Vegyes érzelmeim vannak ezzel az epizóddal kapcsolatban – a hős vonal elég ütős volt, de a dráma nem igazán jött be. Ez lehet ízlés kérdése, én sosem voltam oda a „lelkizős” pillanatokért, így, aki szereti az ilyesmit, teljes egészében élvezni fogja ezt a részt. Mi többiek maradunk a menő szupererők kihasználásban való gyönyörködésnél.
A Plastiqueban két ellenség mutatkozik be: Wade Eiling tábornok és Bette Sans Souci. Az utóbbiról hamar kiderül, hogy a címben szereplő, egyben a képregényekből ismert Plastique fedőnevű gonosztevő. Csakhogy a karaktere kapott egy érdekes csavart: itt most nem gonosz. Plastique frissített verziója veterán katona, akit bomba srapnellel a testében szállítottak haza – ekkor érte a részecskegyorsító hulláma. Képessége, hogy amihez csak hozzáér, felrobban. Ebben a dologban volt néhány logikai hiányosság – például a saját ruháihoz simán hozzáért, és később kapott kesztyűt, ami szintén rendben volt (de előtte magától nem gondolt rá). Ettől függetlenül tetszett az újdonság, és Bette karaktere szépen fel volt építve, csak épp kicsit gyorsan kivonták a forgalomból. Jó lett volna többet látni belőle.
Eiling tábornok régivágású militarista fanatikus, szerintem a legtöbben ismerik ezt a típust, hisz számtalan filmben és sorozatban jelenik meg. Itt is arról van szó, hogy a hadsereg mindenféle rút kísérleteket végez állatokon, embereken, hogy szuperkatonákat fejlesszenek ki. Eiling persze ebből a célból akarja megkaparintani Bettet, a lány pedig azt hiszi, a hadsereg tette ezt vele, így válaszokat keres – ennek közepébe csöppen bele Barry és kis csapata.
A Cisco-Bette vonal elég kínos volt, bár nyilván direkt, de én nem találtam viccesnek. Ha már humorforrás, sokkal jobb volt Barry alkohol problémája, ugyanis rádöbben, hogy felgyorsult metabolizmusa miatt nem tud becsípni. Ha azonos univerzum lenne, jót szórakozhatnának Amerika kapitánnyal. A dolgot csodásan megkoronázza egy ügyes kis ötlet az epizód végén – na, az vicces volt.
És akkor ott volt a drámai szál. Nagy sóhajjal vettem tudomásul a Lois és Superman-típusú tetőjelenetet Iris és Barry között. Miért kell felmenni a tetőre? Mármint, Superman eleve repülve jön, szóval az rendben van, de Barry? Az mondjuk elég jó volt, hogy a hangszálait is képes gyorsan rezegtetni, így a hangelváltoztatás sokkal menőbb, mint eddig bárkinél. Amiről beszéltek, az viszont már kevésbé tetszett. Barry Joe-nak tett ígéretéhez híven próbálja lebeszélni Irist arról, hogy blogot írjon a „Csíkról”, mivel ezzel veszélybe sodorhatja magát. Közben azonban nem mondhatja el, hogy ő a Csík, mert Joe azt is megtiltotta. Ezt sosem érettem a szuperhősöknél: miért nem mondják el a szeretteiknek, hogy mi van? Akkor legalább nem éri őket váratlanul egy éjszaka rájuk törő gonosztevő, esetleg fel tudnak ellene készülni, ráadásul a sok melodrámát is megspóroljuk. Itt ugyanez a helyzet. Azt meg pláne nem értem, hogy a végén miért kell „szakítani”. Az hogyan segít?
A klasszikus, titkos személyazonosság-dráma mellett azonban ez a rész megint kitett magáért a szupergyorsaságot tekintve. Barry újabb trükköket tanul – felfut egy épület falán és vízen jár. Mindkettőre csak annyit tudok mondani: így tovább, Barry, így tovább.
Wells megint érdekesen viselkedett, ismét kiszínezve a részt egy kis misztikummal és háttérben húzódó fenyegetéssel. Eilingel szemben humánusnak tűnik, ám Bette-re egyenesen ráparancsol, hogy öljön. Ki tudja, mit akar igazából? Ráadásul Barry ezúttal majdnem rájön a turpisságra, úgyhogy talán közeledik ennek a bonyodalomnak a fordulópontja. Amit pedig a szokásos utolsó jelenetben láttunk, szintén erre enged következtetni. Aki nem ismerné a képregényekből, Gorilla Grodd Flash egyik nagy ellensége – furán hangzik, de ő egy szuperintelligens gorilla, telekinetikus és telepatikus erőkkel felfegyverezve. Itt a hadsereg kísérletezik rajta, talán ők is alkották meg, bár a képregényekben idegen technológia által születik. Wells kapcsolata Groddal minimum eszméletlen érdekes – nekem nagyon tetszik, ahogy felfrissítik az eredeti karaktereket, így alig várom, mi jöhet ezután!
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.