Az első és a második filmnek is megvoltak a maga csúcspontjai, de persze joggal várjuk el, hogy a trilógia utolsó része mindent vigyen. Peter Jackson munkájában harmadszorra sem kell csalódnunk.

Mondhatjuk, hogy A két toronyban az emberek álltak a középpontban – ehhez képest a hangsúly A király visszatérben ismét a hobbitokra kerül. Ahogy korábban írtam, a második könyvből ide csúszott a találkozás a Banyapókkal, utána pedig elkezdődik Frodó és Samu rémes menetelése Mordor földjén. Ezek a részek iszonyú nyomasztóak, és több eszközzel ki van emelve, mennyire kicsi ez a két hobbit a velük szemben álló gonosszal szemben. Mégis kitartanak, minden nehézség ellenére, és végül, bár Gollam közbenjárásával, de megsemmisítik az Egy Gyűrűt. Kétségkívül erre a pillanatra várt mindenki A gyűrű szövetségének kezdete óta, és nem is marad el a nagy érzelmi katarzis. Ahogy Frodó és Samu egy sziklán fekve várják a halált, miközben a Végzet Hegye lávát okád – az egy végletekig megható jelenet.

Persze a címben szereplő eseményről sem feledkezünk el. Folytatódik a második részben elkezdett történetmesélési technika, így itt is Frodóékkal párhuzamosan figyelhetjük Aragorn útját Gondor trónja felé. A könyvben nem küzd ennyi kétellyel, így itt kell neki egy kis lökés, amit Elrondtól kap meg. Csak ezután lép be a Holtak Ösvényére – a szellemek ábrázolása megint nagyon ötletes. Mindenközben Gandalf és Pippin Minas Tirithben próbálnak rendet rakni, eleinte kevés sikerrel. Ez a két szál végül Pelennor mezején találkozik, a hatalmas ostrom során, melyben Mordor seregei megpróbálják bevenni a Fehér Várost.

A csatában szintén a hobbitok kerülnek reflektorfénybe. Pippin megmenti Faramirt, amikor az őrült Denethor mindkettejüket fel akarja gyújtani. Trufa közben kint a mezőn Éowynnak segít legyőzni a Lidérckirályt, ami szintén nem kis teljesítmény. Több szinten ki van emelve tehát a teljes trilógia egyik legfontosabb tanulsága: akármennyire kicsinek és gyengének tűnsz, megvan benned az erő, hogy befolyásold a világ sorsát. Gyönyörű, nem?

A grandiózus csata után Aragorn kivezeti a csapatok maradékát a Fekete Kapuhoz, hogy elvonja Szauron figyelmét Frodóról. Itt tulajdonképpen már ő a király, de ez valójában akkor tudatosul mindenkiben, amikor közvetlenül az összecsapás előtt rövid, ám annál velősebb beszédet intéz az emberekhez. Az a rész különösen jól van megírva, eszméletlen epikus, és szintén gyönyörű megfogalmazása egy másik alapvető tanulságnak: hogy mennyire fontos az összefogás és a bajtársiasság.

A király visszatér vége szerintem különösen szép. Aragorn koronázási ünnepségének leírhatatlan a hangulata, és amikor mindenki meghajol a négy hobbitnak, az valahogy az egész történetet is megkoronázza. A Megye megtisztítása teljesen kimaradt, de ez a film esetében megbocsájtható, bár én szívesen megnéztem volna. Tény viszont, hogy a sötét útról és nagy csatákból visszatért hobbitok idegenségét zseniálisan mutatja be az a jelent, amikor beülnek a kocsmába. Láttuk őket az első részben együtt mulatni a többiekkel, most viszont csak szótlanul ülnek egymással szemben, csöndesen mosolyogva. Ennél többet szavakkal sem lehetne mondani mindarról, amin keresztülmentek. Persze van, aki visszatalál a régi élethez. Azt viszont már tudhatjuk a könyvből, hogy Frodó sajnos nem tud. A búcsúzás a Szürkerévnél itt is olyan, mintha nyitott szívműtétet végeznének az emberen, fájdalomcsillapítás nélkül.

Mindent összevetve persze lehet vitatkozni bizonyos változtatásokkal, amiket a filmek elkészítésénél alkalmaztak, de szerintem az vitathatatlan, hogy mindhárom rész jól működik, csodásan néz ki, és hű a tolkieni szellemiséghez. A csúcspontok megfelelő helyeken vannak, a karakterek kerekek és szerethetőek, és végül A király visszatér után hátradőlve kellően kimerültnek érezhetjük magunkat mind érzelmileg, mind intellektuálisan, és ennek így kell lennie. Az már csak hab a tortán, hogy a harmadik rész az első fantasy, ami megkapta a legjobb filmért járó Oscar-díjat (tíz másikkal együtt), így nyerve elismerést nem csak a műfajnak, de Tolkien munkájának is. Ez pedig szerintem csodás befejezés.

Szerző

PillerEmi

Korábbi szerkesztő

Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.

Korábbi cikkek

• Dráma sorozat2015-07-07Penny Dreadful S02E10 – And They Were Enemies
• Dráma sorozat2015-06-30Penny Dreadful S02E09 – And Hell Itself My Only Foe
• Dráma sorozat2015-06-23Penny Dreadful S02E08 – Memento Mori
• Dráma sorozat2015-06-16Penny Dreadful S02E07 – Little Scorpion