Wow, wow, és megint csak wow – ezzel az egy szóval tudnám a legrövidebben leírni Az Éhezők Viadala harmadik részének kezdetét. Mivel nem igazán lehetett tudni, meddig mennek el a történetben, ez egyszerre töltött el izgatottsággal, és, bevallom őszintén, jókora adag félelemmel. A könyv esetében is az utolsó kötet okozta a legnagyobb szívfájdalmat nekem – nem a minősége, hanem a tartalma végett –, így joggal nem mertem belegondolni mi lesz akkor, ha a regény cselekményei vizualizálódnak. Hát, azt kell, mondjam, rosszabbra számítottam, és számomra ez egyelőre keserédes csalódás.
Miután Katniss (Jennifer Lawrence) és barátai a legutóbbi, hetvenötödik viadal során nyíltan szembe szálltak a Kapitóliummal, felkelések törtek ki, aminek következtében a Katniss és Peeta (Josh Hutcherson) otthonát adó tizenkettedik körzet megsemmisült. Ennek tetejében a kiscsapat is szétszéledt: Katnissnak és Finnicknek (Sam Claflin) ugyan sikerült megmenekülnie a Kapitóliumot eláruló játékmester, Plutarch Heavensbee (Philip Seymour Hoffman) által vezetett mentőakció során, ám Peeta és Johanna Mason (Jena Malone), a hetedik körzet versenyzője, valamint egy korábbi győztes, Annie Cresta (Stef Dawson) – aki egyben Finnick szerelme – a Kapitólium fogságába kerültek. Katniss és Finnick az arénában történtek után a titokban újjáépült tizenharmadik körzetbe kerülnek, ahol rendkívül labilis idegi állapotban ugyan, de átvészelik a forradalmat. Amint Katniss valamennyire felépül, felkeresi őt a körzet elnöke, Alma Coin (Julianne Moore), és arra ösztönzi, hogy a körzetek bátorításaképp – ezzel együtt természetesen a felkelés újjáélesztéseképp – legyen ő a Fecsegőposzáta, vagyis a forradalom arca. A lány eleinte tiltakozik, mivel Coinék hagyták, hogy Peetát elfogják, ám miután látja, milyen pusztítást végeztek szülőföldjén a Kapitólium egységei, vállalja a szerepet. Ezt követően rövid propaganda filmeket forgatnak vele, amiket a technikai zseni, Beetee (Jeffrey Wright) segítségével minden körzetben sugározni tudnak, tovább szítva ezzel a tüzet. A Kapitólium válaszként Peetát állítja kamerák elé és arra kényszeríti, hogy Katniss lelkiismeretére hatva megpróbálja lebeszélni a lányt az újabb hadakozásról. A Tizenhármas és az elnyomó hatalom között megindul egy médián keresztül folytatott szócsata, ezalatt a forradalmár-körzet igyekszik minél több támogatót szerezni a maradék területekről, valamint kieszel egy tervet az egykori győztesek kiszabadítására a Kapitóliumból, ami sikeresnek tűnik. A probléma ott kezdődik, hogy Peeta addigra olyan szintű agymosáson és kínzáson esett át, hogy Katniss ellen fordult. Kérdéses tehát, hogy ugyan előnyt szereztek a forradalmárok a Kapitóliummal szemben, de vezetőjük, a Fecsegőposzáta képes lesz-e támogatni őket tudván, hogy annak, akit legjobban szeret, gumiszobában kell tartózkodnia, különben megölné a lányt.
Előre leszögezném, hogy nem mennék túlságosan bele abba, mennyire hű a könyvben leírtakhoz a film, hanem attól függetlenül fogom elemezni a művet. Természetesen nincs azzal semmi baj, ha valaki megrögzötten könyvpárti, de azért a film sem annyira borzalmas, mint ahogy azt egyesek állítják. Sőt, én azt mondom, a mozis változat ha nem is jobb, de van ugyanazon a szinten, mint a nyomtatott verzió – nálam legalábbis mindkettőnek sikerült elérnie, hogy görcsbe álljon a gyomrom és kifacsaródjon a szívem jó néhány jelenetnél. A film tökéletesen visszaadja a disztopikus világ komorságát, kilátástalanságát és egyéb borzalmait, de ezt a reakciót nem a csontvázhalmok vagy a füstölgő romok idézik elő, hanem a csend. Furán hangozhat, de a csendnek van egy olyan zseniális funkciója, hogy egy idő után nyugtalanok leszünk tőle. Ugyanezt a hatást megfelelő zenei aláfestéssel is el lehet érni, a totális hallgatás viszont erősebb fegyver, és a film nem egyszer operál vele – a korábbi részekre ez hatványozottan igaz volt, de A Kiválasztott is bővelkedik ilyen momentumokban.
Aztán a filmek másik nagy erőssége a zseniális színészi játék. Jennifer Lawrence-ről tudjuk, hogy remek színésznő, és szerencsére hozta a formáját, de, őszintén szólva, ezt el is vártuk tőle. Számomra nem is ő volt a legérdekesebb ilyen szempontból, hanem Josh Hutcherson. Ismerve a regényeket, tudtam, mi fog történni a karakterével, és nagyon kíváncsi voltam, mindezt hogy fogja megoldani, ugyanis az eddigi két filmben nem volt a legmeggyőzőbb, bár így utólag belegondolva nem is igazán volt lehetősége kibontakozni. Most viszont eljött a bizonyítás ideje – és Josh Hutcherson megcsinálta. A kis törpe srác kapitóliumos interjúja annyira félelmetesen hiteles volt, hogy egy öklömnyi gombóc nőtt a torkomba, ami azóta se nagyon akar elmúlni. Arról a jelenetről már nem is beszélve, amikor rátámad Katnissre – az az üveges tekintet azt hiszem, örökre az emlékeimben marad. Bravó! Finnick még nem kapott elég fényt a pódiumon, úgyhogy Sam Claflin kiugrására még várni kell – természetesen én rajongóként tudom, mire képes, de azt akarom, hogy az egész világ lássa és ismerje el, pont.
Ez volt tehát a nagy finálé első fele: nem történt sok minden, viszont ezt két óráig nyújtották, úgyhogy aki picit vontatottnak érezte a cselekményt, annak üzenem, hogy nem vele van baj. Viszont, mivel még jócskán lesz még itt bonyodalom, a második rész biztosan tempósabb lesz. Csak az a kár, hogy egy évet kell rá várnunk.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback