik epizódban is találtam valami kifogásolni valót, de onnantól kezdve alig, vagy egyáltalán nem. Aztán, a múltheti fanservice rész konkrétan megvett kilóra, és az őrület a mostaniban is folytatódik, ugyanis gyakorlatilag egy Miss Marple-sztorit kaptunk természetfeletti köntösbe bújtatva.
A történet szerint Dean (Jensen Ackles) egy nap ráakad a már nagyjából három éve halott pótapjuk, Bobby Singer (Jim Beaver) egyik mobiltelefonjára, amire meglepő módon egy tucat hangüzenet érkezett. Az üzenetek szerint egy nemrég elhunyt úri hölgy, Bunny Lacroix (Wendy Abbott) végrendeletében örökösként nevezte meg Bobby élő leszármazottait, ám mivel a férfinek nem maradt egyetlen vérrokona sem, ezért ez a jog a Winchester testvérekre száll. Sam (Jared Padalecki) eleinte nem tekinti jó ötletnek, hogy belefollyanak az ügybe, ám Dean meggyőzi azzal, hogy hátha kapnak egy kis pénzt. A srácok így felkerekednek és elmennek a Lacroix villába, ám nem sokáig élvezhetik az életben maradt rokonok vendégszeretetét, ugyanis gyilkosság történik, mégpedig Colette-et (Pippa Mackie), az egyik szolgálólányt találják holtan. Természetesen jön az, ami ilyenkor jönni szokott: találgatás, egymásra ujjal mutogatás, na, meg egy újabb gyilkosság, ami során már a szellem szóval is dobálóznak. Akkora felfordulás kerekedik ebből az alapból kaotikus szituációból, hogy Deanéknek még gyakorlott vadászok lévén is nehéz kitalálni, mi folyik itt. Végül lassan rájönnek, hogy egy alakváltóval van dolguk, ám a megfelelő eszközök hiányából kifolyólag nehezen tudják megállapítani, ki a tettes, így mindenki gyanúsítottá válik.
Maga a történet nem egy nagy durranás, aki már olvasta már Agatha Christie bármelyik Miss Marple-regényét, vagy látta már azok valamilyen filmes, illetve tévés adaptációit, ezerszer találkozhatott hasonló cselekménnyel, de, mint mondani szokás, kliséből is lehet egyedit és jót alkotni, ez alól az Ask Jeeves sem kivétel. Jelen vannak az ilyen detektív sztorik nagyobb karaktertípusai – a pénzéhes lánygyermek, a sötétnek tűnő, de könnyen félreismerhető férfi sarj, valamint a furcsán viselkedő inas, akire először mindenki gyanakszik –, ám jelen szereplők a viselkedésük alapján inkább tekinthetőek karikatúráknak, mintsem olyan személyeknek, akiket komolyan kéne vennünk. Ha ez még nem lenne elég szuper, akkor elárulom, hogy az epizódot még akár egy live action Cluedo-nak is lehet tekinteni, hiszen Dean a nyomozás során a társasjátékban is megtalálható tárgyakra lel (gyertyatartó, cső, csavarkulcs, revolver, kés, kötél), amikből néhányat fel is vesz – a rejtélyes gyilkosság, a tucat lehetséges elkövető, valamint a villa pedig ugyebár adott.
Sokat hozzátett a komikus atmoszféra kialakításához a zene, amiért külön megemelem a kalapom Jay Gruska előtt. Egy alaptéma különféle variációit hallhatjuk az epizód során, ami természetesen a megoldáshoz közelebb kerülve egyre intenzívebbé válik. Ezek a dallamok szintén a Miss Marple-hatást erősítik, bár nekem még néha az Addams Family főcímdalára is sikerült asszociálnom. Könnyed és rendkívül fülbemászó – most is hallom a fejemben.
Egy szó mint száz, hiába szidom én néha ezt a sorozatot, az írói brigád eddig mindig képes volt bebizonyítani, hogy igenis tudja a dolgát, álljon bármelyik showrunner vezetése alatt. Ezek után én lennék a világ legboldogabb fangirlje, ha a Ki vagy, Doki zseniális nyolcadik évada után az Odaát tízedik szezonja is fergetegesen zárulna – de addig még bőven van időnk.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
