Vannak sorozatok, amik csak egy évadot élnek meg, mégis velünk maradnak örök időre. Az igazságosztó pontosan egy ilyen széria, aminek nyomott és borús stílusára a mai napig örömmel emlékszem vissza.
Mr. Chapel (Michael Madsen) az a rejtélyes figura, akihez az ember már csak akkor fordul, ha már minden kétségbeesett lépést megtett. Ugyanis Mr. Chapel maga az igazság – bármilyen szörnyűség történjen valaki életében, bármilyen bűnöző is ússza meg az igazságszolgáltatás jogi útvesztőjének hála, Mr. Chapel elől nem menekülhet el egyetlen rosszfiú sem. De mint mindennek, ennek a fajta szolgáltatásnak is ára van: vagy egymillió dollár azonnal készpénzben Mr. Chapelnek, vagy pedig egy szívesség, amit bármikor kérhet a férfi, bármiről és bármennyi ideig is tarthat – visszautasítani azonban nem lehet (vagy inkább nem érdemes). Ám ha azon a bizonyos szívességen túl van a delikvens, akkor örök időre elbúcsúzhat Mr. Chapeltől.
Bármennyire hihetetlen ennek a titokzatos embernek akad segítőtársa is, KC Griffin (Kathleen York) ugyan már régen letudta a maga tartozását Mr. Chapelnek, de a nő hisz a jó ügyben, így amennyire lehetőségei engedik, támogatja őt. Mr. Chapel nem riad vissza semmilyen eszköztől sem, hogy kiderítse a valódi igazságot és megbüntesse a bűnöst, ám ő az a fajta hős, aki nem elteszi láb alól a rosszakat, hanem eléri, hogy megkapja a jog által rászabott és megérdemelt büntetést. Ezáltal válik a valódi igazságszolgáltatássá, Justitia szemévé.
A főszereplőről nem sokat tudunk meg az első és egyetlen évad alatt, azonban annyit sejteni lehet, hogy egy szörnyű tragédia késztette arra, hogy belevágjon ebbe a munkába. Ezt a fajta foglalkozást pedig ő csinálja a legjobban a tévétörténelemben: olykor brutális és nem fél attól, hogy bemocskolja a kezét, de mindig tudja, hol is van a határ az igazság és a bosszú között – ez pedig az a vonal, amit azóta sem láttam semmilyen más mozgóképen.
A sorozat egy kissé noir-os, komor hangulattal operál, amely már-már depresszióba sújthatná a nézőt, ám az epizód végén bekövetkező igazság valahogy helyreállítja az ember lelki békéjét. Michael Madsen tökéletes választás volt a titokzatos és szomorkás Mr. Chapelnek, a színész szinte zsigerből hozza a karaktert. Madsen és York között tökéletesen működik a kémia, kicsit kokettálnak, kicsit pimaszak egymással, és érezni egy apró szexuális feszültséget is, de pont annyit, hogy biztosak legyünk benne, ők nem lennének képesek valódi szerelemre a másik irányában, ugyanakkor ezzel tanúbizonyságát teszik az egymás (és a cél) iránti hűségüknek.
Az epizodikus esetek kellően okosak, olykor frappánsak, és nem mellőzik a csavarokat, ezáltal mi nézők sem lehetünk benne biztosak, hogy valójában mi is az igazság az adott történetben. Ez nálam nagyon bejött, mert mindig is szerettem, ha hagynak számomra időt a készítők elmélkedni és morfondírozni, hogy aztán meglepjenek valami egészen váratlannal. A mostanában megszokott negyven perces epizódokhoz képest Az igazságosztó hatvan perces, így valóban van lehetősége az alkotóknak minden szereplőt, tettet és következményt kibontani.
A mai napig nem értem, hogy az ABC miért kaszálta el ezt a krimi sorozatok közötti gyöngyszemet. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom, ezt a sokszor elgondolkoztató és remek darabot.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!