Aaron Sorkin és csapata már az első évadban elkezdett egy olyan apró szálat, ami a második végére kapott csak nagyobb figyelmet, ám a harmadikra teljesedett ki igazán. Ez is bizonyítja, hogy vannak olyan alkotók, akik pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit akarnak a szereplőiktől és a történettől. Ám szerintem mégis túlságosan hamar zárta le, mert még szívesen néztem volna ezt a konfliktust.
Az Isaac and Ishmael a maga nemében egyedülálló epizód, mely annyiban kapcsolódik a sorozathoz, hogy a főszereplők beszélnek, de ez nem von le az értékéből, sőt, pont ezáltal válik még többé, hiszen az általunk ismert és szeretett emberek fejtik ki a véleményüket, vádaskodás, vagy túlburjánzó tragikum nélkül. Amolyan eszmefuttatás, válaszul az ikertornyok lerombolására, egy olyan szemszög, ami emberi, valós, és talán örökérvényű is. A szereplők kifejtik nézeteiket, megmutatva a liberalizmus, pluralitás és az elfogadás legszebb és leggyönyörűbb mozzanatait. Nem véletlenül kapott ez az epizód több díjat, köztük Emmyt is, hiszen úgy reflektált a tragédiára, hogy megmutatta azokat az értékeket, amik fontosak, és amik mögé fel lehet zárkózni vallási nézet vagy politikai iránytól függetlenül.
Mrs. Landingham (Kathryn Joosten) halála olyan lavinát indított el az elnök, Josiah Bartlet (Martin Sheen) elméjében, aminek következtében a férfi a temetés után közvetlenül a templomban vitázott Istennel. Egy olyan vitát folytatott le, ami ugyan egyoldalú volt, ám ennyi is elégnek bizonyult ahhoz, hogy Bartlet meghozza döntését az újabb elnöki fordulóról. De nem csak Isten vezette, hanem maga Mrs. Landingham is, akit már fiatal kora óta ismerte őt, és azon kevesek közé tartozott, aki bármikor felpofozhatta volna Jedet, és még az Amerikai Egyesült Államok elnöke kért volna bocsánatot. De Mrs. Landingham pontosan tudta ezt, így elég volt tőle egy pillantás is, hogy Bartlet haptákba vágja magát, és tegye, amit tennie kell. Mondanom sem kell a temetést (is) megkönnyeztem.
Mivel az elnök előállt betegségével – a Fehér Házi jogtanácsos, Babish (Oliver Platt) javaslatára – természetesen a közvélemény azonnal ráharapott a dologra. De nem csak Josiah Bartlet alatt rezgett a léc, hanem felesége, Abbey Bartlet (Stockard Channing) alatt is, aki titokban kezelte őt, ezzel szövetségi törvényt sértve. És bármennyire az elnök ellen fogadott mindenki, bármennyire is az lett volna az ésszerű döntés, ha Bartlet nem indul újra, ő mégis a szívére és az ösztöneire hallgatva bejelentette, hogy ismét nyeregbe száll az elnöki székért, és mondanom sem kell, mindenki megkönnyebbült ettől. De az igazi munka csak ezután jön!
A kabinetfőnök, Leo McGarry (John Spencer) felbérel egy igazi stratégiai nagyágyút, hogy vezesse az elnök leendő kampányát, ezáltal a csapat többi tagjának maradjon ideje a kormányzással foglalkozni. Bruno Gianelli (Ron Silver) ismert lekezelő és bunkó stílusáról, és arról, hogy mindent bevet a győzelem érdekében. Persze most nem engednek meg neki szó szerint mindent, így Josh (Bradley Whitford) és Toby (Richard Schiff) is gyakran az orrára koppint, ebből pedig baromi izgalmas és vicces szituációk és párbeszédek születnek.
Ezalatt C.J. (Allison Janney) próbálja kordában tartani a sajtót, Sam (Rob Lowe) pedig dühös, mert úgy érzi, az elnök becsapta a stábot. Ennek hangot is adva olyan megmozdulásra készteti az elnököt, ami újabb löketet ad mindannyiuknak a további küzdelemhez. Közben Donna (Janel Moloney), Josh asszisztense, vak randira megy egy helyes és kedves republikánus képviselővel, akiről nem sokkal később igen fontos információ derül ki, ami befolyásolhatja az elnök elhallgatási ügyének nyomozását.
A második évad igen magasra tette a mércét, és hiába minden trükk, fondorlat és párbeszéd, szerintem ezt azóta nem sikerült felülmúlnia a sorozatnak – de még így is illik szuperlatívuszokban beszélni Az elnök embereiről! Bár az is igaz, hogy a nem tervezett Isaac and Ishmael epizód tette le a legtöbbet az asztalra az egész show-ban.
Igaz, már az első évad óta építkeztek Bartlet elnök betegségére, illetve a második évadban Toby epizódjában is hatalmas figyelmet kapott, mikor a férfi próbálta kitalálni, mégis most túlságosan hamar lezárták. Elég nagy feneket kerítettek neki, de szinte egy epizód alatt megoldották a problémát, és nem sokkal utána már Abbey ügyét is sikeresen tisztázták – bár ehhez szükség volt Donna kirohanására és őszinte jellemére.
Josh karakterét is sikerült mélyíteni, és most végre nem golyót kapott a mellkasába, hanem összehozták egy okos, és gyönyörű nővel, Amy Gardnerrel (Mary-Louise Parker), aki a női mozgalmak szószólója. A két színész között tökéletesen működik a flörtölgetés, a szerelmi civakodás és a politikai különbségek is megjelennek. Amúgy meg totál bele lehet zúgni Bradley Whitford mosolyába és humorába.
Bármennyire imádom ezt a sorozatot, nem tudok elmenni néhány hibája mellett – hihetetlen, de van neki. A szereplők sokszor elsikkadnak, nem kapunk magyarázatot hollétükre, és arra sem, hogy miért nem látjuk őket a képernyőn. Ilyen például a Moira Kelly által játszott Mandy Hampton, aki az egész első évadban szerepelt, ám utána szó szerint eltűnt, pedig, mint a Fehér Ház marketingese, igen komoly pozíciót töltött be. Talán azért vannak olykor benne ezek a hibák, mert annyira sok szálon fut, annyira sok benne a párbeszéd, a szereplő, az esemény, hogy egyszerűen nem lehet mindenre kitérni – vagy csak én vagyok túl kukacoskodó.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
