A magyar könyvpiac fájóan kis diverzitást tud felmutatni. Kevés a nem európai vagy amerikai mű, és még kevesebb az olyan történet, ami nem a jól ismert kultúrkörökből építkezik. Én nem hiszem, hogy ne lenne igény a változatosságra, főleg, ha olyan magas minőségű regényről van szó, mint Lauren Beukes könyve. A vudu, a sci-fi és a noir krimi keveredése – ez a Zoo city.
Zinzi December Johannesburgban él, természetesen a város „állatos” részén, hiszen a lány nyakában ott lóg Lajhár. Senki sem tudja, miért és hogyan, de az 1990-es években furcsa járvány tört ki világszerte – azóta akinek közvetlen köze van egy ember meggyilkolásához, amellett megjelenik egy állati familiáris. Ez az igen feltűnő bélyeg teljesen átalakítja a társadalmat és Johannesburg felépítését. Az állatosok gyakorlatilag egy hatalmas gettóban élnek. Zinzi itt próbál boldogulni, egy elég egyedi munkakörben. Van még valami, ami együtt jár az állatok megjelenésével: sokan különleges képességre tesznek szert általa – Zinzi például képes megtalálni dolgokat. Egy megbízás következtében sötét ügyekbe keveredik, miközben egy eltűnt gyerekénekest próbál felkutatni.
Maga a világ gyönyörűen van felépítve, részletgazdag és roppant ötletes. A társadalom, amelyben a bűnelkövetés, vagy akár a bűnrészesség örök stigma sajnos ismerős lehet, azonban a Zoo cityben még inkább ki lett sarkítva. Pedig nem tisztázott, miért jelennek meg az állatok. Nem csak a gyilkosok kapnak familiárist, könnyen lehet, hogy egy ember halála miatt érzett felelősség, vagy bűntudat okán tűnnek fel. Az állatosoktól való félelmet persze nem enyhíti ez a tény.
A másik szép párhuzam a büntetett előéletűek és az állatosok között a fekete lyuk. Ha valakinek meghal az állata, egy kavargó sötétségből álló Örvény meg, és beszippantja az illetőt – így az állatosoknak folyamatosan azzal a tudattal kell élniük, hogy egyetlen apró hiba, és az ember belezuhan a sötétségbe, ahonnan nincs visszaút. Lauren Beukes ezzel igen komoly kritikát fogalmaz meg, főleg, hogy főszereplője, Zinzi, börtönben eltöltött ideje és múltbéli drogfüggősége ellenére keményen küzd a talpon maradásért, de ránézésre persze mindenki elítéli a nyakában lógó Lajhár miatt.
Apropó Lajhár, az afrikai kultúra teljesen átitatja a regényt. Már önmagában az állati familiárisok is mágikusak – külön szép, hogy a „menő” állatok, mint a farkas, oroszlán, leopárd, egyáltalán nem jellemzőek –, és persze ott vannak a shavik, a különleges képességek. Ám ezek mellett nagy szerepet kapnak a vudu rítusai és hitvilága. Különösen jó jelenet, amikor Zinzi elmegy Baba Ndebeléhez, akitől mágikus segítséget vásárol. Fontos, hogy ez a kultúrkör is megjelenjen az irodalomban, és nem (csak) a politikai korrektség miatt, hanem főleg azért, mert elképesztő érdekes és izgalmas.
A világépítés azon része, amivel Beukes beágyazza az állatosok megjelenését a történelembe, egészen zseniális. Itt-ott tanulmányok és újságcikkek részleteit olvashatjuk a jelenségről, olyanokat, mint például: Bibliozoologika: Az állatosodott kifejezések etimológiája. Már ebből a címből is látszik, hogy az írónő mindenre gondolt (még az állatosodással megjelenő új szavak etimológiájára is). A reakciók világszerte annyira reálisak, hogy egyszerűen nincs mibe belekötni. Külön tetszett, hogy megemlíti Philip Pullmant, mint irodalmi példát az állatosodásra, és az emberek tanulmányokban elemezgetik, vajon Pullman trilógiája (Az Úr sötét anyagai) mennyiben jósolta meg előre a familiárisok megjelenését. Ezen kívül több popkulturális utalást fedezhetünk fel, amik további szálakkal kötik a Zoo cityt a valósághoz – szerepelnek zenés tehetségkutatók, Doctor Who-s kiszólások, videojátékok, és így tovább.
A világ nem minden, a szereplők úgyszintén kifogástalanok. Sok a kiváló mellékszereplő, de Zinzi! Egyszerűen imádtam Zinzit. Olyan főhősnő, akivel könnyű azonosulni, aki nem kétdimenziós, hanem valódi személyiség. Helyzete gyakorlatilag kilátástalan, mégis küzd, hogy javítson életkörülményein, és hogy megvédje szeretteit. Pedig közben a bűntudat sok-soktonnányi súllyal nehezedik rá, és sem a múlt, sem a jelen nem segít a talpra állásban, sőt. Lajhárral való kapcsolata megható, és közben elgondolkodtató – az állatot inkább védőszentnek látjuk, mintsem a bűn manifesztációjának. Lehet, hogy a testvére szelleme vigyáz rá Lajháron keresztül?
Az egyetlen negatívum a történetben rejlik. Egyébként nagyon sokrétű, több szálon futó és érdekes, de Beaukes mintha néha elveszne ebben a sűrű eseménysorozatban. Nem mindig tiszta, mi mihez tartozik, így elég nehéz feladat követni Zinzi nyomozását. A könyv vége fele kicsit gyorsan zárul le az ügy, és nem is feltétlenül akkora csattanóval, amekkorát ennyi építkezés után elvárna az ember. Mindezek ellenére a noir krimi hangulat gyönyörűen egészíti ki Zoo city világának sötét tónusát és mágikus felhangját.
Mindent összevetve szerintem ez egy kiváló regény. A nyelve kifogástalan, a világa magával ragadó, a története, hibái ellenére, izgalmas és súlyos problémákat vet fel, így gondolkodnivalót is bőven szolgáltat. Nagy öröm számomra, hogy a magyar kiadás gyönyörű – igenis fontos a könyv borítója, erre a borítóra pedig jó ránézni, és még a regény hangulatát is szépen elkapta. Lauren Beukes mostanában a Tündöklő lányok című regényével arat, de mindenképp ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el a Zoo Cityt is, abszolút megéri!
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
