Kevés olyan film van, amiről öt jó bőrt lehetne lehúzni, és a Step Up nyilvánvalóan nem tartozik ezek közé. Szerény véleményem szerint, nem feltétlen azért, mert a táncos-témában ne lenne még épp elég lehetőség.
Tisztázzuk előre: Step Up filmet nyilván nem azért ülök le nézni, mert világmegváltó filozófiát és sorsfordító gondolatokat várok, de azért az első – hmm, kis jóindulattal kettő – filmben még valami magasabb rendű tartalom is található, a későbbi filmekben azonban már erőteljesen áthelyeződött a hangsúly a látványra. Első sorban a táncos látványra. Optimális esetben. Ugyebár.
És akkor jött a Step Up ötödik része, az All In. Lelkesen vártam, mert borzasztóan élvezem az ötletes-fergeteges koreográfiákat, a különféle táncstílusok kombinációit, és természetesen – a jóféle zenéket. Na, mármost semmit nem kaptam meg ebből – vagy mindaz, amit kaptam, nem találkozott össze az ízlésemmel és a várakozásaimmal. Ez is lehet.
A fő cselekményszál finoman szólva is elnagyolt és sematikus. Onnan indulunk, hogy a negyedik részben megismert The Mob formáció Miamiból L.A.-be teszi át a székhelyét, hogy szerencsét próbáljon. Természetesen nem járnak túl sok sikerrel. Hogy szívszorítóbb legyen ez a sikertelenség, kiderül, hogy az előző rész párosa, Emily (Kathryn McCormick) és Sean (Ryan Guzman) szakítottak, s míg a lány boldogan éli világát és építi karrierjét, szegény Sean még a szakításon kesereg. De hát ott van neki a The Mob, „a családja”, akik körülbelül a film ötödik percében egyöntetűen úgy döntenek, hogy feladják az álmukat és hazautaznak, mert ez így nem megy.
Sean persze marad, felveszi a kapcsolatot Moose-szal (Adam G. Sevani) és belebotlik egy csodás lehetőségbe, ami megoldhatja minden problémájukat, a The Vortex néven induló csapat-táncos tehetségkutatóba. Úgyhogy Sean rá is ugrik a lehetőségre, a The Mobot eszébe sem jut felhívni, kapásból Moose-szal próbálkozik. Moose húzódozik egy kicsit, azután beadja a derekát és összeszedi a csapatot a második és harmadik rész táncosaiból, köztük a Step Up 2 – The Streets főszereplőnőjét, Andie-t (Briana Evigan), aki (suprise-suprise) ugyancsak szakított korábbi partnerével, de persze nem szándékozik összejönni Sean-nal. Sőt, nem is kedveli.
Szóval összeáll a csapat, jelentkeznek a The Vortexre a film amúgy egyetlen igazán ötletes táncvideójával és beválogatják őket – a The Mobbal és azzal a csapattal együtt, akik korábban elnyertek előlük egy fellépési lehetőséget, és utána még egy szórakozóhelyen egy csapatos dance-offban is letáncolták őket.
Nos, innentől, azt hiszem, mindenki be tudja jósolni a forgatókönyvet 95%-os bizonyossággal.
A karakterekről szólván: Moose és Camille (Alyson Stoner) lefutnak egy sematikus szenvelgést, míg Camille is rájön (megint), hogy milyen fontos neki a tánc. És végigjátszatnak velük egy középszerű szerelmi konfliktust is. De Moose és Camille ettől még megmaradnak szerethető karaktereknek. Sean, aki a film elején még Emilyért gyötrődik, dinamikusan átvált arra, hogy a továbbiakban Andie-ért epekedjen. (Irigylem a megküzdési stratégiáit.) A legfájóbb pontom Andie volt, akiben anno, a második részben épp azt szerettem, hogy életre való, egyedi és pimasz. Nos… ebben a részben inkább egy beszürkült, megkeseredett, hitevesztett lányt láthatunk, Andie régi gönceiben, stagnáló tánctudással. (Nem is értem, hogyhogy nem hozták be a balettos múltját és hogy úgy amúgy elvégzett egy táncművészeti iskolát???) Jelezném: ezzel a beszürküléssel próbálják szimbolizálni, hogy Andie már megkomolyodott… De hogy valami jót is leírjak, A Robot és az újonnan megjelenő Robotlány robotikus-táncos szerelmes egymásra kattanása nagyon aranyos volt.
A zenei aláfestés számomra sajnos nem volt megfogó. Egyetlen számot tudnék felidézni, a Gangsta’s Paradise-t, de azt hiszem, az nyilvánvaló, hogy kevésbé a film miatt.
Ezzel el is érkeztem a Step Up filmek lényegéhez, a táncokhoz. Ez volt eddig az az aspetkusa ezeknek a filmeknek, amelyek szó szerint bevonzották a nézőket a moziba, hiszen ezt 3D-ben, meg nagy méretben érdemes látni. Elvileg. Nos, ezen a filmen ez sem segített, merthogy a táncjelenetek, bár profik voltak, de koreográfiájukban unalmasak. Messze nem hozták a megszokott Step Up színvonalat, az egészet valahogy túlságosan grandiózusnak szánták, és épp itt szúrták el, mert a látvány nagy részét a kétség kívül igényes jelmezek adták, amelyek azonban nem kötnek le közel két órára.
Tánc terén a legnagyobb kihagyott ziccernek a latin táncokkal való fúziót érzem. Behoznak ugyanis egy számomra elég erős latin-vonalat. Ezen a ponton kezdtem bízni benne, hogy na, lesz itt még valami izgalmas látni való. Nem lett volna idegen ugyanis a Step Up-szériától, hogy klasszikus táncstílust kombináljon a streetdance-hez, hiszen eleve ebből nőtt ki! Mikor a latintánc-tanár jelentkezett is a csoportba már egészen izgatottan feszültem a képernyőre, aztán persze elkaszálták ezt a remek kezdeményezést és nem játszották ki a saját kártyájukat, úgy hiszem, az egyetlen kártyájukat, amivel menthették volna a történetet.
Úgyhogy a Step Up képkockái lassan leperegtek, a szériához méltatlan, szürke középszerűségben, minden téren, töménytelen mennyiségű glitterrel a felszínen, ám kivételesen ez a csillogás nem volt képes eltakarni a kongó ürességet!
Szerző
-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő
Trackback/Pingback