Bár ez a rész nem sikerült annyira csavarosra, mint a múlt heti, azért az írók most is kitettek magukért.
Narcisse arra kényszeríti Francist, hogy írjon alá egy ediktumot, miszerint minden francia polgárnak hivatalosan ki kellene nyilvánítania hitét a király előtt, ezzel célkeresztbe állítva a protestánsokat. Sem Francis, sem Mary nem ért egyet ezzel a rendelettel, ám Narcisse azzal zsarolja a királyt, hogyha nem teljesíti követeléseit, napvilágra hozza, hogy ő ölte meg Henryt. Válaszcsapásként Francis úgy dönt, elrejt egy angol kémtől elkobzott kódfejtőlapot Narcisse birtokán – mivel egy ilyen birtoklásáért a büntetés halál. A lap elhelyezését Lolára bízza, ám a fiatal nő lojalitása meginog a két férfi közt. Mary, aki még mindig nem tudja a teljes igazságot Henry haláláról, a saját kezébe veszi a problémát, és Condé segítségével megpróbál ellenállást szervezni a protestáns nemesek körében. Eközben az udvarba érkezik Francis húga, Claude (Rose Williams), aki évek óta nem járt otthon, és akinek minden lépését baj követi.
A fő hangsúly a héten a vallási ellentétekre, valamint arra került, hogyan használják ezt ki a szemben álló felek. És végre jól csinálták! Ugyanis az íróknak sikerült így, a hetedik részre egy olyan komplex kapcsolat- és konfliktushálót kialakítania, ahol valahogy minden karakter- és szituáció szülte motiváció a helyén van, és úgy nő a feszültség, hogy közben valójában mindenki jót akar. Narcisse erős központi hatalmat, Francis azt, hogy megvédje a családját és a hazáját, Mary azt, hogy a törvény mindenkivel fair legyen (és mellesleg ne bántsák a barátait).
Azt továbbra is fenntartom, hogy az évad legérdekesebb karaktere Narcisse, aki most, Lolához való vonzódását nézve, kezd még komplikáltabbá válni. Attól függetlenül, hogy a két színész között közel húsz év korkülönbség van, ami kicsit creepyvé teszi a dolgot, egyre jobban izgat ez a páros, és kíváncsi leszek, mit hoznak még ki belőlük az alkotók. És ha már párosok: csak nekem tűnik úgy, mintha bimbózna valami Mary és Condé között?
De egy kicsit még visszatérve a vallási viszályra, azért nem volt minden tökéletes ott sem. Ugyanis Mary aggodalmát legfőképpen az váltja ki, hogy Greer a vártnál hamarabb visszatér esküvői körútjáról, mivel megtámadták és kirabolták őket férjével, mivel az nem vett részt a vasárnapi misén – mert hát ugye, mint emlékszünk rá, Castleroy áttért a protestáns hitre. Csakhogy ugyanakkor meg Greert katolikus szertartás szerint vette el (így kellett elvennie), ami nem derogált neki, akkor meg miért nem volt képes csak a béke kedvéért elmenni arra a nyavalyás misére? Mert van az, hogy nem értünk egyet valamivel, és egy másik utat választunk, meg van, mikor mentjük a bőrünket, és meghúzzuk magunkat. És Castleroynak egy ilyen kis fiatal, ártatlan feleséggel inkább az utóbbi kéne tennie.
És akkor még röviden Claude-ról: ő az a random, vérfrissítésként behozott karakter, akire speciel most éppen nem volt semmi szükség, és aki egyelőre nem sok vizet zavar. Ne értsetek félre, érdekes szereplő, csak a dolgok jelenlegi állása szerint tökéletesen felesleges. Persze már most megy egy kis utalgatás, hogy mi lehet még vele a jövőben, és éppen ezért nem is mondom azt, hogy egy-két részen belül nem rittyentenek köré egy nagyon is érdekes és releváns szálat – most viszont még nem több annál, mint amit a promókban mutattak belőle: egy bájos, laza erkölcsű bajkeverő.
Tehát összegzésként egész jó volt ez a rész – azokat az epizódokat mindenképpen veri, amik után azt mondtam, megérteném, ha kaszát kapna a sorozat –, és egész ígéretes is a jövőre nézve, ám azért még lenne rajta mit csiszolgatni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
