Számomra megtámadhatatlan alaptény, hogy az Így neveld a sárkányodat a valaha készült legjobb animációs film, és – bár a Cartoon Network-ös sorozatot még nem láttam végig – melléktörténetei is közel állnak a szívemhez. Ám sajnos a Dawn of the Dragon Racersnek, ennek a második film DVD-jére bónuszként készült kisfilmnek nem sikerült lenyűgöznie.
Nem sokkal a második film eseményei előtt Takonypóc éppen próbálja üzembe helyezni báránykilövő-szerkezetét – inkább kevesebb, mint több sikerrel –, amit a sárkányversenyen akar felhasználni, mikor is felmerül hőseinkben a kérdés, hogy ugyan mégis ki találta ki a sportot? Hogy választ leljenek a talányra, visszagondolnak arra az eseménysorra, ami a verseny születéséhez vezetett. Valamikor a két film közt – a sárkányok megszelídítése után, de még azelőtt, hogy Hablaty belenőtt volna új dizájnjába – Hibbant sziget lakói éppen a nagy, minden évben megrendezett hajóversenyükre készülnek, mikor is az egyik lakos bárányai valahogy kiszöknek a karámból és szétszélednek a szigeten, zavarva az ünnepség előkészületeit. A kissé ideges Pléhpofa fiát és annak barátait bízza meg a feladattal, hogy összetereljék a juhokat, ám azok szinte rögtön versenyként fogják fel megbízatásukat.
Hát gyerekek, ez nem jött át. Nem azt mondom, hogy nem voltak jó pillanatai, mert voltak – főleg jól működött a helyzetkomikum Halvér és az ikrek esetében –, de összességben olyan… pff. Egyszerűen nincs meg benne az az Így neveld a sárkányodat-feeling.
Kezdjük talán ott, hogy én valahogy az animációval sem voltam kibékülve. Ezzel is megint az van, hogy nem arról van szó, hogy rossz lenne, csak éppen a második filmben látott vizualitáshoz képest harmatgyenge. Itt is ugyanahhoz a trükkhöz folyamodtak, mint a sorozatban, mikor is levették a bundákat a srácokról, és bőrruhákat adták rájuk helyette, amivel alapból még nem is lenne baj, csak valahogy a textúrák nagy része sem az igazi, és több helyen a karakterek mozgását is gyurmaszerűnek éreztem. Persze, egy egész világmindenség választja el mondjuk a Kis Vuk címre hallgató borzadványtól, de akkor sem üti meg azt a mércét, amihez a franchise készítői piszok módon hozzászoktattak.
És aztán a történet. Túl sok – túl sok fordulat, túl sok „felvonás”, túl kevés időbe belezsúfolva. Annyira gyorsan változtak a szituációk – úgy hirtelenjében legalább hét „fejezetet” tudok összeszámolni a huszonhat perc alatt –, hogy igazából semminek sincs ideje leülepedni, és valahogy minden olyan hihetetlenül hangzik. Más szavakkal: huszonhat percben próbáltak elmesélni egy olyan történetet, amiben lenne, szépen kifejtve, másfél órányi anyag, csakhogy az nincs annyira érdekes, hogy ennyi ideig fenntartsa a néző érdeklődését.
Meg aztán néhol a szövegkönyv is elég szájbarágós, mert muszáj kimondani, hogy na, akkor srácok, most emlékezzünk vissza (jó, erre a szereplők is reflektálni, úgyhogy ezt tekinthetjük öniróniának), a dialógusok viszont nagy részben tényleg gyengék, akkor is, ha azért van pár ütős sor. A karakterek hozzák a „nem veszem komolyan magam”-stílust, ami a felszínen mind a két egész estés filmben jelen van, csakhogy a mélyebb önreflekció és karakterárnyalás már hiányzik belőlük. Nincs meg a varázs, na.
Nem azt akarom én ezzel mondani, hogy a Dawn of the Dragon Racers olyan rossz lenne, csak… láttunk már jobbat is ettől a bandától. Igazából ha a sorozat egyik epizódja lenne, akkor nem is igazán problémáznék, de így, önálló kisfilmként ez így gyenge, srácok.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback